Dezső Ilona Anna: Asszonyok VI. (3/2)

- A fene a beleteket... morogja az, de a két öreg ezen csak kuncog, nem sértődnek meg. Ismerik már jól a fösvénység miatt szenvedő szavajárását. - Illusztráció: saját festményem

 

 

Estére beindul az ellés. Hatalmas szemeivel könyörögve fordítja fejét Boriska irányába a tehén. A borjú szinte vitustáncot lejt annak hasában. Úgy hullámzik, akár a faluszéli tócsa a szélben hóolvadáskor.

- Na, te szegény pára! Majd mindjárt kiszabadulsz... te sem találod az utadat... - ügyesen jár a keze, leveti felső ruháját, megmosakszik, majd a tavalyi avas zsírból főtt szappannal alaposan lemossa a tehenet is, főként a farát. Az ideiglenes ól is az ellést szolgálja, azért alakították ki, hogy nyugodtan hozhassa borját a világra. Nem szokványos ilyentájt ez a folyamat, valahogyan mégis megesett, amúgy leginkább télen ellenek a tehenek. Mire elfolyik a magzatvíz, friss fehér gyolcsba öltözve várakozik. Ahogyan elkezdődnek méhének összehúzódásai, jobb oldalára fekszik a hatalmas állat. Akár egy magatehetetlen asszony, úgy várja a segítséget gazdájától. Órákon át simogatja, babusgatja, míg végre megjelenik a két láb. Ekkor ügyesen köti az elletőkötelet a kilátszó végtagok csüdízületei fölé hurokba, majd a tolófájásokkal egy időben, elkezdi óvatosan húzni. A hasprés szünetében a kötelet feszesen tartja, nehogy a magzat visszacsússzon. Hatalmas fizikai munka, s ez az idős nő, egymaga is boldogul. A két végtagot felváltva húzza, míg végre meg nem jelenik az új jövevény feje. Homlokán ott a csodálatos fehér csillag. Áhítattal nézi a kis borjút, míg végre a tehén egy utolsó erőlködéssel kipréseli magából. Gyorsan felkapja. Tiszta lepedőbe burkolja, és magához öleli. Mint aki a saját melegével akarna életet lehelni belé, úgy szorongatja, puszilgatja az amúgy csodálatosan fejlett üszőt. A tehén is megnyugszik, amikor megpillantja legújabb magzatát. Édesgeti Boriska mindkettőt, olyan szeretettel bánik a jószágokkal, mintha csak pótolni akarná a lemaradását. Hiszen ő is nő, mégsem adott életet egyszer sem. Így legalább azon segít, aki ezt bátran megteszi helyette is. Még jó négy órába telik, mire a tehenet rendbe rakja. Olyan bámulatosan érti, amit csinál, bármelyik állatorvos megirigyelhetné. Jani bácsi is megérkezik, követi félve Idus is az ideiglenes istállóba. Mindhárman elvarázsolva a látványtól nyugtázzák, hogy nem gyerektelen család már az övék, hiszen minden évben van apróság bőven a háztájiban. A teremtés csodáját ők annyiszor átélték már, s a világrajövetel is sűrű látvány náluk, hogy bár gyermekfióka nem sikeredett az udvarba, de állati annál több. Így azok mindenért bőségesen kárpótolták őket. Az alig pár órás kis semmiség hatalmas szempilláival csiklandozza az asszonyok arcát. Nyaldossa, döfködi őket, szopja kézfejüket. Anyja hálásan bőg egyet-egyet, s csap farkával rendetlen gyermekére, hiszen ideje lenne végre szopni.

- Ne fejjük le előtte? - kérdi óvatosan Ida. Ebben ő nem szakértő, ez sógornője szakterülete

- Még nem. Majd, ha megízlelte a boci. Szívja csak meg, utána kifejjük teljesen, hadd könnyebbüljön meg a gyulladt előtejtől - odatologatja a még mindég járni is csak alig tudó jószágot, rávezeti anyja tőgyére. Hirtelen megtalálja az életet jelentő forrást, s hatalmas cuppogással elkezdi azt szívni. A tehén fájdalmában idegesen jártatja farát, de türelme határtalan, olyan nagyon tudja máris szeretni ezt az apróságot. Elégedetten fekszenek le, és fúrják be magukat az időközben hatalmasra hordott betegágyas friss alomba. Boriska alaposan betakarja az anyja fejéhez gömbölyödő borjút, majd megpuszilja a tehén homlokát. Még egy kis ideig becégezi a kicsit, majd int a többieknek is, hogy akkor most már nekik itt nincsen több keresnivalójuk. Hadd pihenje ki magát a tehén.

- Elfáradtál? - kérdi Jani bácsi.

- Nehéz ellés volt, alaposan elfáradtam. Egy félórányit nekem is pihennem kellene.

- Ida, te! Hát nem kínálsz meg bennünket a szaporulat tiszteletére valami jó kis ágyassal?

- Talán csak nem inni akarsz? - kérdi az ingerülten.

- Már hogyne akarnék? Elvégre áldomást kellene mondani ennek az aprócska teremtménynek a születésére! Hálát kellene adni Istennek is legalább egy koccintásnyira, s elmondani egy miatyánkot rá...

- A fene a beleteket... morogja az, de a két öreg ezen csak kuncog, nem sértődnek meg. Ismerik már jól a fösvénység miatt szenvedő szavajárását. Hozza a kis üveget, olyan két decinyi pálinka lehet benne, a pohár, amibe épp tölteni készül, talán valamelyik szabó műhelyből való, mert még annak gyűszűje is nagyobb lehet, mint az.

- Na! Ide azzal az üveggel asszony! - néz rá ritkán mérges tekintetével férje, mire az asszony komolyra veszi, s bár kelletlen, de csak elengedi az üveget, férje kezébe adva.

- Ha még egyszer sajnálni mered tőlünk, ezzel a bottal verem le a derekadat! Hát mit akarsz? Mindjárt jön utánad is Belzebub az összes teremtményével együtt, és ott fog jókat vigyorogni az üst felett, amiben megfőz! Még mindég sajnálod tőlem ezt a kis jót?!

- Menj a pokolba! - mondja az félvállról, majd inkább bemegy, semmint hogy végignézze, hogyan ürítik ki annak tartalmát. Borzalmasan szenved, nem jó szívvel adta azt ki a markából, izzadsága ottmaradt az üveg falán.

- Hogy tud ennyire buta lenni? - kérdi Boris bátyját.

- Mit tudom én! Ha ilyen, hát ilyen... na, akkor most kitolunk ám vele! Megisszuk ezt itt mind.

- Isten ments, kétfelé fog szaladni a copfom, ha ezzel megkenem a torkomat!

- Pedig most aztán megtanulja az a fránya Idusom, hogy velünk nem fog fösvénykedni többet. Lehet, van még pár napom, na, azokat aztán azért is jól élem le! - kacsint rá az igen csak jókedvű Boriskára. Egy korty ide, egy oda alapon benyalogatják az üveg tartalmát. Kisvártatva, alig fejezik be, már jön is az asszony kifelé nagy zsörtölődéssel:

- Képesek voltatok elpocsékolni ezt a sok pálinkát?

- Elég volt ebből a sok fösvénységből! Mától urak vagyunk. Megértetted?  Mikor azt mondom, kenyeret eszünk, akkor vagy sütsz szép nagy kenyeret, mint korábban édesanyám is szokta, vagy elmész a boltba, és veszel. Elegem van a sok máléból, meg kása reggeliből. Máris menj, és vágd le nekem azt a vacak tyúkot, ma paprikást eszünk nokedlivel. Kint főzd meg a bográcsban! Tisztes gazdánál ünnep egy ilyen szép üsző érkezése, hát mától mifelénk is így lesz!

- Ugyan, te vén bolond - legyint Idus, majd elindul megnézni a szomszéd gyerek kihajtotta-e a teheneket a legelőre.

- Vigyél ki neki egy darab szalonnát, meg paprikát, had egyen az a gyerek!

- Kapott érte egy liter tejet az este. Mit nem adnál még ezeknek a koldusoknak? Nem szabad elkényeztetni az efféléket... - s mint aki meg sem hallotta az iménti beszédet, megy ellenőrizni a gyereket, dolgozik-e, vagy csak lazsál.

Boriskának alaposan megárt az ágyas, a lépcsőn ülve elalszik. Jani bácsi kihoz egy ócska rongyszerű valamit, talán pléd lehetett egykor, betakarja vele. Remegő kezével végigkíséri fejének vonalát, nem érinti meg. Érezheti az, mert álmában elmosolyodik. Bátyja ölébe hajtja a fejét, és szinte azonnal ő is elalszik. Ida csak fejét rázza, amikor megpillantja őket. Nem ébreszti fel az alvókat, fogja a kis kapáját, kimegy a kertbe, hiszen most ott várja a munka legjava, teljesen ellepte a gaz a maghagymát. Épp a delet kongatja a templomtorony nagyharangja, amire befejezi. Férje és sógornője még mindég ott alusszák álmuk legjavát a küszöb előtt. Erre csak belerúg az emberébe.

- Na, épp eleget lustálkodtatok, irány dolgozni. Jó lenne, ha végre fognád azt a kaszát, és csapnál vele pár sort, a majorságnak is kellene már a zöld.

 Ijedten ugrik fel, s mikor észleli feleségének barátságtalan tekintetét, azonnal felkecmereg, óvatosan ébreszti húgát, majd besegíti a konyhába, arra a szalmazsákkal vetett ágyba, amin helye van már vagy ötven éve, amióta ő megnősült. Akkor a fiatal pár költözött be a szobába és Boriska az édesanyja mellé kiszorult a konyhai egyszemélyes ágyra.

- Jól van, na - simogatja meg a nyöszörgő nőt - jól megártott neked az a kis kontyalávaló. Most aludj szépen... - mondja szelíden, csendre intve az épp kiabálni készülő asszonyát. Fejét ingatva szótlanul kimegy, minden nemtetszését abba az egyetlen mozdulatba szövi bele. Eltűnik az aprójószágokkal teli udvarba.

 

 

 

Folyt. köv... (03.18-tól)

Első rész...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
dezsoili
#7. 2012. március 21. 21:22
Mindenkinek köszönöm, hogy olvastok. Megint lemaradtam, sok a restanciám. Ezért szűkszavúbb vagyok még az átlagnál is.
dezsoili
#6. 2012. március 21. 21:21
Nem fogod elhinni Mara, életemben nem tapsikoltam még meg ilyen hatalmas állat farát. Kisvárosban nőttem fel, ott nem volt még ehhez hasonló élményem sem. Igaz, most falun élek, de itt sem mernék ekkora szarvval megáldott lények közelébe menni. Utánaolvastam. Néha kell. Amikor írok, és olyan részhez érek, amihez nem értek, utána olvasok. Ha sikerült, nagyon örülök. Picit féltem tőle, de ezt nem lehetett belőle kihagyni. Köszönöm.
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. március 16. 13:43
Answer
#5. 2012. március 16. 19:09
Hozod a formád Ilike, remek!
Szeretettel: answer
Mara
#4. 2012. március 16. 13:43
Kedves Ili, te aztán jól tudod, hogyan ellik egy tehén. Vagy állatorvos vagy, vagy pedig falun nevelkedtél.
Szinte láttattad velünk a folyamatot.
Szeretettel gratulálok: Mara
Juhász Kató
#3. 2012. március 16. 13:39
Ilike, szépen írtad le a kis boci születését.
A fösvény asszony előbb-utóbb biztos elnyeri büntetését a sorstól. Így szokott lenni.
Balage
#2. 2012. március 16. 09:54
Mint már mondtam, tetszett ez az írásod is.Bár nem mondom, a 3. rész nagyon kemény lett...
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke