Dezső Ilona Anna: Asszonyok III. (3/2)

Illusztráció: saját képem

 

 

Amint észleli jelenlétét, egyből elhallgat. Sepret is ki a helyiségből, egyenesen a cselédszoba irányába, átadva a terepet a legilletékesebbnek. Az lett új otthona. Onnan van hátsó kijárat is, akkor jön-megy, amikor csak kedve tartja. Mostanában elég sűrűn kapja el a szomszédolás, mert a körfolyosós házban laknak szép számmal korban hozzá illő asszonynépek, akikkel meg lehet beszélni az ilyen zűrzavaros családi eseményeket. Gyorsan magára veszi kardigánját, megy fel a másodikra Terka nénihez, ott aztán jó finom kávét adnak egy-egy szaftosabb pletykaszagú eseményért cserében.

- Mehetsz te is anyám után - mondja támadólag feleségének az erősen ittas ember. Tudja, ez az egyetlen módja a szócsatározás elodázásának.

- Majd beszélünk Pista, ha kijózanodtál. Beszélnünk kell, de ezúttal komolyan - vetíti előre elhatározását.

- Már megint feleslegesen jár a szád asszony! - s azzal úgy ül le az asztal mellé, mint aki épp az ágyból kelt volna csak fel. Kérdőn kémleli felesége arcát, jó szokásához híven elvárja, hogy elé tegye az ételt. Ám a felesége sem rest, úgy tesz, mint aki ebből semmit sem vesz észre, bemegy a hálószobába. Bezárja maga mögött az ajtót. A férj belerúg kintről annak tudatosítása érdekében, hogy e házban mégiscsak ő lenne az úr, és őt nem zárhatja ki a feleség a maga életéből, főleg nem a hálószobából, de miután csak nem érkezik bentről semmilyen jelzés, átvánszorog a fia szobájába, és ott hajtja nyugalomra elfáradt tagjait. A gyerek kényszerűen átcammog nagyanyja szobájába. Nem szól, nem kérdez, lefekszik. A mama szorul ki a nappaliba, de ma este ő sem teszi ezt szóvá. Reggel Pista hiányolja asszonyát, de nem teszi szóvá. Csendben pakolgatja aznapi irathalmazát a nappaliban elhelyezett íróasztaláról.

Miután felesége nem hajlandó kijönni, fogja kalapját, táskáját lazán bal kezébe véve elmegy dolgozni. Amint becsukja maga mögött a bejárati ajtót, a mama azonnal kopogtat menyének:

- Luca! Elment.

- Na végre - jön a válasz - most mi lesz?

- Semmi fiam, semmi.

- Ha hallotta volna, mekkorákat rúgott az ajtóba... azt hittem rám töri.

- Dehogy töri, ne aggódj, most ki kell tartani. Muszáj, ez így nem mehet tovább. Kiugratjuk a nyulat a bokorból. Figyelj... - kezdi el mondani az éjszaka kigondoltakat.

- Biztos benne, hogy ez jó ötlet?

- Na hallod?

- Mi van akkor, ha megver érte? Egyáltalán, hogyan gondolja, hogy ezt én meg tudom csinálni? - kérdi anyósát, miközben az tovább bíztatja.

- Mit szól majd hozzá a gyerek?

- Azt bízd rám. Ma elébe megyek az iskolába.

- Ne tegye! Szégyellni fogja magát...

- Pont azért teszem. Na, csak had szégyenkezzen. Ha kell, még meg is pofozom, úgy látszik, kell neki is valami, amitől felrázódna a lelke. Annyira ellaposodott nálunk az élet, ha nem változtattok, rámegy a gyerek. Kamasz, lázong. Ő csendben szenved. No de meddig? Amíg bele nem kóstol az italba, vagy még rosszabb is jöhet... Te nem érezted rajta a cigi szagát? Mostanában állandóan érzem, ez a fiú titokban bagózik. Jobb lenne megbeszélni vele, nehogy füvet szívjon. Ne tiltsd meg, még akkor sem, ha ez rettenetes dolog. Talán beszélned kellene vele... Na, hagyd, majd én! Te dolgozz azon, amit az imént mondtam neked.

- Jaj, mama! Annyira félek - zokogja ki vállán magát, mire az alaposan megdorgálja.

Napokig nem beszélget a család. Csak a fiú sutyorog a mamával a cselédszobában. Amióta elment elé az iskolába, egész jó barátságban vannak, a gyerek sem késik, a mama sem megy fel a másodikra. Együtt töltik a délutánt, miközben Luca magányosan sírdogál a hálóban.

A férj csendben jön-megy, meg sem próbálja kiengesztelni a feleségét. Ha nem, akkor nem... gondolja magában, s rendre minden este lefekszik a nappaliban, anélkül, hogy bebocsátást kérne a hálószobába. Luca érzi, meg kell lépnie, amit anyósa tanácsolt, különben elveszíti. Nem tart sokáig a megjavulási időszak, negyednapon ismételten kimarad Pista. Késő estig várják, akkor beül az asszony a kocsiba, és elindul felkutatni férjét. Egyik mulatóból a másikba, szinte lehetetlen a vállalkozása. Végre az egyik külvárosi impozáns vendéglőben megpillantja férjét a főnöke és más munkatársainak társaságában, amint egy szőke kislányt táncoltatnak az asztal tetején. A főnökúr, aki maga is legalább hatvan esztendős, hörgő hangon adja utasításait a fiatal lánynak:

- Le vele! Az anyád úristenit! Vedd le!

A lány kacéran hajol irányába, mire az elkapja a mellét. Szépen kifordul annak hatalmas tenyeréből, és már illegeti is magát tovább, miközben lekerül róla a kis szoknya is. Így megy ez még egy ideig. Luca észrevétlenül oson be az egyik félreeső asztal mögé, rendel magának egy pohár szódavizet, meg egy salátát. Lassan majszolgatja, kíváncsi ennek a fruskának minden mozdulatára. Hihetetlen játék, az alkalmazottak tapsolnak, Pista is úgy üvölt, akár egy kamasz. Nagyon tetszhet neki a látvány.  A lány meg csak forog, miközben leejt egy-egy ruhadarabot magáról. Rekedtek a férfiak a nagy izgalomban, őrjöngésük minden tekintetet magára von, a pincér ingatva fejét bemegy a söntésbe. Mintha nem akarnák látni a következő jelenetet. Ekkor a nagydarab idős ember négykézláb veti magát, a lány felül a hátára, belecsimpaszkodik nadrágtartójába. Az elkezd vele araszolni. Nehezére eshet a dolog, fájhatnak térdei, bár próbál úrrá lenni érzésein és pár métert lovacskázik a lánnyal. Az csilingelő hangon kacag, bíztatja. Tetszik a jelenet az uraknak, csettintenek, tenyérrel verik a földet biztatás gyanánt. Egyszer csak elengedi magát a főnök úr, és hasra vágódik, mire hatalmas viháncolás veszi kezdetét. A lány ledobja magáról utolsó ruhadarabját is, majd beleugrik a Pista ölébe. Az jókorát harap csupasz vállába, mire Lucának annyira elszorul a szíve, hogy hirtelen még levegőt sem kap. Hát ide jársz éjszakánként te gazember, siránkozik magában. Nem ronthatja el anyósa tervét. A mama tapasztalt asszony, egészen biztos tudta ezt is, hogy így mulat a kedves fia. Megtanította szegény megboldogult férje. Na, ő ezt nem tűri el, neki nem kell ilyen ember... Amint ezt végiggondolja, felpattan az ura, elkapja a lányt, és betakarja a saját zakójával. Majd ölbe véve kiviszi a helyiségből, a többiek nagy megelégedésére, hangosan fütyülnek utánuk, kiabálnak:

- Aztán csak gyorsan Pista!

A nő fájdalmában elharapja a szája szélét. Hosszan néz utánuk, s mikor a többiek már nem figyelnek, gyorsan kimegy a hátsó ajtón a távozó pár után. A vendéglő mögötti sikátorban megpillantja őket, amint ritmikuson dörgölőznek egymáshoz. Végignézi férje hűtlenkedését, torkában lüktet a szíve. Megalázva megy haza. Otthon anyósa várja, nem feküdt le:

- Na, megtaláltad?

- Meg, mama. Bár ne találtam volna... - zokogja. Magyarázatra nincsen szükség, érzi azt az idősebbik jól.

- Megcsalt?

- Meg. Egy gyereklánnyal mama. A mindenki cicájával.

- Ne búsulj. Ilyenek a férfiak, ha kicsivel több pénz szorul a tárcájukba.

- Ezt sohasem bocsátom meg neki!

- Dehogynem! Megbocsátod fiam! Ugyan hová mennél negyven évesen? Gondolod a többi jobb? Vagy éheznél inkább egy finnyásabb mellett, aki a barátnőddel csalna meg?

- Soha többet nem megyek férjhez... - zokogja.

- Hiszen férjnél vagy. Te, te butácska lány... - babusgatja menyét. Ő hagyja. Úgy borul ölébe, akár egy kislány. Az meg simogatja a haját, vigasztalja, próbál erőt önteni belé.

 - Meglásd, megerősödsz, s visszaadod neki kamatostul. Na, akkor majd nyüszítve jön hozzád, négykézláb...

- Jaj, csak ezt ne mondja! Az a vén disznó főnöke képes volt lovacskát játszani egy talán még épp csak kamaszlány kedvéért ott a vendéglő kellős közepén - tör ki belőle az éjszaka átélt borzalom. Lassan csak elmesél mindent rendre, úgy, ahogyan azt tapasztalta.

- Mire vársz? Megvan a megoldás - kacsint rá anyósa.

Pista egész nap nem érkezik haza, csak estére vetődik be mérgesen, fáradtan, mint aki roppant sokat dolgozott volna.

- Hol a feleségem?! - gorombáskodik az édesanyjával.

- Fogd vissza a nagy szájadat! Mit képzelsz, kivel beszélsz? Hol voltál már megint egész éjjel?

- Ahol kedvem tartotta, ahol enni adtak - üvölti, majd levágja magát duzzogva a kanapéra. Bekapcsolja a tévét, de mire azon találna számára elfogadható adást, kiejti kezéből a távkapcsolót, elalszik.

 

Folyt köv... (02.28-tól)

 

 

Első rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#7. 2012. március 4. 17:52
Az elején egy kicsit felcserélném a szavakat.
"Sepret is ki a helyiségből, egyenesen a cselédszoba irányába, átadva a terepet a legilletékesebbnek. Az lett új otthona. " Ez úgy értendő, hogy a legilletékesebb lett az új otthona. Így jobb lenne:
"Sepret is ki a helyiségből, átadva a terepet a legilletékesebbnek, egyenesen a cselédszoba irányába. Az lett új otthona. "
dezsoili
#6. 2012. március 1. 21:08
Köszönöm, hogy olvastátok.
Juhász Kató
#5. 2012. február 27. 18:07
Szomorú sors.
Várom a folytatást.
Answer
#4. 2012. február 27. 16:15
Lábadozva olvaslak, várom a következőt!
Mara
#3. 2012. február 26. 11:16
Nagyon várom a folytatást!
Ha mindenki ilyen megértő lennem talán jobb lenne a világ.
Szeretettel gratulálok: Mara
Balage
#2. 2012. február 26. 10:23
Szeretem ezt a novelládat is.
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek