Egerek a magtárban

A legidősebb gyerek kitalálta, hogy hozzunk macskákat a magtárba

Egerek a magtárban

 

Az uradalom és a tanya inkább Illyés Gyula: Puszták népe c. művében leírt közeghez volt hasonló, mint az alföldi tanyavilághoz. Nem tudom, mi volt az előzmény, a valóságban nem is kutattam, csak az emlékeimben - pedig igazán érdemes lett volna. Az akkori cseléd-proletár sors feltárásához, a II. Világháború utáni viszonyok jobb megismeréséhez tudományos módszerek segítségével közelíteni. Nem tettem, de talán jó is így, mert a tudomány szigorúan objektív módszereit időnként felülírta volna a személyes, tehát mindenképpen szubjektív közelítési mód, ez pedig a tudomány világában megengedhetetlen.
Külön fejezet lett volna mindenképpen az uradalom szemszögéből vizsgálódó leírás. Az a teljesen abszurd helyzet, amit az akkori rendszerváltozás okozott a meglévő értékek pazarlásában, az új világ építése ürügyén: nagyban hasonlított a mostani rendszerváltozáshoz. A kicsi gyerek szemével nézve különös-érdekesnek tűnt, valamiféle rombolási játéknak látszott például a magtárak, és más hasonló gazdasági épületek ebek harmincadjára juttatása.
Az akkori, konkrét napi helyzetben a cselédek azt az utasítást kapták, hogy tegyenek rendet a kisebbik magtárban. Nyár vége volt, nyilván a betakarítandó termésnek kellett a helyet kialakítani. A cselédekre azonban, nem a gyors munka volt a jellemző. Előbb jó hangosan elmondogatták, hogy milyen munkát kaptak. Ezt meghallották a gyerekek, akiket a kíváncsiság rögtön a magtár felé hajtott. Mivel nem volt lakat az épületen, az ajtó is inkább szedett-vedett deszkadüledékhez hasonlított, könnyű volt a bemenetel. Én is csatlakoztam a gyereksereghez, és kíváncsian lestük, vajon mi a csodát rejteget a magtár.
Azt gondoltam, hogy gabona van benne, de valami olyasmit is vártam, amit az ismeretlen dolgok jelentenek, valami titokzatosan érdekeset. Ahogy az itt-ott meglévő gabonamaradékokat mezítláb elkezdtük taposni-gyúrni, egyszer csak valami érdekes történt: szinte mindenünnen egerek tucatjai jöttek elő, és spuriztak valami falban lévő résbe, az egérlyukba.
A legidősebb gyerek kitalálta, hogy hozzunk macskákat, itt degeszre ehetik magukat. Elszaladtunk a házakhoz macskáért, de csak kettőt tudtunk hamarjában keríteni, egy még fiatal és egy öreg macskát.
Ölben vittük a magtárhoz a cicusokat, közben hangosan folyt az eszmecsere, hogy miként kezdenek majd a nagy vadászathoz. Abban egyetértettünk, hogy tényleg degeszre eszik magukat, de hogy mi módon, abban eltértek a vélemények. Volt, aki azt mondta, először egy jó kupacot megfognak és elroppantják a gerincüket, aztán a végén fogják megenni. Más vélemény szerint egyesével elkapják, és mindjárt felfalják a finom csemegét a cicusok.
A helyzet azonban hamarosan kiderült. Bementünk a magtárba, és a fiatalabb macska, mihelyt szabadon engedte a gazdája, mint a nyíl, elfutott. A másik macska megérezhette az egérszagot, és ahogy az egyik gabona maradékot megpiszkáltuk és előtűnt a sok egér, nyomban leugrott gazdája öléből, és látszott, hogy vadászállásba merevedik, majd egyet kinézve nyomban az egérre ugrott. Megfogta, és jóízűen elfogyasztotta, nem izgatta evés közben, hogy száz meg száz egér szaladt el közben mellette. Aztán mikor megette, kinézett egy újabbat a rohangáló egerek közül, azt is megfogta és megette. Hármat vagy négyet elfogyasztott, és eltűnt a kijáraton.
Ekkorra már mi sem törődtünk a macskával, hanem a kisebb-nagyobb gabonakupacok feltúrásával az egereket hajkurásztuk. Közben egyre hangosabban kiáltoztunk:
- Itt mennyi van! Ezt nézzétek!
Volt olyan kupac, ahonnan mint egy szürke felhő, annyi egér tűnt elő. Lehetett vagy ezer is, mert szinte folyt a sokaság, ahogy elindultak. Egy-két másodperc alatt azonban már el is tűntek, vagy a gabona közt, vagy valamilyen repedésben a padlón, a falban. Nem győztük sorban feltúrni a kupacokat, szinte mindegyik tele volt a kis rágcsálók tömegével. Egyik nagyobbacska gyerek megfogott egy egeret! Ahogy feltúrtunk egy gabonakupacot, mezítláb odalépett a hemzsegő egérhad közé. Közülük egy egérke a talpa alá szorult, és így megfogta.
- Elviszem haza a macskámnak! - mondta, és el is húzta a csíkot. Lehet, hogy unta már az egész mulatságot. Lassan a többiek is elszivárogtak.
Közben az egyik cseléd munkához látott. Amikor kiderült, hogy több az egér, mint a csillag az égen, hát ő is inkább a gyerekek után szegődött.
Az volt az elgondolása, hogy a maradék gabona összegyűjtésével egy kis haszonra tesz szert. Amikor meggyőződött arról, hogy inkább egeret rejtenek a maradék kupacok, semmint hasznosítható gabonát, hamar letett szándékáról. Otthon elmondta a feleségének, hogy mi a helyzet.
- Köll a radai rossebnek az ilyen gabona! Inkább ne egyek soha egy falat kenyeret sem! Az kéne, hogy valami betegséget kapjunk ezektől az átkozott egerektől! - így dohogott a hír hallatán az asszony, aki már előre eltervezte, hogy a malomba viszik a gabonát, és ki tudja hány hónapra elegendő lisztet fognak kapni érte. A többi cselédnek is hasonló tervei voltak, azonban amikor értesültek a tényleges helyzetről, szörnyű káromkodásban törtek ki. Szidták az uradalmat, hogy a drága gabonát az egerekre hagyták. Szidták a macskákat, hogy hagyták az egereket így elszaporodni, szidták az egereket is, hogy miért nem maradtak kint a mezőn. Csupa átkozódás volt minden szavuk, csak a magtár maradt tele egérrel és egér-ürülékkel: mivel senki nem volt hajlandó nekiállni a takarításnak.
Az lett a vége, hogy a Felső-majorból kellett odavezényelni néhány cselédet, akik rendbe tették a magtárt. A takarítással egy időben fertőtleníteni is kellett az egész terepet, mert különben veszélybe került volna az új termés.
A gazda ilyent még soha nem tapasztalt, hogy emberei megtagadták volna a kiadott munka elvégzését. Családi tanácsot ültek, és kimondatott: vége. Látni lehetett, hogy az új rend a tönkretételükre törekszik, és a propaganda már eljutott az emberei közé is. A cselédek valami csodára vártak, hogy megszűnjön a cselédsors, és ehhez jól jött a városból hallott ígéret: olyan új világ lesz, amelyikben mindenki egyenlő lesz.
- Ha egyenlőség lesz, az ennivaló és a ruházat is egyenlően lesz elosztva! - ebben a hitben áltatták magukat.
A következő évben megalakult az állami gazdaság. Első nagy tettük a magtárak lerombolása volt. Az egyik cselédből lett brigádvezető megjegyezte:
- Legalább nem lesz hová menniük télen ezeknek a nyüves rohadék egereknek!
Magtárra ugyanis nem volt szükség. A szűkös termés az utolsó szemig kiszállításra került jóvátétel fejében.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
bodójános
#11. 2014. április 21. 07:21
Csilla, köszönöm, és jó locsolókat kívánok Neked.
bodójános
#10. 2014. április 21. 07:19
Zsuzsa, ide kötődik gyerekkorom, bár a születés pillanatát Erdélyben éltem meg.
Csilla
#9. 2014. április 20. 20:55
Rendkívül igényes alkotás.
Tetszett az egérvadászat leírása...... persze a tréfás sorok mögött komoly mondanivaló áll.

Gratulálok, és áldott Húsvétot kívánok:

Csilla
Döme Zsuzsa
#8. 2014. április 20. 19:02
No, hát az nincs is olyan messze Vas megyétől.
előzmény: bodójános hozzászólása, 2014. április 18. 08:03
bodójános
#7. 2014. április 19. 13:25
Kedves Answer, köszönöm szépen.
Answer
#6. 2014. április 18. 14:39
Tetszett az írás, gratulálok!
bodójános
#5. 2014. április 18. 08:48
Kedves Mara,
köszönöm szépen elismerő véleményedet.
Mara
#4. 2014. április 18. 08:40
Nagyszerű írásodhoz szeretettel gratulálok: Mara
bodójános
#3. 2014. április 18. 08:03
Kedves Döme Zsuzsa!
Élményeim egy Pápa melletti kis falu, Borsosgyőr mellett lévő nevenincs tanyához kötődnek, amely Séd patak partján van, volt.
Köszönöm a véleményedet.
Döme Zsuzsa
#2. 2014. április 17. 18:18
Kezdetben borzongás futott végig rajtam, később öröm, csalódás, aztán ráismerés, szomorúság. Minden benne van ebben a személyes emlékekkel, társadalombírálattal átszőtt, szociológiai ihletésű és kezdésű írásban.
(Megörültem a "radai rosseb"-nek: falusi nagymamám kedvenc szitkozódása volt. Azóta sem hallottam. Véletlenül nem vasi vagy zalai vagy?)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek