Dezső Ilona Anna: Asszonyok II. (3/4)

Tél2 (saját kép). Anyaga: vászon, akril, mérete: 40 x 40 cm.

 

 

Kis idő elteltével kinéz egy gombszemű idős hölgy, aranyos kék fityulával a fején, s észlelve a cigányasszonyt, hirtelen visszahúzódik az ajtó takarásába. Mond valamit a bent lévőnek, majd ismét kitárja az ajtót, s odaszól az elcsigázott nőnek, menjen be azzal a töménytelen sok gyerekével, unja a doktor úr a folyamatos bömbölésüket. Készségesen fogad szót Margit, maga mögött húzgálva lányait is befelé.

- Na, ezt már nem! - áll elébe a fityulát hordó. A kerek szem összeszűkülve, szigorúan jelzi, csak egymaga mehet be, az apróságok nem. Erre Margit lemondóan hátrál, nem hagyhatja magára a gyerekeit, s azok még hangosabb koncertbe fognak. Az éhség, s visszautasítás okozza e bizalmatlanságot bennük. Még hangosabb sírásba kezdenek. Erre bentről jön az újabb utasítás, - eressze be őket - így az asszony a szoknyáját tépő, őrjöngő lányokkal együtt bemegy a rendelőbe. A pici jóllakottan csettint, az előtte lévő mászna már anyjára, tudván ő következne a sorban, mire az orvos e látványtól ideges lesz.

- Na, mit teszik? - kérdi barátságtalanul, szemüvegét orra hegyére csúsztatva, a fiatalságát már rég hátrahagyó ember, fehér ruházatban.

- Tudja nagyságos uram! - kezdi Margit, torkát megköszörülve. - Van nekem öt gyermekem, meg egy részeges, semmirekellő férjem. Úgy vélem, a hasamban épp növekedne egy hatodik. Hát azt segítsen világra hozni még most, mielőtt erre a hitvány sorsra jutna, mint emezek itt körülöttem, ni... Ezért jöttem.

Az imént még oly szigorú arc, erre a bátor mondatra megenyhül. Végignéz a mosdatlan teremtményeken, majd csak megkérdezi:

- Hány éves?

- Húsz múltam - válaszolja bátran Margit.

- Azt akarja, hogy segítsek megszakítani a terhességét?

- Isten is megsegíti doktor úr, ha segít rajtam...- fogja könyörgőre a fáradt teremtés - ezeknek sem tudok mit enni adni. Valamerre menni is kéne, mert azzal, hogy ide eljöttem, visszaút a viskóba már nincsen. Mit csinálhatnék akkor én egy hatodikkal?

- Végre egy bátor asszony - vonja össze elgondolkodva szemöldökét a sokat megélt ember. ­- Hová teszi a gyerekeit, míg elvégzem magán ezt a beavatkozást? Mert ugye a műtőbe őket csak nem engedhetem be... - s látszik rajta a segíteni akarás, érti, amit pár szóban elmondott neki a nő. Segíteni akar, nagyon akar, megsajnálta a fiatal teremtést.

Minél jobban nézi, annál mélyebb tiszteletet érez irányában. Felemeli a telefont, de még mielőtt tárcsázna, hangsúlyosan még egyszer megkérdi:

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Segítsen rajtam, kérem...- s e pillanatba elerednek Margit könnyei - annyit szenvedtem az elmúlt években... csak állapotos voltam, meg szültem. Nem akarok így élni. Azt sem tudom, most hová mehetnék, vagy mit adjak ezeknek itt, né, enni, ők nem tehetnek róla, ők ártatlanok. Mindent én rontottam el... Ha megtalál a Jani, megöl. Nézze, mit tesz velem - s ezzel lerántja magáról a vékonyka inget, s a sokat megélt orvos elszörnyülködik. Régi és friss verés kék-zöld foltjai, marások, harapások borítják az asszony mindkét vállát. Mellei kiapadt zsákként lógnak, egyiket nemrég szívta üresre az egyik gyermek. A nő arca még oly gyermeki, vonásai mégis koravéné teszik. Hogyan lehetne nemet mondani neki? Az orvos felhívja a kórház gyermekvédelmi ápolóját, s kéri, azonnal jöjjön a rendelőbe. Nem kell sokat várakozni, pár percen belül meg is érkezik. Neki nem kell mondani semmit sem, naponta találkozik hasonló anyákkal.

- Mikor lenne a beavatkozás doktor úr? - kérdi egyből.

- Ma délután lesz egy, utána megcsinálhatom, ha segít nekem elhelyezni az apróságokat.

- Biztos akarod? - fordul a nőhöz, majd bizalmat gerjesztve cirógatja meg a hozzá közelebb álló gyermek arcocskáját.

- Igen, akarom. Kérem, segítsenek rajtunk.

- Na, ne sírj, gyertek, most megyünk a mi kis birodalmunkba - s erre kitárja előttük az ajtót. Az orvos mosolyog. A korábban beszűkült szemű fityulás nő szeme újra kikerekedik. Az ajtóban állók kétfelé húzódnak, utat engednek a messzire szagos népes családnak. A középkorú nő nem finnyás, ölbe veszi az egyik lassabban haladó apróságot, és hatalmas csókot cuppant annak pirospozsgás arcocskájára. Szaporázza lépteit, majd a lifthez érve benyomja a hívót, s kisvártatva betessékeli az elbizonytalanodó Margitot, apróságaival együtt a mozgó skatulyába. Picit megijednek, amint lök az egyet rajtuk, nagyot rándítva egyensúlyukat kissé elveszítve dőlnek falának. A nő hangosan nevet. Milyen szép...- csodálja Margit a hibátlan fogsorú, hangulatos asszonyt.

- Itthon vagyunk - csilingeli, majd bevezeti őket egy ajtón. Odabent egy gyér világítású folyósón haladnak, jobbról is, balról is egy-egy kórteremszerű szoba, zsúfolásig telve gyermekekkel, asszonyokkal. Majd egy szűkebb helyiségbe vezeti őket, s rájuk szól, hogy vetkőzzenek le. Margit szót fogad, leveszi rongyos ruháikat, a sajátját is, majd követik a nőt a fürdőszobába.

- Segítsek? - kérdi ekkor látva, hogy ő még ilyen helyiségben nem járt, pedig volt kórházban, öt esetben is, mégsem tudja, hogyan kellene megnyitni a vizet. Megnyitja a tusolót, beállítja egy normális hőfokra. Ad az asszonynak szappant, aki ezzel elkezdi a csutakolást. Még emlékszik, őt hogyan mosdatta az anyja, amikor kórházba mentek, ugyanolyan alapossággal lát neki a saját gyermekei megtisztításának. A középkorú elégedetten biccent, becsukja mögöttük az ajtót, s elmegy a segélycsomagokból tiszta ruhákat keríteni. Hamarosan érkezik is viseltes, de jó illatú pólókkal, mackónadrágokkal, Margitra valót is tart a karján, meg törlőkendőket.

- Mennyivel másabbak vagytok... - mondja szelíden, s valóban, az öt szutykos képű lányka tetszetős, aranyos bűbáj gyermekekké alakult át, alig pár perc leforgása alatt. Már semmi sem emlékezteti néhai valójukra őket. Margit boldogan, elégedetten néz végre abba az apró tükörbe, ami a mosdó felett magára vonja tekintetét. Tetszik neki a látvány, rádöbben fiatalságára, hogy még semmi sincsen elveszve, hogy még bármi lehetséges ebben a komisz világban. Ösztönösen megcsókolja a lányokat épp fésülő asszony kezét. Az elkapja, de már későn, hálásan öleli magához a még maga is gyermek teremtést.

- Jaj, te lány! Mihez kezdesz majd ennyi pulyával... Tudom, nem kell magyarázni semmit sem. Láttalak, míg fürödtél. Legszívesebben megfojtanám azt az állatot. Sajnos teltház van nálunk, sok a hajléktalan anya. Nem tudok külön szobát adni nektek. Ez valamikor idegosztály volt, a polgármester segített kialakítani helyébe ezt az átmeneti szállást nektek. Nem utasítok el senkit sem, majd elalszotok matracokon a folyosó végében, amíg sikerül valakit elhelyezni valamelyik intézményben - mondja, s már vezeti is őket a folyosó egyik lepedőkkel elkerített szakaszába. A földön matracok, legalább tíz. Hogy megörülnek a gyerekek. Végre valami, amire le lehet ülni. Még az edzett felnőtt lábak sem bírnának többet, mint amilyen hosszan kitartottak ők hajnal óta. Késő délutánra fordult, mire megkapták az ágyneműket, s némi falnivalót is. Micsoda lakoma az a kiéhezett szájacskáknak, még azt sem észlelik, amikor édesanyjukat egy zöld ruhás nő elkíséri tőlük távol. Örülnek a babáknak, amiket a kedves mosolygós nőtől kapnak, a sok gyermeknek, akik a frissen érkezetteket körbetáncolják. Mire a pici megérzi a puha mell hiányát, már hozzák is vissza. Nagyon gyenge, ül egy tolókocsiban, bambán, fájdalomtól elgyötört arccal. Szemei könnybe lábadtan, tekintete szinte üveges. A kislányok kacagása neki most teher. Valamit eldobott, amit nem akart, de annak így sokkal jobb lesz...

Pár nap alatt egészen otthonossá lakják be a folyóson lekerített szűk részt. A sok asszony és a nagyobb gyerekek ezt-azt adogatnak nekik a saját kevéske használati tárgyaikból, amit hasonló módon kaptak a korábbi lakóktól. Várják ezentúl ők is a befogadót, ahogyan ezt emlegetik a többiek, mert valami meseszép házba kerülnek innen a kitaszított, megsebzett csonka családok. Ám ott is nagy a zsúfoltság így télvíz idején, sokat kell várni egy-egy megüresedő szobára. A mosolygós asszonyság mindenről gondoskodik. Vigyázza lépteiket, szinte olvas a sok apróság gondolataiban. Hogyan, nem tudni, előteremt mindent, amire itt szükségük lehet. Margit is megnyugszik, nehezen éli meg az abortusz utáni napokat, de az idő jó gyógyszer, orvosolni képes még a veszteséggel járó gondolatokat is. Már a férjétől sem fél annyira, mint amikor idejött. Elhatározza, lesz, ami lesz, levélben felkeresteti anyját, közli vele tartózkodásának helyét. Egészen biztos benne, hogy lesz annyi könyörülete irányában, hogy megbocsát, és felkeresi lányát szorult helyzetében ebben a kórházi menedéknek kialakított helyiségben. Itt is arra bíztatják, ha van lehetőség családon belül megoldani az ilyen kényes lakhatási gondokat, tegyék meg a ráirányuló kísérletet, mert az otthonba való bejutás az idő múlásával egyre valószínűtlenebb álommá töpörödik. A gyerekek remekül viselik a matracon való alvást. Attól, amiben korábban voltak, ez mindenféleképpen nagy előrelépés számukra. Hiszen van enni és innivaló elég, odahaza még a vízre is várni kellett télen. Ha olvadt a hó, akkor jutott belőle több, de ha nem, akkor bizony cinós pohárba mérték, mert a kút igencsak messzire esett a házuk udvarától. Kannában hordta Margit haza a vizet, amikor el tudott odáig csúszkálni a hatalmas sárban, amit a traktorok által felszántott vájatokban locsogva kellett dagonyázni a kútig menet. Keserves helyen laktak, kínos körülmények között, egy állandóan részeg ember kénye-kedvének kiszolgáltatva. A negyedik emeleti ideiglenes szálló csodálatos ötlet volt a város első embere részéről, több mint negyven csacsogó száj áldja érte naponta. A konyhán mindég akad némi maradék. Ezek a gyerekek mindennek örülnek, amit kapnak. Hálás tekintetüknél nagyobb bér nem létezik, a néhol még kacagni is elfelejtett, vagy meg sem tanult apróságok benépesítik a kórház udvarát télire teljesen.

- Asszonyok! Rossz híreim vannak - jön az egyik reggel az irgalmáról és fáradhatatlan munkabírásáról már jól ismert asszony - ma elszállítják magukat a gyerekeikkel együtt egy hivatalosan működő intézménybe. Na, mit kap az, aki ilyen rossz hírrel érkezik már kora reggel? - s várva az örömujjongást kedvesen kitárja karját. De az elvárt üdvrivalgás valamiért mégis elmarad. Ezek az asszonyok s porontyaik csak benne bíznak. Bár a hír ténylegesen jónak mondható, hiszen innen végre egy rendezett helyre kerülhetnek, mégsem örülnek neki. Az egyik idősebb asszony, aki bőven negyven felett szülte hatodik gyermekét elsírja magát:

- Tudom, hogy most örülnöm kellene, mégis annyira sajnálom magát - s ezzel a nyakába borul a megmentőjüknek.

Margit vegyes érzésekkel tengeti napját. Sehogyan sem tudja elképzelni, hogy egy normális ház, normális szobájában élhet ezentúl. A lányok ebből mit sem tudnak, szerencsére még olyan kicsik. Csak az az ártatlan áldozat jár a fejében még mindég, akinek szívecskéje még nem régen benne dobbant elsőre meg. S ő, aki életet adhatott volna neki, eldobta magától. Már nem tudja, jól, vagy nagyon rosszul döntött „Megölöd majd a fiamat" - visszhangzik férje durva hangja álmában, amikor a harmadik terhességénél felvetette az abortusz lehetőségét neki. Most meg sem kérdezte, tette, amit tennie kellett, amire rávitte a kényszerűség. Valami megmagyarázhatatlan fájdalom ül mellkasán azóta. Sehogyan sincsen jól ez a világ. Sokat nem lelkizhet, ott az öt lány, ki kell ebből a sok borzalomból lábalni, mert ők nőnek, igényeik velük együtt fog nőni, s azt már tudja, hogy sohasem engedi egyiket sem elszeretni fiatalon, mert a férfi már csak ilyen abban a világban, ahonnan ő jön. „Cigánysors"...- na azt már nem! - s e pillanatban biztosan tudja, ennek semmi köze a származásához, ez valami eszement butaság, amit le kell győzni. Nehéz háborúba fogott, a csatát lehet, hogy megnyerte, de a neheze még ezután jön, a harcot magának kell megvívnia az élettel. Milyen furcsa is az ember... amíg a nyomor kínozta, eszébe sem jutott, hogy lehetne másként is. S most, amikor minden nap tiszta ruhát adnak rájuk, esznek, pihennek kellő mennyiségben, minőségben, nőnek igényeik is.

- Drága Margitom! Magának ettől is jobb hírem van mára - lép hozzá a nő.

- Mondja, tényleg jó?

- Azt hiszem, nagyon jó. Az édesanyja el szeretné vinni magukat innen. Mondta neki a polgármester úr, hogy az nem úgy van, mert ott megtalálná a durva erőszakos ember. Erre azt válaszolta, semmi baj, csak kapja végre vissza a lányát, majd ő tudja, mit kell tenni.

- Mikor láthatom végre? Olyan sok év telt el, és annyira hiányzott közben, de nem mertem, nem engedte... - fakad sírva a meggyötört nő.

- Már ma idejönnek az édesapjával együtt - csiviteli mosolyogva, miközben megcirógatja az egyik, hozzá közelebb eső kislány arcocskáját.

Margiton eluralkodik az idegesség. Szinte azonnal nekifog rendet rakni. Nincsen nehéz dolga, az a pár matrac, rajta az összeugrált ágyneműk, pár törölköző és fürdésnél használatos ócska, kórházi lepedő minden vagyonuk. A ruhákat, ahogyan kapják, úgy este le is adják a mosodának. Mindég annyi van, ami rajtuk van, így nem sok a tennivalója. Mégis pánikszerűen hajtogat össze mindent.

 

Előző rész...

Első rész...

Folyt. köv... 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#8. 2012. február 25. 11:12
Kellő szociális érzékenység, empátia, felelősségtudat - sok minden van ebben a részben is.
dezsoili
#7. 2012. február 22. 23:13
Kedves János! Az élet néha olyat is produkál, ami helytelen. Ha minden helyes lenne, nem kellenének Mesterek! Attól, mert nem beszélünk róla, még van. Akkor nem jobb erről beszélni?
előzmény: janos hozzászólása, 2012. február 21. 12:00
harunalrasid
#6. 2012. február 22. 11:02
te jó ég, ez azután élet közeli, szinte szociográfiai tanulmány! de azért olvasmányos, nem centire kimért, és ez jó!
Eliza Beth
#5. 2012. február 21. 20:39
4/4-nél elolvasom egybe....
Juhász Kató
#4. 2012. február 21. 14:18
Ilikém, érdeklődéssel olvastam ezt a részt is.
Nagyon fontos volna tudatosítani a megelőzés fontosságát azokban a családokban, ahol már a meglévő gyermekek is nélkülöznek. Csak emberhez
méltó sorsra érdemes gyermeket világra hozni.
Talán családgondozó hálózatot kellene létrehozni, s
annak segíteni az ilyen asszonyokat, hogy a nem kívánt magzat ne foganjon meg.
janos
#3. 2012. február 21. 12:00
Az abortusz fogalma engem nagyon fel zaklat.
Nem értek egyet vele hiszen egy megfogant életről van szó aki elfoglalta jogos tronját Isten áldása álltal. Apuka és anyuka kint tárgyalják a meggyílkolását miközben Ő bent rettegve veszi tudomásul, hogy pontosan azok akarják meg ölni őt akik meg kellene védjék minden támadástól.A SEGÉLY KIÁLTÁSA HIÁBA VALÓ !mert a hozzá legközelebb álló szerettei akarják meg semmisiteni.Anyukák és apukák vigyázat jappán kutatók szerint a magzat mindent hall az anya méhében és retteg, fél, és sokszór bórzasztó vége lessz.
Gondolyátok el ha gyerekedet megtámadja egy vad mit teszel? És akkor miért törsz az életére pontosan te?
Balage
#2. 2012. február 21. 09:53
Nagyon tetszik ez a kisregényed (is)
Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek