Dezső Ilona Anna: Hold súgta gondolatok

Illusztráció: saját kép Vers keletkezésének dátuma: 2014.01.26.

 

Kékkarú fák árnyékában élek,

mégsem ölel meg, akire vágyok:

csak ne háborogna bennem a lélek,

megadná pihenésem, amire várok.

Jéggé fagytak kertemben a rózsák,

illatukat ellopta a fagycsipkés Halál.

Hull a hó. Téli álmukat alusszák

dunnája alatt, didergő kamillák...

Repdesnek meg sem született árnyak,

tágul a tér, sóhajtanak az ágak...

Időtlen hajóján vitorlát bont

álmaimat éltető, öreg Hold.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Fer-Kai
#3. 2014. február 13. 21:28
Talán épp a (teljesen érthető) háborgás tart távol mindent.
Answer
#2. 2014. február 13. 19:42
"Tágul a tér, sóhajtanak az ágak..."
De ez a sóhaj a tavaszvárás, a felszabadultság sóhaja (is) lehet.
Nagyszerű vers, remek kép!
Csak gratulálni tudok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek