Dörmögő Dömötör Pályázat -A Kút

A mese olyan kisgyermekekhez szól, akik hisznek még a csodákban, és abban, hogy a kívánságaik valóra válhatnak.

‑Szeretnél megismerni? - szólt a kút mélyéről egy gyönge hangocska.

A közelben játszó copfos, barna hajú kislány szétnézett az udvaron, majd a kúthoz lépett. Felpipiskedett, nyakát előre nyújtotta, megkapaszkodott a kút kávájában, s belehajolt. Nem hitt a szemének. A víz arany pikkelyekkel volt telis-tele, s köztük egy rózsaformájú, aprócska lény lebegett.

‑Te szólongattál?- kérdezte álmélkodva Sári. A hideg novemberben forró lehelete meglátszott.

 –Igen, én.

– Ki vagy, és hogyan kerültél a kútba, beleestél talán?

 –Én a vízitündér vagyok, és itt élek.

– Az hogy lehet? Még sosem láttalak.

– Mert láthatatlan vagyok. Csak neked jelentem meg.

– Miért pont nekem? És miért most télvíz idején?

– Mert érzem, hogy szükséged van rám. Emlékszem, arra az őszi napra, amikor a nagymamáddal kukoricát morzsoltatok. Akkor azt mondtad, hogy ha lehetne egy kívánságod, az lenne, hogy keljen életre az a tündér, amiről mindig mesélt neked.

– Így volt. – helyeselt a gyermek, majd az arca szomorúra váltott. Sajnos a nagyi, nincs már.– mondta könnybe lábadt szemmel.

– Tudom, ezért vagy bánatos. De van egy meglepetésem. Képzeld, ő küldött el hozzád.

Sári nagyot nézett.

– A nagyi küldött?– hüledezett. Az meg hogy lehet? Egyáltalán honnan ismered?

– A láthatatlan mélységben van egy aranykövekkel kirakott alagút, ami átvezet a túlpartra. Mikor a nagymamád azon átkelt, mi akkor találkoztunk.

Sárika nem egészen értette, de próbálta elképzelni.

Ahogy megmozdult, hozzáért a kúthoz erősített veder láncához, ami élesen megcsörrent. Ijedten nézett körbe.

Az udvaron csak Csibész, az öreg kutya volt, ő vakkantott ki a házából olykor egy-egy verébre, aki a tányérjából akart lakmározni épp. Nem szívesen jött ki, fázott szegény.

– Miért küldött hozzám a nagyi?– kérdezett tovább a kislány.

– Hogy átadjak neked egy olyan varázspikkelyt, amit ha este a párnád alá teszel és hívod őt, nyomban megjelenik.

– És akkor beszélhetek is vele??– csillant fel a lányka szeme.

– Természetesen. – felelt a tündér.

– De azért téged is láthatlak még?

– Ha akarod, bármikor eljövök.

– Jó lenne, ha mások is megismerhetnének. – mondta eltűnődve.

– Sajnos nincs mindenkinek szüksége rám. A gyermekek idővel elfelejtik a meséket, és megfeledkeznek a tündérekről is. – komolyodott el.

– Nem, a tündérek továbbra is a szívünkben élnek!– tiltakozott. És csodákra is vágyunk mindannyian.

– Én csak azok számára jelenek meg, akik várnak engem.

– Ahogy én is, ugye?– mosolygott Sári.

– Pontosan.

– Megkaphatom azt a varázspikkelyt, amit a nagyikám küldött?– kérdezte izgatottan.

– Legközelebb. – felelte jóságos arccal a tündér.  Még nem tudom, hogyan juttatom fel hozzád. – mosolygott szelíden.

A kislány pár percig fázósan topogott, majd jött az újabb kérdés.

– Mondd, nem fázol odalenn?

– Engem a szeretet öröme melegít. – felelte a tündér.

  – Ezek a nagyikám szavai!– rikkantott Sári.

– Igazad van, az övé.  

– Most sajnos mennem kell, – kapott a fejéhez a lányka. Még meg kell írnom a leckémet. De holnap találkozhatunk?

 – Igen, itt megtalálsz.– biztosította a tündér.

Sári szeme körbejárt az udvaron.

Az udvar néptelen volt. A kis fehér ház kéménye, melyben a szüleivel és nagyapóval élt, fekete füstöt pipálva jelezte, hogy odabenn jól befűtöttek.

Nehezen vált meg a tündértől.

Gyönyörködve nézte, ahogy a hátán fekve, parányi szárnyával ringatózik a pikkelyekkel borított vízen.

Hihetetlen nyugalom áradt belőle.

Mielőtt elindult, kezéből tölcsért formálva, szégyellősen még odasúgta neki:

–Holnap lesz a szülinapom.

A vízitündér arcocskáján lágy fény gyúlt.

Tudok róla. – mondta sokatmondó pillantással, majd intett, és eltűnt a kút mélyén.

Sári egy darabig nézte a fodrozódó vizet, ami sorra nyelte el az arany pikkelyeket, majd vált újra, tükörsimává.

Azután körbejárta a kutat és gyorsuló léptekkel elindult a ház felé.

Érezte, hogy ezen az éjszakán az izgalomtól nehezen fog elaludni, de cseppet sem bánta.

Ő már a másnapra gondolt, ami annyi szépet, s jót ígért.


2017.október 03.

Gárdon Ágnes

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek