Dömötör - A Királyerdei Huncut Manó

Téli történet a Királyerdei Huncut Manóról.

 

A manó legendákban feljegyzett egyik leghidegebb télen történt, hogy a Királyerdei Huncut Manó, a kerti manók leghuncutabbika arra kényszerült, hogy a telet nem az arra az időszakra kiszemelt kertben töltse, hanem beköltözzön a kertben található családi házba. A kerti manók köztudottan vándor manók, kertről-kertre vándorolnak, szabad lelkük nem szereti, ha sokáig ugyanott laknak, a bezártságot meg különösen nehezen bírják. Azért sem szeretik, ha hosszabb időt házban kell tölteniük, mert a legfőbb manó törvény szerint, ha egy ember megpillantja őket, akkor véget ér a vándoréletük, és annál az embernél kell maradniuk. A zegzugos kertben sokkal könnyebben el tudtak bújni, de benn a házban nagy volt a veszély a szemtől-szembe találkozásra. Főleg akkor, ha a manó olyan huncut volt, mint Királyerdei Huncut Manó, akinek igazán beszédes neve volt, mivel Királyerdőben született, és igencsak huncut manó volt. De azon a télen olyan nagy hó volt, és olyan hideg, hogy nem volt mit tenni, muszáj volt a meleg házba húzódni.

Amint beköltözött, azon törte a fejét milyen csínytevésekkel szórakoztathatja magát, egyben mivel törhet borsot a házban lakó lány orra alá. Észrevette, hogy a lány kicsit dundi, lassan mozog, így bízott benne, hogy ő az apró termetével fürgén elszelelhet, ha arra kerül a sor. A legjobb mulatság az volt, amikor kisebb tárgyakat, amelyeket elbírt, elmozdított a helyéről, és aztán a polc egy rejtett zugából figyelte, ahogyan a lány magában füstölögve morogta, hogy már pedig biztos benne, hogy azt máshová tette. Egyik délután a lány boldog mosollyal nagyon pici ruhákat pakolt be egy szekrénybe. Huncut Manó nagyon csodálkozott, hogy mit kezd ez a duci lány ilyen kicsi ruhákkal.  Amikor a lány arrébb lépett telefonálni, beugrott a szekrénybe és egy kis felfordulást csinált. Már előre nevetett rajta, hogyan bosszankodik majd a lány. Amikor a szeme sarkából látta közeledni, gyorsan futásnak eredt, igen ám, de az össze-vissza túrt ruhácskákba elbotlott, és a szekrény polcán elhasalt. Pánikba esett egy pillanatra, de a következő másodpercben talpra ugrott, és rohant a szekrény legeldugottabb sarka felé. Nagyon közel volt a lelepleződéshez, nevetni sem volt kedve, pedig a lány értetlenül állt a szekrény előtt, odarohant az ajtóhoz, ellenőrizte, hogy zárva van-e, majd az ablakot vizsgálta meg, hogy nem egy hirtelen huzat döntötte-e le a gondosan egymásra helyezett ruhácskákat. Abban a hidegben persze, hogy zárva volt az ablak. Értetlenül álldogált ott még egy kicsit, de aztán összerendezte újra a kis ruhákat. Huncut Manó egy kicsit elszégyellte magát, de ez nem akadályozta meg abban, hogy újabb csínytevésen gondolkodjon.

A lány bosszantásával azonban még várnia kellett, mert az napokra eltűnt. Huncut Manó ez alatt az idő alatt bejárta az egész házat, hogy minél jobb rejtett zugot fedezzen fel magának. A kedvenc helye egy kicsi ágyban volt, egy puha plüss katicabogár szárnya alatt. Azt sem értette, hogy a lánynak mi szüksége van egy annyira kicsi ágyra, amelyben biztos nem fér el, de nem is foglalkozott ezzel sokat, mert jól érezte magát a puha játékhoz odabújva. Amikor a lány néhány nap múlva hazatért, egy kis csomagot helyezett gyengéden a kiságyba, Huncut Manó kedvenc helyére.  Ő még így is bőven elfért a katica szárnya alatt, de nagyon bosszantotta, hogy onnan kezdve a kis csomag körül forgott a lány élete. Mint később kiderült, a csomagban egy mini ember volt, aki még szórakoztató is lehetett volna, de Huncut Manó csak a féltékenységre koncentrált. A duci lány már nem is figyelt rá, ha valamit nem ott talált meg, ahol hagyta, egész nap a mini emberben gyönyörködött, gügyögött neki, szeretgette. Nem bosszankodott, ha kicsit tovább kellett keresgélnie a dolgait, nem foglalkozott ilyesmivel. Ráadásul már nem is volt olyan duci, sokkal gyorsabban mozgott, és Huncut Manónak gyakran kellett szélsebesen futnia, nehogy meglássa őt. A csínytevések nem sikerültek úgy, ahogy szerette volna, és még nyálasnak is tartotta, ahogy a lány beszélgetett a mini emberrel. Olyanokat mondott neki, hogy „anya szemefénye", meg hogy „anya gyönyörűsége, már nem sokáig leszünk kettesben, apa hamarosan hazaér külföldről, és ő is jól összepuszilgat majd". Huncut Manó elhatározta, hogy márpedig ő akkor is megint felbosszantja a lányt, mielőtt ez az apa hazaér. Egyik este, mikor már a lány is, és a mini ember is aludt, eldugta a lány telefonját a katicabogár szárnya alá. Majd, mint aki jól végezte dolgát, ő is elaludt. Kora reggel arra ébredt, hogy a lány izgatottan keresi a telefonját, és közben kétségbeesve mondogatja, hogy „mi lesz így velünk, ha nem tudok fűtés szerelőt hívni, pont amikor nincsen férfi a házban, és pont amikor ilyen hideg van kinn". Fordult egyet, és két meleg takarót terített mini emberre. Közben Huncut Manó is érezte, hogy kihűlt a máskor olyan finoman meleg ház. Tudta, hogy vissza kell adni a telefont, de nem tudta hogyan tehetné meg úgy, hogy ne vegye őt észre a lány, aki aggódva igazgatta a takarókat mini emberen a kiságyban. Mit volt mit tenni, előbújt a katica szárnya alól, és kihúzta a takarásból a telefont is. A lány kerekre nyílt szemmel, csodálkozva nézett rá, majd csak annyit mondott „aha". Azzal megfogta az akkorra már didergő Huncut Manót, mini ember mellé fektette, és jól betakargatta. Mini ember édesen mosolygott rá, ő pedig közelebb húzódott, és egymást melegítették, még a lány telefonált a szerelőnek.

Amikor később az ismét meleg ház jégvirágos ablakából Huncut Manó, mini ember és a lány együtt nézték, hogy milyen szép nagy pelyhekben havazik kinn, Huncut Manó arra gondolt, hogy nem is baj, hogy kerti manóból a család házi manójává vált, hiszen a lány olyan kedves, mini ember pedig annyira aranyos, jól elszórakoznak majd együtt. A következő pillanatban pedig már az újabb csínytevés kitalálására összpontosított. Hiszen akit Huncut Manónak hívnak, az huncut marad, akár kerti, akár családi házi manó.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek