Dezső Ilona Anna: Mester és a báb

Illusztráció: Saját festmény ( igaz, eltér az allegória témájától, ezt nézzétek el nekem... köszönöm)

 


Minap egy olyan helyen jártam,
hol együtt volt mester és teremtménye, a báb.
Madzagokon ugráltatta, ráncigálta...
Az alany apró, rongyból szedett-vedett alak,
kit a publikum szeretete mindig visszavár.
A férfi magas, dölyfösen, keményen
mozgatja a felfűzött szálakat,
mert ő tudja, melyik mit ér,
ha kezét emeli, a közönség tapsol,
ha lábát, a báb táncolni kezd,
és akkor, ó, mily szép is lesz ettől,
olyat tud mutatni, akár egy egész színház.
A bábos kacag, büszkesége nagyobb,
mint amit elképzelhetne a világ.

Egyszer a teremtmény gondol nagyot,
egy ilyen furcsa szerep neki lelket ad,
faggatni kezdi alkotóját a rongy:
- Mondd, Mester! A produkció meddig tart?
Mikor tapsolnak végre csak nekem,
elvégre a táncot magam lejtem el.
Mire a férfi holt csendet mímel,
de a báb csak kérdi, kíváncsian figyel:
- Ó, Mester! Láttad piruettem? Mint hattyú,
nyakam úgy nyújtottam neked...
Mozgatója végre legyint egyet: - Tudom,
elvégre a cérnát én lebegtetem veled.
És a báb, kinek akkor már szíve is dobban,
szomorúan lehajtja fejét, rá se tud nézni,
hangját elnémítja, hiába kérdi,
soha többet teremtőjének nem felel.
Rángatja fonalát, szinte mindet,
a marionett lába egyhelyben marad,
mert akinek már szíve üti rímjét,
sokszor tépi el a selyemcérnákat...
A nagyra nőtt ember egyre kisebb,
a néző éhes, produkciót remélve ül ma itt,
elvárja méltán, hisz fizetett érte,
hogy játsszanak neki valamit.
A bábu sértetten duzzog, megfeszíti tagjait.
Fogja hát a mester, a felbőszült ember,
kit eddig a közönség csak ünnepelt,
bedobja a sarokba egyik reggel,
hisz őt szolgálni már nem tudja semmivel.
Még le is köpi, hisz szégyenbe tette,
megbukott miatta az előadás!
A sarokban, kiszolgáltatottan, bűzös
nyálba ragadtan, erőtlenül a figura mégis feláll.
Mire a mester becsapja az ajtót, ő már lejti
megszokott táncát, sem taps, sem reflektorfény,
csak a többi eldobott ócska lom előtt járkál.
És milyen boldog, hisz kapott egy percet,
mikor törött tükörben billegetheti magát,
pupillája tágul, láthatja foltarcának mosolyát,
még ha a báb rongy is, megérheti diadalát!

Voltam a minap egy furcsa helyen,
hol egy marionett csodálatosan táncolt.
Nem fűzte gúzsba emberi kéz,
magától szövetfoszlányokat rázott,
olyat tett, amivel mindenkit megbabonázott!
Megértettem, mit rég illett volna már:
Nem az a mester, ki bábokat mozgat,
hanem ki foltosan bár, de szabadon foroghat!


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Kandrács Róza
#7. 2013. november 11. 17:52
Gratulálok remek versedhez és képedhez Róza
Answer
#6. 2013. november 11. 16:27
Sokkal többről szól ez a vers, mint holmi bábosról és figurájáról.
Ez az én önállóságát rajzolja elénk.
Aztán a kérdésre adott válasz, ki is a mester?
Nagyszerű ilike, azért a kép illeszkedik!
Gratulálok!
B.B.Nala
#5. 2013. november 11. 12:13
Drága Ilike!
Szeretettel gratulálok, versed remekmű. A festményed meseszép csoda.
Puszillak.Bea
Mara
#4. 2013. november 11. 11:46
Szeretettel gratulálok én is komoly gondolatokat tartalmazó versedhez: Mara
Bedő Csaba
#3. 2013. november 11. 11:01
Tartalmas, komoly és tanulságos mű. És a festmény is szép.

Gratulálok, minden jót!
Juhász Kató
#2. 2013. november 11. 08:23
Ilikém, igazi művész vagy, gratulálok a képhez.
Remekül vezetted le a mester és a báb kapcsolatát.
Az utolsó két sorba sűrített tanulság nagyon
helytálló.
Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!