Dezső Ilona Anna: Hegyikristályok

Illusztráció : saját szerkesztésem A mű keletkezésének dátuma: 2012.12.03.

 

A tisztánlátást a hegyikristály erősíti... ismétli magában folyamatosan az imént olvasott sort. Markában szorongat két áttetsző kődarabot. Újra, meg újra hinni akarja, hogy ez a két hideg valami a markában levesz róla minden gondot. Mégis sajog a mellkasa, hiába a sok kristály, az ilyen, meg olyan útmutatás. Már neki is kétségei támadtak ez irányban, mégis el akarja hinni, hogy a köveknek gyógyító, életet megújító hatása van. A sok angyal, meg arkangyal... mind neki ad tanácsot, az ő életével foglalkozik, és amit üzennek, az mind az utolsó betűig igaz... Lesz hát világvége? Kérdi bátortalanul magától, majd nagy gyorsasággal ráklikkel az előző oldalra, ahol szépen, sorjában leírják, mit jósoltak az ilyen, meg olyan indiánok... alábiggyesztve a miatyánkot is... furcsa egyveleget képezve az amúgy szépen megkonstruált oldalon. Isten, Jézus, angyalok, arkangyalok, szentek... kövek... jóslatok... próféciák, meg a sámánok útmutatásai... Tűzben tisztulással, vízzel keresztelés... az oldal látogatottsága napi több ezer főre rúg, a számláló nem győzi pörgetni a sok lapmegnyitást. A nő görcsösen szorongatja a két követ. Ma ez a Ráziel nevű azt ígérte neki, ha teljes odaadással és hittel mormolja az aznapra nyilvános oldalra kiírt imáját, miközben kéri e két drágakő segítségét, megtisztul. Ha megtisztul, szabad lesz. Ha szabad lesz, akkor a lelke szárnyalni tud... Ha a lelke szárnyalni tud, egészséges lesz. Ha egészséges lehetne újra, akkor talán túlélheti majd a világvégét is. Elvégre miből is állhat az?! Gyorsan kattint, bejön a google kereső oldala. Klikk jobbra, klikk balra, és megjelenik szemei előtt egy másik oldal, ahol pontosan kifejtik a világvége lényegét. Tűzzel fogja elpusztítani Isten a világot. Juj, gondolja magában, még erősebben belekapaszkodva fél kezével széke támlájába, másik kezében még mindig ott lapulnak az áttetsző, hideg kövek. Ez nem jó, újra keresni kezd. Másik oldalon olvassa, hogy elolvad egyik pillanatról a másikra, az északi sarkon lévő jégsapka, ami hatalmasra emeli a tengerszintet. Az elönt majd mindent. Özönvíz lesz. Ettől még jobban kirázza a hideg... A tűz sokkal jobb megoldásnak tűnik, az csak egy pillanat, hirtelen elégünk. A víz? Az kegyetlen halál. Milyen hosszú küzdelem lesz majd... katt a keresőre, újabb oldal. Sem nem víz, sem nem tűz... Magunk pusztítjuk magunkat. Foton öv, álmodozás, tévképzetek, az emberek egymásnak esnek és kő, kövön nem marad utánuk, elvégre ezt már Einstein is megjósolta... Ja, csak ez ne váljék fegyverré a tenyeremben, gondolja és gyorsan leteszi íróasztalára a kristályokat. Mennyibe is kóstál már eddig ez a sok minden? Üti fel fejét benne egy sanda gondolat. Az opálok, hegyikristályok, ametiszt... sorolja a sok követ, a sarokban a teknős, az szerencsét hoz, a szekrény polcán, pontosan kelet felé néző nagy elefánt... a sok állat... kő... Istenem, vág utat agyában a felismerés... de ostoba vagyok... talán majd a biblia...
Hónapok óta nem vette le a polcról. Kétujjnyi por jelzi, érintetlenségét. Kinyitja, csak úgy, kapásból, s lám mily nagy csoda...Lukács evangéliumának 12.fejezetéhez ér:„54Azután szólt a sokasághoz is: "Amikor látjátok, hogy felhő támad nyugatról, mindjárt azt mondjátok, hogy eső jön; és úgy lesz. 55Amikor pedig azt halljátok, hogy a déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség jön; és úgy lesz. 56Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, de a mostani időt miért nem tudjátok felismerni?"
Az asztalán a sok-sok gyógy- meg szerencse kő, a vitrinben sorakoznak minden féle állatfigurák, majd minden szoba sarkában ott éktelenkedik ilyen, meg olyan füstölő... A kezében, a jó öreg, már régen is őt megnyugtató biblia. Hogyan is van ez a világ vége? Újra beüti a keresőbe, frissített cikkek a már jól ismert oldalon. Mit is írnak ugyan ott, ahol évek óta jövendölik a véget? „Kérdező: Drága Mihály arkangyal 2012.december 21-én világ vége lesz? Mihály arkangyal válasza: Drágáim, sem én, sem más angyal ennek eljövetelének időpontját nem ismeri, csak a Teremtő..."
Mosolyogva, elővesz egy dobozt. Gondosan helyezi el benne a sok-sok fura figurát, szerencse és egyéb szobrok, kellékei egy idegen kultúrának, amit sem nem akart, sem nem tanult meg. Majd jönnek a kövek egy kosárkából. Vajon tényleg drága és fél drága kövek ezek? Olyan sokba kerültek... Elkezd számolni... Ostoba az ember, jut el a tudatáig a felismerés. Besöpri az apró, amúgy még nem is porcelán, csak műanyag nippekre. Az elefánt ormánya kikandikál a kövek közül. Istenem, néz le rá, hiszen a cserépkályha párkányán hasonló volt nagyanyámnak, csak porcelánból. Már emlékszem, annyira féltette, meisseni, súgta a ránchátán ránc asszony egyszer. Megnézte a talpát, semmi sem volt ráírva. Mikortól is írtak márka nevet a nippek aljára? Nem tudni, de a háború előtt ilyen elefántot hol is gyárthattak, meg kik is? Az egészen biztos, hogy nem a háború előtti... Akkor azt írták volna rá, hogy Rosenthal, Schönvald, Royale, Lomonosov, vagy Zsolnay, esetleg Herendi, de azok inkább étkészlet formájában váltak híressé... Nippeket kik gyártottak a nagyanyám fiatalságának korában? Ki tudja, talán valamelyik vásárban vette már az oroszok bejövetele után... Talán nem is emlékezett már rá. Az biztos, hogy nem meisseni, hiszen abban a gyárban nem készítettek ilyen szürke elefántokat... vagy mégis? Ismét a jól bevált internetes oldal. A keresőbe írja a márkanevet, és csodák-csodája, egy csomó hasonló elefánt, meg más állat porcelán szobrának fényképe előtte... Mekkora barom vagyok! Csap a homlokára, kidobtam egy eredeti meissenit? Mennyit is érne most?
Lázasan kutat, markában még mindig ott kuporog a két hegyikristály. Kiszalad a kamrába, tele minden féle ócska kacattal. Innen-onnan mosolygó kerti törpék kérlelik tekintetükkel, régi oroszlán figura szintén a nagymama házából, amott egy hatalmas öntöttvas széntartó... Becsukja a szemét, szinte megelevenedik a régi cserépkályha... Ropog benne a hatalmas darab akác, meg a két darab lignit. Robosztus nagy építmény volt, sötét barna, furcsa mintázatú kerámia csempéből... sarkosra építették. Jobbra, balra egy-egy szárnyszerű résszel és egy-egy ülőkével. A tetején, a záró csempesor alatt körbe polccal. A hatalmas kovácsoltvas ajtó alatt egy kisebb szintén míves ajtó, alatta hamutál öntöttvasból, annak előtte a szenes edénnyel. A hamutál, kályha felőli része, éppen beillett az enyhén kifelé kanyarodó két ülőke közé, az első részében apró, hegyes lándzsaszerű ráccsal. Néha mégis kiesett az égő parázs, mert a parkettán imitt-amott jókora égésfoltok jelezték a sűrűn bekövetkezett balesetet. A párkányon felderengenek az emléktárgyak, igen ott volt... bal oldalt az elefánt, jobb oldalt az oroszlán... Pedig abban az időben csak a tiszteletesék jártak a nagyszülei nappalijában. Olyan, hogy Reiki... nem létezett. De jól mutattak a cserépkályhán... A kályha melletti bal oldali falon, a kétszárnyas üveges ajtón egy letűnt kor aprólékos kézimunkája díszelgett. Látja maga előtt a szobányi állványt, rajta a hatalmas kerettel. Nagymamája kézzel készített file függönyeit. Milyen sokat dolgozott velük. Maga szőtte meg függönyeit egy fura, félkör alakú tű segítségével. Óvatosan haladt a ráma egyik sarkból a másikba, majd felfelé, apró soronként. Mikor azzal elkészült, előkerült a sok gyönyörű selyemcérna. A mintás füzet, mely alapján hímzésekkel díszítette az aprólékos munkát. Mikor készen volt, lisztet oldott fel egy lavórban. Puha rongyokat áztatott bele, és a keményítő masszát abba felitatva nyomkodta milliméterről, milliméterre az elkészült csipkeszerű, pókháló vékonyságú, finom anyagba. Mire kiszáradt, csontkeménységű lett. Apró, tüzes széntől gőzölgő csipkevasalókkal, rongyokból tömködött vasalópárna segítségével még a rámán, megvasalta. Mire mindennel elkészült, eltelt egy újabb esztendő. Karácsonyra felkerült az ajtó üvegére.
A két hegyi kristály kicsúszik kezéből. Becsukja szemét... Halk muzsika szól, édesanyja, az apjába csimpaszkodva lengi tangóját az előszobában. Minden olyan nagyon szép, tiszta, csillogó. A hegyikristály minderre nem lenne képes... Égnek a karácsonyi gyertyák, a lemezjátszó tűje néha megakad, a koros asszony készséggel lök rajta egyet-egyet. Épp csak annyit, hogy arrébb essen... Az andalító lágy muzsikát, valami furcsa vidám nóta követi. Jön a közkedvelt egyet előre, egyet hátra, és ugra-bugra fergetegesen. Megindul az újkori tam..tam..ta-ta-ta-ta-tam...tam-tam-ta-ta-ta-ta-tam...ta-ta-ta-ta-ta-ta-ta-tam... A testvére vállát akarja elkapni, hogy ők is ugra-bugráljanak, de az már nagyfiú, lerázza magáról... Te kis pisis, sziszegi fülébe, mire ő duzzogva bemegy a konyhába.
Milyen szépek is voltak akkoriban a karácsonyesték... Pedig még ajándék sem volt. Szégyenkezve kattint a keresőre, becsuk minden oldalt. Kikapcsolja a gépet. Hiszen minden ott van benne, az agyában. Sem kristályok, sem műanyag baromságok... A bibliát is becsukja, visszakerül a szekrényére. A megváltás öröme már ott ég benne... ott van minden... a szívében.

Világvége? Hegyikristály? Hányan is élnek meg belőle?

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
B.B.Nala
#7. 2012. december 6. 11:51
Drága Ilike! Köszönöm, hogy olvashattam a mostanában felmerült témáról írt remek írásodat.Élmény volt olvasni a visszaemlékezéseidet is.A szerkesztett illusztrációd varázslatos csoda.Puszillak.Bea
Balage
#6. 2012. december 6. 09:09
Ha megírod (akár privátban is,) hogy mi a hiba, akkor javítom ;o)
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2012. december 5. 21:57
dezsoili
#5. 2012. december 5. 21:57
Sajnos, esett benne egy fatális hiba... hátha nem veszitek észre... Köszönöm, hogy elolvastátok.
Mara
#4. 2012. december 5. 21:32
Drága Ili,
mindig szépek az alkotásaid, de ez a festmény valami csodás. A színösszetétel, mintha csillognának a kövek.
Az írásaid már tudod, hogy ki sem hagynám, ha csak valamiért sokáig nem ülhetek a gép elé.
Szeretettel gratulálok: Mara
Csilla
#3. 2012. december 5. 17:47
Kedves Ilike!
Kitűnően felépített, elgondolkodtató írásod olyan érdekes, hogy szinte ittam a szavaidat olvasás közben.
Ma már szinte minden az üzletről szól, sok embert félrevezetnek, s a felszínes dolgok mögött elveszik a tartalom, mert "ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Lenyűgöztél, a saját szerkesztésű illusztrációddal is.
Szeretettel gratulálok:
Csilla
Eliza Beth
#2. 2012. december 5. 16:37
Szépen lefestetted a világ(vége) zagyvaságát. Pedig rég megmondták: ahogy lesz, úgy lesz.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke