Dezső Ilona Anna: Nádi sárkány

- Higgyétek már el! Sárkány van a nádasban! Könyörgöm, nem viccelek! - Illusztráció: saját szerkesztett kép.

 

- Jaj! Jaj! - üvöltözik Figyimicsi, miközben szaporán tépi fel a kocsma ajtaját. Olyan feldúlt, mint akit száz Belzebub üldözött volna a házától idáig. A zaj hirtelen kínos csendbe megy át, minden tekintett rászegeződik.
- Jaj! Jaj! - üvölti magánkívül, - ha tudnátok, milyen szörnyűséget láttam, nem értetlenkednétek ennyire...
- Hát mit láttál? - kérdi felbátorodva a kocsmáros, amolyan fiatal, köpcös, piros képű falusi legényemberféle kinézettel.
- Ott, ott, az utca végében! A nádasban! Onnan jött ki felém az imént!
- Ki? - kérdik szinte egyszerre, mosolyukat már elrejteni sem bíró irodalakók. Így nevezik errefelé az ivókat a gazdaemberek. Áll is jó néhány traktor a szomszédos utcában, ki erről, ki arról látogatja meg becses munkahelyét estére, mikor földjeikről hazafelé menet betérnek elfogyasztani egy - két noszogatót. Mert, hogy a sört, amit korsóban jó habosra eresztve mérnek errefelé, nevezik annak. S miért noszogat? Kérdeztem egyszer az egyik irodalakót, mire azt felelte nagy viccesen, hogy „azért, mert ha ebből megiszom párral, bizony az asszonynak igencsak noszogatni kell, hogy megkapja esti édesgyökér adagját". Alaposan megszégyenített ez a semmi kis ember, bosszankodtam, de mára már kiismertem a falusi embereket. Szeretem is minden élcelődésüket. Utánozhatatlan a humoruk, amit az urbánus társadalom nem ismerhet.
- Azt hiszitek, viccelek? - nyitja tágra szemeit Figyimicsi.
- Mennyit ittál? - kérdi az egyik röhécselő idősebb ember, jókorát húzva öblös korsójából. Ízesen beszél, majd kabátkája ujjával csak úgy, egyszerű módon végigtörli száját, eltávolítván a hab maradékát is. De még az sem olyan egyszerű mutatvány, mint aminek az ember gondolná!
- Dögöljek meg, ha nem igaz, amit mondtam - vágja földhöz a kezében szorongatott újságot, amit még reggel óta rejthetett postaládája.
- Mondja már, ki mit látott? - utasítja a sarokban ülő, látványosan is jobb módú társaság egyik tagja.
- Mit? Mit? Sárkányt! - vágja rá magabiztosan Figyimicsi.
Óriási hahotába torkollik a kocsmai zűrzavar. Valami jópofa vicc, gondolják magukban, hiszen az eddig elfogyasztott itóka megtette hatását, könnyen megy a nevetés ilyen tájban mindenkinek.
- Na, csak ne kacagjatok olyan vidáman, mert igazat mondtam!
- Persze, persze, vágja rá a kocsmáros. A múltkor valaki fekete párducot látott épp, kereste is az egész ország marhája, most meg sárkányt fogunk eregetni... - de erre csorog is a könnye az egész bagázsnak.
- Az is igaz volt ám! - sértődik meg a tegnapi ivászatból még ki sem józanodott ember - ott volt az, nem mi láttuk, hanem az a család. A gyereküknek indult volna neki az a dög! Még jó, hogy befogta, aki elengedte... - erre aztán még nagyobb derültség támad, majd leesnek székeikről, úgy mulatnak a férfiak.
- Persze, persze... kit mutogathattak akkor is a tévében? Hát az ilyen naplopókat, mint te is vagy! - vigyorogják bele a szájába többen is. - Már az is elég nagy hülyeség, hogy a falu elhitte ezt, de, hogy még a tévé is, meg még helikopterrel is keresték... No meg az egész rendőrség, hatóságok... Elég nagy baj, hogy ilyen buta világban élünk!
- Nem szégyelled magadat?! Megkérdőjelezed tisztes emberek szavahihetőségét? - háborodik fel Figyimicsi.
- Meg ám! Csak olyan volt az a párducos baromság is, mint minden egyéb mostanában... - válaszolja neki bátran az imént szóló férfi.
Az első asztalnál is felébred a korábban alvó, sovány ember. Mint aki mindennel tisztában volna, beleszól egyből a vitába:
- Na, haljátok, még én sem vagyok ekkora marha! Párduc, nálunk? No, de a sárkányt... azt én magam is láttam már párszor... Az tényleg ott bujkál a nádasban a falu szélén.
Figyimicsi erre büszkén húzza ki magát. Végre valaki, aki nem tartja bolondnak, és aki megerősíti mindazt, amit ő látott az imént.
- Aztán mit kerestél te a régi fürdőnél ilyen sötétben? - faggatja tovább a kocsmáros.
- Hát... hát... arra felé szoktam biciklizni. Józanodtam épp - vallja be őszintén.
- Azt már elhiszem neked - vág közbe valaki a kocsma közepe tájáról - ahogy ma hajnalban kinéztél...
- Higgyétek már el! Sárkány van a nádasban! Könyörgöm, nem viccelek!
- Milyen volt?
- Olyan barna, nagy árnyéka szinte úszott kifelé, egészen a lábamig... furcsán töfögött. Hatalmas volt a taraja, és még tüzet is okádott, ahogyan közeledett felém. Nem véletlenül hajtogattuk háromszög alakúra régen a papírsárkányokat... ez pont olyan volt!
Osztanak, szoroznak a gazdák, mire nagy bátran megszólal az egyik:
- Uraim! Ma vadászunk! Irány a nádas! - és mint akik parancsot kapnak, jó katonákhoz híven elindulnak a pár száz méterre odébb található kiszáradt tó náddal fedett medre felé. Odaérve, azért mégiscsak óvatosan, halkabbra fogják mulatozásukat.
- Na? - kérdi a kocsmáros - merre van az a sárkány?
- Ott, ni! - üvölti Figyimicsi, mire valóban látni is vélnek valamiféle háromszög alakú, a környezetében idegen foltot a félhomályban. A Hold épp jókorát mosolyoghat rajtuk, mert akkora erővel világítja meg a területet, mint még soha ennek előtte. Egy kombájn zaja töri meg a falura ereszkedett éjszakai csendet. Mindenki szeme láttára leereszkedik a kiszáradt, valamikori halastó medrébe. A gép, nekifog levágni a dudvaként elszaporodott vad aljnövényzetet. A férfiak erre-arra forgolódnak. Megérkezik a vadásztársaság egyik képviselője is, kezében hatalmas sörétes puskájával.
Egyszer csak valóban töfögő hang, majd őrjítő vinnyogás hallik, ahogy a vágólap elkezd közelíteni a megnevezett cél irányába. A vadász közelebb megy, csőre tölt, vár... Kínos csend lesz úrrá, csak a forgó tengely nyöszörgése töri azt meg. Az éles kések alatt síró nádszálak erre-arra hullanak, majd egy még élesebb hang, előugrik a hatalmasra nőtt árnyék. Ijedtében megindul az őt lesők irányába, ami épp ellentétes a monstrum gép haladásával. A férfiak visszahőkölnek.
- Sárkány! Tényleg sárkány! - ordítják majd egyszerre, és már fordulnak is meg, futásnak erednek. Majd leverik egymást nagy siettükben. Még a sarokig sem érnek, amikor eldördül a puska.
- Lelőtte! Állj! - adja ki utasítását a kocsmáros. - Emberek! Már csak lássuk meg azt a sárkányt, ha ilyen nagyon megijesztett bennünket!
Megszégyenülten kullognak vissza. Mintha mindenki kijózanodott volna, mire elérik a néha tó szélét. Félelmetes, amint a nyárfák susogásában a Hold huncutul vigyorog. Egészen jót szórakozhatott a látványon, mert kínjában beletemeti fél arcát az első keze ügyébe eső felhőcskébe. Még a könnye is elcsöppen, épp Figyimicsi vállára hull.
- A francba! Esik.
A meder közepe táján a vadász mögött jól látszik a kiterített tetem. A kombájn is leállt, annak vezetője jókorákat káromkodik.
- Mi van? Mekkora? - kérdi a kocsmáros.
- Van vagy nyolcvan kiló! Hogy a rosszseb ette volna meg ezt a Figyimicsit! Most aztán fizethetünk a Mari néninek!
- Mi van?! - kérdik az emberek, s már bátrabban, azzal a tudattal, hogy a sárkány leterítve, megindulnak lefelé az időközben megtisztított tó fenekébe. Egyszerre indulnak el, a kíváncsiság hatalmas bátorsággal ruházza fel a népeket. Ahogy közelednek, egyre nyilvánvalóbbá válik a sárkány kiléte.
- Na, hallod te fajankó! Most aztán jól behúztál bennünket a csőbe! - üvöltözik vele a nádat oly merészen vágó férfi - Ki fogja a kárt megtéríteni?
- Mindannyian - mondja ki a végszót, az egyik idősebb ember. Előkerül zsebéből az őt hűséggel minden útjára elkísérő bicskája. Gyors mozdulatokkal teszi a dolgát, vérezteti ki a megdöglött állatot. - Na, így legalább nem megy pocsékba. Biztos, hogy a Mari nénié?
- Biztos - vágja rá a vadász - Mangalicát már csak ő tart, senki más ezen a vidéken.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#14. 2012. november 25. 16:57
kedves Ili, mint minndig, élvezettel olvasom alkotásodat.
Szeretettel gratulálok: Mara
dezsoili
#13. 2012. november 22. 11:55
Nagyon szépen köszönöm!
előzmény: hozzászólása, 2012. november 21. 09:28
dezsoili
#12. 2012. november 22. 11:54
Felénk is, csak "mán fílísem" van....
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. november 22. 09:38
Eliza Beth
#11. 2012. november 22. 09:38
Ez jó volt.
Szegény Figyimicsi! :-)))

Az a rosszseb felénk rosseb... :-)
dezsoili
#10. 2012. november 20. 22:48
Köszönöm. Ezt nagyon jó volt olvasni. Elég ritka adomány mostanában, bárkit is megmosolyogtatni... Ha sikerült, akkor célt értem.
előzmény: janos hozzászólása, 2012. november 20. 12:35
dezsoili
#9. 2012. november 20. 22:46
Kaptam már hideget, meleget, amiért megörökítettem egy részegeskedő, duhaj társaságot. Hát, nem az volt a célom... mindent, nagyon köszönök.
előzmény: Balage hozzászólása, 2012. november 20. 16:30
dezsoili
#8. 2012. november 20. 22:44
Ezer hála érte. Még, hogy elírom, az nem lenne olyan nagy baj, csak már észre sem veszem... és ez okoz némi bonyodalmat. Javítom. Hiányzik a műhely munka, jó lenne, ha itt mindig ez lenne a legfontosabb szempont. Köszönöm.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2012. november 20. 17:49
dezsoili
#7. 2012. november 20. 22:42
Köszönöm. Igazán ezt egy felhívásra írtam. Nem biztos, hogy szerencsés, de a sárkányról nekem nem a nők jutna eszembe, hanem az a gyarló ember, aki néha el is engedni magát.Köszönöm, hogy olvastad.
előzmény: B.B.Nala hozzászólása, 2012. november 20. 11:58
Csilla
#6. 2012. november 20. 17:49
Kedves Ilike!
Nagyon jól visszaadtad a falusi emberek élcelődő humorát.
Néhány kifejezést felvettem a szótáramba :)))
Tetszett, hogy a legvégére hagytad a "meglepetést" ... meg is lepődtem :)

Ui. Ne haragudj, hogy szólok, két elírást észrevettem:
Halljátok helyett haljátok
tekintetét helyett tekintetétt

Bocsánatot kérek.
Balage
#5. 2012. november 20. 16:30
Megmosolyogtalak. Bevallom, azt hitem, vonat lesz, mely tüzet/füstöt okád :)
janos
#4. 2012. november 20. 12:35
Vidám lett a napom az írásodtól.
A csattanója rátette a pontot az i betüre, így mondják mifelénk, ha valami nagyon jó.
Köszönöm az élményt.
B.B.Nala
#3. 2012. november 20. 11:58
Drága Ilike! Nagyon tetszett a szórakoztató elbeszélésed.Remekül írsz, nagy fantáziával.Képszerkesztésed csodaszép.Gratulálok és puszillak. Bea
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek