Dezső Ilona Anna: Homok

Futásnak ered, de a szél gyorsan utoléri, leveri a lábáról. - Illusztráció: saját festmény.


Vörösen izzik az ég alja, szelet jósolnak az angyalok... Tapasztalatlan gyermeki daccal áll magában, talán csak séta, kis eszmecsere annak, aki ebben a barátságtalan kinézetű tájban idegenül mozog. De furcsa, gondolja, s több jelentőséget nem adva neki, a homokos, imitt-amott rekettyebokrokkal tarkított faluszéli tájban rugdossa a buckákat maga előtt. Arca nedvesen csillog. Az izzó, apróra zúzódott kőmaradvány visszaveti a pihenni készülő nyári napot, s az oly forrósággal simogatja bokáját, majd leperzselődik róla a bőr. Most azt sem érzékeli, csak nézelődik értetlenül. Mit is keres ő ott, ahol sohasem volt hazája, hol nincsen sem elődje, s hol még utódja is csak idegenül mozog. Messziről hallik a vonat trillája, zakatoló kerekei egyre közelítenek, táncoló sziluettje előtűnik az egyik zöldes-barna növénycsomó mögül. Pedig már este van, s még nem ereszt az ég szorítása, a világosság sem adja át helyét a sötétnek... csak az ő szíve dobol. Megbántva, értetlenül imbolyog. Tudja, mire végez a sétával, már minden rendben lesz, mert Isten olyan békés lélekkel áldotta meg, a harag nem tud gyökeret verni, csírái elpusztulnak mellének rejtekében, sorban. A sárgás-vöröses valami egyre közeleg. Felnéz az égre, s úgy véli, lassan ráborul annak fátyla, félbehagyja útját, visszafordul, elindul haza. Már-már eléri a faluszéli első házat, amikor a lanyhás, lágy szellőből hirtelen haragú őserő kezd tombolni, s oly fergeteges erővel dobálja a vézna testet maga előtt, hogy az majdnem felesik. Megáll egy pillanatra, visszanéz. Ott, ahol a narancsos izzó felhőt látta, most feketében gyászoló viharfelhő tombol. Futásnak ered, de a szél gyorsan utoléri, leveri a lábáról.

- Mit akarsz? Az életemre törsz? - kérdi halkan, de már nem láthatja azt, ki orvul megtámadta, szájában recsegve ropog az apró szemű, fanyar ízű homok, szemeit kellemetlenül betakarja a por. Ilyen lehet az a pillanat is, amiről a Bibliában olvasott, gondolja s megadóan, hasravágja magát, karját ösztönösen feje köré húzva, összegörnyedve, nehogy ettől a szúrós valamitől megfulladjon. Fülét befogva várja, amikor az úr elragadja onnan, ahová most leborult. Ekkor csoda történik. Ahol az imént még indigóban tombolt az égbolt, most szelíd nárciszok lengenek, halványan mosolyog a Nap. Nagy nehezen kinyílik a morzsaléktól elnehezedett pilla, aprócska résén sikítva hatol be a fény. Juj, gyorsan kutatni kezdi zsebeit, előkapva egy ruhadarabot, melyet zsebkendőnek becézett még édesanyja. Szépen kikeményítve, vasaltan adta neki reggelente oda. Kitörli vele a sok aprócska szemcsét a pupillája környékéről. Viharnak már nyoma sincsen, amikor felocsúdva e furcsa jelenségből, elmosolyodva elindul otthona irányába. Na, eljött az igazság angyala, gondolja, s tudja, e furcsa jelenség válasz buta, ostoba kérdéseinek halmazára. Oka nem volt a sértődésnek, férje nem bántotta meg, csak ő érzékenyebb a kelleténél. A világ halad a maga rendjén. Erőteljes szél kellett ahhoz, hogy belekóstoljon a táj jellegzetes homokviharába, mely meghozta kérdéseire a választ.

- Istenem, de szép az élet! - elővillanó fogsorából csak úgy pattogzik a finom por, jó nagyot köp, s már szalad is haza.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#9. 2012. május 18. 23:45
Harmóniában az írás, és a kép. Mindkettő remek alkotás!
Fer-Kai
#8. 2012. május 18. 21:57
Érdekes egybeesés, hogy több hasonló témájú, megközelítésű, szellemű írás is került fel szinte egyszerre.
Nem gyengítik, hanem erősítik egymást.
Csuda dolog a természet, vannak rejtett oldalai is.
Mara
#7. 2012. május 18. 19:34
Kedves Ili,

szeretettel gratulálok a festményhez is, meg az írásodhoz is: Mara
janos
#6. 2012. május 18. 16:54
Nagyon izgató, írás. Kritikus helyzet de jól végződik. Tetszik, gratulálok.
János
Juhász Kató
#5. 2012. május 18. 15:58
Mindig csodálom, hogy a természet egyik percről a másikra mennyit tud változni.
Minden rossz jóra fordulhat. Szép írás.
Gratulálok a festményhez!
Answer
#4. 2012. május 18. 11:37
A legyőzhetetlen természet akaratossága...
Ezt olvastam ki ebből a pillanatot megragadó, kiváló írásból.
Eliza Beth
#3. 2012. május 18. 08:42
Hát, a hölgynek elég kemény választ adott a természet, ki sem mondott kérdésére. Szép pillanatfelvétel egy érzésről.
Szép a kép is, melyik készült előbb, a festmény vagy az írás?
Balage
#2. 2012. május 18. 03:10
Tetszett. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!