Dörmögő Dömötör - A szomorú bolha

Egy apró bolha sírdogált a fagyos, téli éjszakában, egy kupac avartakaró tetején. Piciny teste remegett a hidegtől. Arra sétált egy ásítozó medve.

Egy apró bolha sírdogált a fagyos, téli éjszakában, egy kupac avartakaró tetején. Piciny teste remegett a hidegtől. Arra sétált egy ásítozó medve.

− Mi ez a sírás-rívás? Ki pityereg itt? – kérdezte fáradtan, közben ide-oda meresztette a szemét, mert az apró bolhát bizony sehol sem látta.

− Én pityergek, én zokogok – felelte a bolha szipogva.

− De ki? És hol? – bömbölte a medve.

− Itt vagyok ezen a nagy halom, kiszáradt falevélkupacon, a diófacsemete tövében.

A medve letérdelt. A facsemetét már észrevette, és az avarcsomót is, de azon bizony nem látott semmit.

− Te valamiféle láthatatlan lény vagy? Tán manó? – brummogta a mackó.

− Bár az lennék, de csak egy kicsi, szerencsétlen bolha vagyok.

A medvét egy pillanatra kirázta a hideg.

− Jújj! Akkor figyelmeztetlek, hogy belém ne mássz! Nem szeretem a bolhákat. Össze-vissza csípnek.

A bolha erre a kijelentésre még nagyobb zokogásba kezdett.

− Na, látod, ezért is sírok, többek között. Engem senki sem szeret. Észre sem vesznek, olyan kicsi vagyok. De még ha tudomást is vesznek rólam, akkor is csak rosszalló szavakkal illetnek, és sértegetnek. Engem mindenki nagy ívben elkerül.

− Örülj neki, hogy kicsi vagy! A kis termetnek is van számos előnye – mondta a medve.

− Például? – kérdezte kíváncsian a bolha, s abbahagyta a sírást.

− Nos, például hamar el tudsz rejtőzni, ha bajban vagy. Szinte minden zegzugba be tudsz mászni, és könnyebben is mozogsz, nem úgy, mint én ezzel a nagy termetemmel. Különben is, vannak tőled is kisebb lények.

− Valóban? – kerekedett ki a bolha szeme.

− Persze. Sokféle élőlény van, és mindegyiknek megvan a maga haszna – felelte a medve. – Sokszor magam is azon tűnődöm, bárcsak kisebb volnék. Mint egy nyúl, vagy egy egér, vagy egy…

− Bolha? – kérdezte a piciny bogár.

− Igen, mint egy bolha. Ti akkorát tudtok ugrani, amekkorát én soha. Látod, ez is a kis termet előnye.

− Ide nézz! Megmutatom! – mondta izgatottan a bolha, és egy nagyot ugrott, majd visszaérkezett a falevelek közé. – Láttad? Láttad?

A medve, bár látni nem látott semmit a bolha apró termete miatt, nem volt szíve megmondani az igazat.

− Láttam, bizony − füllentette. − Elképesztő ugrás volt. Ez egy egyedi produkció, amely tapsot érdemel.

A medve egymásnak ütötte nagy mancsait, megdicsérvén az ugrást. A bolhának akkorát nőtt az önbizalma, hogy úgy érezte, ezek után mindenre képes lesz. Boldogan ugrándozott a faleveleken. A medve nagyot ásított közben.

− Álmos vagy? – kérdezte a bolha.

− Igen. Rettentően. Mi, medvék ilyenkor már rég alszunk. Csak tavasszal ébredünk fel. Épp a barlangom felé igyekszem. Túl messze csatangoltam el. Már megkezdődött a tél. Pihennem kell.

− Veled mehetek? – kérdezte félénken a bolha. – Itt nagyon hideg van. A barlangodban pedig biztosan melegebb a levegő.

− Nem bánom – felelte a medve. – Bújj bele a bundámba! Ott aztán kimelegszel. De meg ne csípj!

A bolha ígéretet tett, hogy nem fogja megcsípni a medvét. Együtt indultak útnak a medve barlangjáig, ahol aztán igazán jól érezték magukat. A bolha odaugrált a medve füléhez, és mesélni kezdett neki. Mesélt az életéről, a kalandjairól, mígnem a történeteivel teljesen álomba nem ringatta nagydarab barátját.

Tavasszal aztán, amikor már kinyíltak az első virágok, a bolha búcsút vett téli szállásadójától.

− Most megyek. Megmutatom a világnak, hogy mit is tud egy bolha – mondta felbátorodva – Köszönöm, hogy reményt és hitet adtál nekem, kedves medvekoma!

− Szívesen – brummogta a mackó. – Soha ne búsulj! Ne feledd, hogy mindenkiben több van, mint amennyi látszik. Még akár egy bolhában is.

A kis bolha pedig felkerekedett, beállt egy vándorcirkuszba, s azóta már - apró termet ide, vagy oda - bizony meghódította az egész világot.

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek