Dörmögő Dömötör: Verébmese

Egyszer volt, hol nem volt.... a tópart melletti park közepén egy hatalmas fa lombkoronája szolgált egy kicsiny verébcsalád otthonául: veréb anya és veréb apa élt itt fiukkal, Marcival.

 

 

            Egyszer volt, hol nem volt.... a tópart melletti park közepén egy hatalmas fa lombkoronája szolgált egy kicsiny verébcsalád otthonául: veréb anya és veréb apa élt itt fiukkal, Marcival. A fiú idén lett első osztályos.

             Az ősz után korán beköszöntött a tél. A tanóra végén a tanító bácsi így szólt a gyerekekhez:

- Holnapután lesz a iskolai téli verseny. Minden osztályból 5 gyerek versenyezhet. Gondolkodjatok el, kik képviseljék a mi osztályunkat.

Kicsöngettek. Marci kirepült a teremből, hogy innivaló után nézzen. Mielőtt visszatért volna, az ajtóban megtorpant; meghallotta, hogy az osztálytársai éppen róla beszélnek.

- Marcit ne válasszuk, hiszen mihez kezdene tépett szárnyával!

Marci elszomorodott. Társának igaza volt: néhány éve egy macska támadt az akkor még csak repülni tanuló kismadárra. Marcinak szerencséje volt, hogy ki tudott szabadulni a gyilkos karmok közül. A fiú szárnya megsérült, a támadás nyoma örökre megmaradt. Búsan lépett a terembe és leült a padjába.

Otthon anya észrevette Marci arcán a szomorúságot, melynek okára nyomban rákérdezett. A fiú elmesélte, mi történt.

- Marcikám, tudod jól, hogy szeretlek, de az osztálytársadnak abban igaza van, hogy a szárnyad sérült...

Marci anélkül, hogy végighallgatta volna anyját, dühösen kirepült a fészekből és meg sem állt a tóparti óriás nyárfa tetejéig. Senkit sem akart látni. Úgy döntött, itt tölti az éjszakát. Bizonyára senkinek sem fog hiányozni egy ilyen béna verébgyerek. Ahogy teltek a percek és órák, a téli hideg egyre elviselhetetlenebbé vált.

A rémült szülők együtt indultak gyermekük keresésére. Köröztek a park fölött, majd a kis erdőben, végül már csak a tópart maradt hátra. Apa már messziről észrevette a fa tetején üldögélő kismadarat. Marci összeszorított csőrrel, dideregve igyekezett egyensúlyozni a vékony faágon. Szülei meleg takaróba bugyolálták és hazarepültek vele.

Otthon azonnal ágyba dugták, forró itallal itatták – ennek köszönhetően a kisfiúnak kutya baja sem lett a jéghideg kaland után.

Anyukája, Marci ágya szélére ülve a kisfiúhoz fordult:

- Örülök, hogy nem hűltél meg, kisfiam, viszont sajnálom, hogy nem hallgattál végig. Azt kezdtem el mondani, hogy igazuk van az osztálytársaidnak abban, hogy sérült a szárnyad. De abban nincs igazuk, hogy nem értesz semmihez! A téli versenyben vannak olyan feladatok, amit az egyik, és vannak olyanok, amit a másik gyerek tud a legjobban megoldani. Bár a bal szárnyad sérült, de a lábaid és a csőröd páratlanul ügyesek – neked ezek az erősségeid!

Marci, anyját hallgatva elmosolyodott és mély álomba szenderült.

Másnap reggel szorongva lépett a terembe. Osztálytársai már várták. Berci, megpillantva Marcit, a fiúhoz futott és örömmel újságolta:

- Marci, a holnapi versenyre téged is kiválasztottunk! Ne haragudj, amiért azt mondta Kari, hogy téged ne válasszunk. Azt hitte, hogy az iskolai verseny csupán a gyors repülésről szól; fogalma se volt arról, hogy különböző versenyszámok vannak. Tanító bácsi elmondta, hogy változatos feladatok várhatóak. Ha vállalod, te leszel az egyik tanuló, aki képvisel minket.

        Hogyne vállalta volna! Olyan boldogság töltötte el a kis sérült szárnyút, hogy másnap, amikor a versenyre került a sor, minden erejét és ügyességét beleadta! Hát persze, hogy a legtöbb pontot ő szerezte a csapatnak! Mindenki gratulált neki az iskolában és az osztálytársak még másnap is Marci ügyességét és osztályuk fergeteges győzelmét ünnepelték.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek