Dezső Ilona Anna: Álom (2/2)

2012.09.15 Illusztráció: saját festmény

 


Boldogságban telik a hét, pénteken este meg is kapja a fizetségét, elég szép összeget. Osztanak-szoroznak egyből, s az asszony viszi is haza az édesanyjának a kölcsönkért pénzt. Az tágra nyitott szemmel csodálkozik el rajta, de nem szól semmit sem, elteszi köténye alá, a házi ruha zsebébe gyorsan. Mire beköszönt a kánikula, és egy időre kényszerpihenőre ítéltetik a napszámosok hada, egészen szépen spórolnak a pénzecskén, amit addig keresett. Már telne homokra, de mi lesz, ha egy ideig nem lesz munka?
- Mikor takarítod már ki az udvart, te Pista? - kérdi szemrehányóan anyósa.
- Ma is megtenném, csak nincsen rávalóm - vágja oda.
- Ha volna, akkor megtennéd? - kérdi sértően. Pista nem válaszol, inkább csak biccent egyet a fejével. Ahogy elmegy a mama, már el is felejti a kínos jelenetet. Mire másnap este hazaér, a kupac oda, a mama elvitette, csak el kell gereblyézni a helyét. Olyan földön túli örömet érez, amit már régóta nem. Nekilát egyből, aznap este hiába huncutkodik vele a felesége, szinte hajnalig meg sem áll, eltakarítja még a helyét is annak a sok szemétnek az udvarból. Alig alszik egy keveset, mégsem érzi magát fáradtnak. Gyors reggeli mosakodás, picit több vízzel, mielőtt még észbe kapna, kábulatából magára önti az egész vödörrel. Fel is ébred azonnal, gyors törölközés, öltözés, s már ott ácsorog a főtéren a többi napszámos között. Minden reggel viszik, jó munkaerő, pedig szerfelett válogatós a munkáltató. Csak a legjava kell, aki gyengébb, arra nincsen szüksége. Estére szaporázza lépteit hazafelé, mintha érezné, hogy bár a mama igen rusnyaszájú asszony, de igen jó a szíve, biztosan meglepte újra valamivel őket. Jól gondolta, a kaputól futóra veszi lépteit. A nagy diófa alatt, ott egy hatalmas kupac homok, a gyermek mosolyogva ül az aljában. A mama vett neki játéklapátot, meg vödröt is. Istenem, mekkora boldogság ez... be sem megy, egyből nekilát a lányával játszani.
- Na, Pista! - szólítja háta mögül anyósa - megérdemled ezt a kis ajándékot. Aki képes le sem feküdni, olyan szorgalmas ember, mint amilyen te vagy, azon segít az Úristen. Úgy gondoltuk a papával, nem veszünk még tűzrevalót ebben a hónapban, majd ráér a következőben.
Ezt annyira aranyosan mondja, még a kezét is kedvesen emelgeti hozzá. Pista fölpattan, és azonmódon, hatalmas hévvel kapja fel anyósát. Annak ideje sem marad a védekezésre. Épp úgy pörgeti azt meg, mint a lányát, majd hirtelen leteszi, és jókora cuppanóssal a homlokára adja jelét hálájának. Az asszony meg sem tud szólalni, csak legyint egyet. Szeme könnybe lábad, ilyen jó és tiszta ember nem lehet több más a világon, gondolja magában. Talán nem téved túl sokat. Rendes ember, kár hogy ennyire szegénynek született. Nem iszik, nem dorbézol, csak nem volt, aki taníttatta volna, az árvaházban örültek, ha kijárta a nyolc általánost. Meg is szökött hamarosan utána, már csak akkor bújt elő a csavargó gyerekek közül, amikor felnőtt korú lett. Első látásra szerelem volt Anitával, ahogy megpillantotta, tudta, hogy ez a lány kell neki. S bár évekig haragudtak a szülők rájuk, úgy tűnik, megbékélnek végre a sehonnai fiatalemberrel, aki úgy tört be az életükben, akár a nyári zápor. Hirtelen, váratlanul szöktette el egyetlen lányukat. Egy idő után visszasírták magukat, és a szülők odaadták a nagyszülői romos házat nekik, hátha boldogulnak benne már egy gyermekkel a karjukon. Munkát semerre sem talált a képzetlen férfi, a lányuk meg az apróságot neveli. Nem fűztek sok reményt hozzájuk. Az idős, szorgalmas házaspár úgy volt vele, majd csak alakul valamilyen irányba a helyzet, mert mégsem akarták elveszíteni lányukat, főként attól fogva, hogy meglátták karján az unokájukat is. Mára még az após is kezdi megszeretni nincstelen vejét.
- Azt kérdezi az uram - köszörüli meg torkát háta mögött a mama - nem volna-e kedved neki dolgozni az asztalos műhelyben?
Még Mariann kezéből is kiesik a mosogatóvízzel teli tál. Víz odabent van, mégis spórolnak vele, így kintről viszik vederrel a használtat, a ház mögötti részre öntik, ha már nem kell.
- Akár azonnal - válaszolja a megilletődött férfi. Elérkezett az a pillanat, amikor végre egy család lehetnek. Eltűrt ő már annyi mindent az otthonban, az utcán, törölte belé már annyiszor lábát a sors, mit neki a nagyszájú anyós pörlekedése, az após kicsit nyakas ugyan, de legalább rendes ember. Néha megissza a magáét, szakmájában elsőosztályúnak számít, mellette aztán valóban ki lehet tanulni a mesterséget. Így minden megváltozik. Egyből más a hangulat, őszire egészen szépen beérik a lakás újonnan festett fala is. Az após is megcsodálja, végre elmegy megnézni az új épületet.
- Ej, de sok tennivaló lenne még itt - jegyzi meg a hirtelen összetákolt ágyat látva.
Nem vitázik vele senki sem. S bár már hűvösebbek a napok, a gyermek szorgalmasan építgeti várát a hatalmas kupac homokban odakint.
Vasárnap lévén otthon pihenhet Pista is. Egy nap, amikor a családjáé lehet. Délután szépen kiszárítja a nap a várat, kedvet kap a gyermekkel együtt játszani. De sokszor megálmodta már ezt a jelenetet... Amióta az eszét tudja, mindig erről ábrándozott gyermekkorától fogva. Volt ugyan homok az intézetben, de abban nem akkor játszadoztak az ott felnövő lurkók, amikor akartak, és nem is úgy, ahogyan akarták volna. Annyira belelendül, elkáprázatja a csillogó morzsalék. Egy vödör víz, még egy, és mire észbe kap, már építi is álmai homokvárát. A gyermek durcásan szipog mellette, neki nem jut hely a kupac körül. Olyan szaporán építgeti a meglett ember egyre magasabbra építményét, hogy abba a gyermek már nem mer játszani. Pista észre sem veszi, nem törődik vele, csak formázza tovább.
Késő délutánra Anita megsokallja, fogja a gyermeket, megmosdatja, és elviszi a szüleihez. Pista nem moccan, tovább dolgozik. Mint egy eszelős faragja bicskájával a vizes homokot. Lassan rásötétedik, ő még mindig benne kucorodik a kupac közepében, bennragadt a várban. Lassan elkészül vele, egy kuvik ébreszti rá, amikor jókora köpetével megtiszteli feje búbját. Megrémül. Látva a hatalmas építményt maga előtt, ugyanolyan az, mint amilyenről álmodozott, amióta az eszét tudja. Egész eddig életét élte volna újra ebben a kupacnyi kőzúzalékban? Végre bemegy.
Családja már alszik. Másnap alig várja, hogy hazaérjen. Neki a várnak, javítja az előző napi állapotra vissza. A gyermek még durcásabb, a felesége kezd türelmetlenkedni miatta. Nem érti, miért van az, hogy amikor már minden jónak tűnik, így elromolhat egyetlen nap alatt. Este Anita bemegy a gyermek mellé, egyedül fekszik le. A hajnal hatalmas dirrel-dúrral ébreszti őket. A nyitott ablakon keresztül csak úgy cikázik a narancssárga falakra festett sötét gallyak között haragjának árnyéka. Meg-megvillantva a szobát, egyre közelebbről hasítja a dobhártyájukat.
A vár! Istenem, a váram! Tőr fel belőle a keserűség. Nem meri kinyitni a szemét. Hirtelen melegség önti el testét, Anita az, mellé bújt, fél. Ő magához szorítja, úgy öleli, mint első alkalommal. Már érti, már tud mindent. Minden réginek le kellett dőlnie ahhoz, hogy az újat maga mellé fogadhassa.
Reggel félve nyitja ki az ajtót. Jól sejtette... a várnak hűlt helye, a hatalmas kupac homok szétfolyva az udvaron. Lesz mit lapátolni, ha meg akarja menteni a vakoló anyaghoz. Keres pár ottmaradt deszkavéget, egy keretet üt belőle össze, s még mielőtt feljönne a pusztító nap, falak közé szorítja, megzabolázza a szökni kívánó csillámporos morzsalékot.
Mire befejezi, Anita épp megérkezik a friss kiflivel. Elégedetten veszi tudomásul, hogy férje is megérkezett, hazatalált végre.

 

 

 

 

Első rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#12. 2012. szeptember 27. 09:43
Szeretettel gratulálok. Ennek a szépen megírt történetnek is üzenete van...
Örömmel olvastam.
Döme Zsuzsa
#11. 2012. szeptember 26. 09:29
Kedves Ili!
Egy kis pihenés mindig jót tesz az alkotó embernek. Örülök én is a visszatérésednek, írásodhoz szeretettel gratulálok.
dezsoili
#10. 2012. szeptember 25. 21:08
Minden képen szimbólum. Nem csak a verseimben szeretem használni, írásaimban is jelen van. Köszönöm a figyelmeteket.
Juhász Kató
#9. 2012. szeptember 25. 20:55
Mindig örülök, ha szegény emberek szépülő portáit látom. Olyanokét, akik nem adják fel, a kevésből is ki akarják hozni a legtöbbet.
Közéjük tartozik Pista és Anita is, szívesen olvastam /mindkét részt egyben/ életükről.
Külön gratulálok a szép festményekhez!
Answer
#8. 2012. szeptember 25. 20:39
Kellemes csalódás az anyós, após viselkedése.
Egy kérdés felmerül.
Vajon miért nem előbb ajánlott állást az após a vejének, Hiszen a lánya férje, és az unokája apja, vagyis családtag.
A várépítés lehet egy szimbólum is...
Gratulálok Ilike!
Csilla
#7. 2012. szeptember 25. 20:33
Kedves Ilike!
Kiváló írásodhoz szeretettel gratulálok.

Mint minden felnőttben, Pistában is ott lakozik a gyermek. Kedves jelent, ahogy óriási hévvel építi álmai (illúziói) homokvárát. Végül ráébred arra, hogy "minden réginek le kellett dőlnie ahhoz, hogy az újat maga mellé fogadhassa".
Meggyőzően végigvezeted az olvasót a valóság felismerésének útján.

A csendélet csodálatos.
dezsoili
#6. 2012. szeptember 25. 20:19
Picit féltem, ilyen sokat még nem hagytam ki, egész nyáron pihentem. Alig-alig írtam, leginkább csak verset, így ez egy kis visszatérés a prózához ismét. Köszönöm, hogy ilyen sok biztatást kapok, és, hogy olvastok.
janos
#5. 2012. szeptember 25. 19:18
A szegény ember tud a legboldogabb lenni, mert nem kel gondolkozzon, hogy milyen összeget, hova rakjon, mert nincsen neki.
Ami kicsi van, az ahogy jött, úgy megy is.
Örül, hogy mindent kifizetett, a többivel nincsen gond.
Balage
#4. 2012. szeptember 25. 18:07
Szerettem ezt a novelládat is. Gratulálok!
Fer-Kai
#3. 2012. szeptember 25. 13:19
Van aki ködvárat épít, van aki homokvárat, s van aki az életét.
Ha az előzőket - igazi társak segítségével - le tudja bontani.
Mara
#2. 2012. szeptember 25. 11:24
Szívből gratulálok. A szegény ember is tud boldog lenni.
Köszönöm, hogy olvashattam: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke