Dezső Ilona Anna: Álom (1/2)

2012.09.15 Illusztráció: saját festmény.


Aranylón süt a nap, keletről egyre melegebb áramlatokkal kényezteti az amúgy melegre kiéhezett lelkeket. Homok kellene, gondolja magában Pista, ennek a gyereknek semmi lehetősége más, talán akkor nem fog ennyire unatkozni. A nem régen épült ház még be sincsen vakolva. Jól jött az a kis támogatás, amit a gyerek után adott az állam. Ha nem adta volna, most még ez a kezdetleges építmény sem lenne, s ők ott gubbasztanának abban az egyteres, istállószerű düledező melléképületben, amit csak azért nem bontottak még le, mert az is pénzbe kerülne. Ott éktelenkedik a hátsó udvarban. Az utcafrontra néző, amúgy takaros, másfél szobás, konyhás ház már egészen más körülményeket mutat. Végre jut hely mindenkinek benne bőven. Csak hát a befejezése lesz kétséges. Nem mintha érdekes lenne, hogy van-e a külső falán vakolat, avagy sem, de már csak nekik nem tellett ezekre a külsőségekre, a többi belvizes építmény az utca széltében-hosszában rég be lett fejezve. Csak egy jó nagy kupac homok hiányzik, cüppögi Pista magában, a nyáron megteszi játszótársnak, őszire talán tud venni hozzá annyi meszet, meg cementet, hogy legalább az utcafronti részt bekenhesse vele. Anita, mint mindig, a házban tesz-vesz, szépítgeti. Ha már bútorra nem is telik, legalább a meglévőket hasznosítja. Korábban kevés volt a hely, most meg túl nagynak tűnik. Kitalálta, miután ügyesen rajzolt még az általánosban, hogy a gyerekszobát ő maga festi ki. Kezdetleges színezékeket csurrant a friss mészbe, ecsete is csak kettő, de ahhoz elég, hogy mindenféle hercegnőt, meg királylányt mázoljon kicsinyének szobája falára. Már-már olyan, akár egy igazi mesesziget. Mostanra egészen felbátorodott, látott egy szép képet valamelyik újságos bódé polcára felrakva, narancssárga falra, sötét barna mintázattal a saroktól két irányban szétterülő ágakkal. Igyekszik eleget tenni lelki kívánalmainak, hát most szorgalmasan kevergeti az innen-onnan összekéregetett színeket. Türelmetlenül belemélyült ebbe a cifrálkodásba, észre sem veszi férjét, gyerekét, sem ebéd, sem vacsora. Pista megérti, nem szól rá, hagyja. Annyit nélkülöztek ők már, ez a pár nap sem nem oszt, sem nem szoroz. Homok kellene, fut át az agyán. Ölébe veszi az amúgy talán hároméves formájú lánykát, és megperdül vele saját tengelye körül. Az ropogósan nevet. Istenem, éli át a pillanat szépségét. Micsoda öröm költözött ennek az emberhármasnak az életébe... Majd lesz valahogyan, hiszen eddig is csak volt... Úgy építkeztek, reménytelenül nem volt egy vasuk sem, mégis áll a ház, a Teremtő tudja, mi kell, és azt is, hogy abból mennyi. Már csak homok kellene hozzá. Gondolkodik, hogyan is lehetne előteremteni az árát.
- Figyelj! - böki meg asszonyát a nagy mű megalkotása közepette - reggel elmegyek napszám után nézni. Neked is jönnöd kellene, addig megkérhetnénk anyádat, hogy vigyázzon a gyerekre.
- Na, azt már nem! - lesz egyből nagyon mérges Anita - hogy elrontsa nekem a lyányt? Olyan kényes lett így is, még járni se bírt, csak pipiskedve...
- Rossz vagy - vágja rá Pista - Nagyon rossz...
Délután még rakosgat, tesz-vesz, már egészen bizonyos a helye a játék-kupacnak az udvaron. A nagy diófa árnyékában összegereblyézi a sok szemetet, sittet, amit oda hánytak ki az építkezés során. Átmegy Jóskához a szomszédba, kér egy talicskát kölcsönbe, és nekilát kihordani a falu határába, az arra kijelölt lerakodó helyre. Már majd éjfélre jár, mire feladja a küzdelmet a hatalmas szemétdombbal. Talán tizedét sikerült kihordania, csak el kellene menni napszámba, hogy legyen pénze azt egyszerre kivitetnie valamelyik fuvarossal. De cudar világban élünk, gondolja magában... S mennyire igaza is van. Régebben, ezért fizetni sem kellett, jött a Tsz traktorja, ha kellett, két pótkocsival is, és rendbe rakták az ehhez hasonló építkezés utolsó emlékeztető maradványait. Ma már észre sem veszik az utcán téblábolók, hogy ez a szerencsétlen ember talicskával fuvarozza a maga törmelékét.
Hajnalban felkel, sebtében megmosakszik odakint a kútnál. Azzal sem használja az amúgy igen csak drága vezetékes ivóvizet. Az is igaz, hogy még meg se szokta a nagy kényelmet. Ebbe a házba, már be lett vezetve, csak már rögződött benne ez a reggeli szertartás, szinte ösztönösen megy kifelé, és húzza a vizet a nagy karikájú kúthengerrel. Recseg-ropog a vödre a láncon, ahogy ereszti le, majd tekeri vissza. Önt magára belőle, szaporán dörgöli a jéghideg vízzel felsőtestét, szemét, s már rázkódik is hatalmasat. Frissen, kellő éberséggel indul el a falu központjába, ahonnan hajnalonként összeszedik a napszámba igyekvő rongyosokat. Nem túl bizalomgerjesztő a társaság, nem is illik közéjük. Tiszta, vasalt munkásnadrágjában, keményített ingében egészen olyan, mintha módosabb ember lenne. Pedig a fennlévő igencsak tudja, mily sokat nélkülöznek. Kiszáll az ócska buszféleségből egy ember, számba veszi a felsorakozottakat. Közli az aznapi teendőket, a férfiak fiókozni kellenek, van hozzá szerszám a busz végében, az asszonyoknak az almásban lenne dolguk, le kell szedegetni a feleslegesnek mutatkozó termést. Amúgy sem tudnának oly sok gyümölcsöt beérlelni azok a fiatal magoncok, védeni kívánja őket a gazdaság. Rendre felszállnak, s már száguldanak is egésznapos szenvedésük színterére. Mindegy hová, mindegy mennyiért, valamennyit adnak, abból telik kenyérre, néha több napra is. Pista homokot akar venni, tudja, legalább egy hétig kell dolgozni érte. Persze kenyér is kell, már arra sincsen, régen elfogyott az utolsó tartalékuk is, amit tavaly nyáron összedolgoztak napszámban. Nem szól egyetlen szót sem, végzi a rábízott feladatot. Délben előveszi a zsíros kenyerét, Anita azt csomagolt még este neki. Milyen jó, hogy össze tudott kaparni annyit a bödön aljából. De finom, vigasztalja magát, kár lett volna érte, ha megavasodik. Még jó, hogy elfogyott, egyre melegebbek a nappalok. Így meg legalább jóízűen elfogyasztották a néhai jószág mindene egyes porcikáját.
Alaposan elfáradva érkezik haza. Anita már az utca sarkán várja.
- Nagyon hiányoztál- öleli meg Pistát - olyan rossz volt nélküled - simul a megtört testű férfihoz. Annak rándulnak izmai, nem lehet annyira elcsigázott a férfiember, hogy ne válaszolnának testének rostjai egy ilyen kedves fogadtatásra. Odabent hosszasan csókolóznak, majd az asszony tálalja a vacsorát, bablevest főzött. Meséli aznapi kalandját az anyjával, aki végül csak adott pénzt kölcsön, bár nehezen vette rá, hisz még a múltkorit sem tudták megadni neki. Aztán gyorsan el is költötte, bevásárolt babot, kolbászt, tejfölt, lisztet, néhány tojást. Így csipetkére is futotta belőle. Most aztán főzött annyit, hogy három napig nincsen baj a vacsorával. Hatalmasat nevetnek, boldogok, örülnek ennek a levesnek. Talán az most nem is számít, inkább a testük hevül egye jobban, simulnak is egymáshoz.
- A gyerek? - kérdi Pista.
- Jól elfárasztottam, voltunk a játszótéren, már alszik- mondja sokat sejtetően.
Nem kell magyarázni tovább, a jóllakatott ember ölben viszi be a szobába. Igaz, franciaágy még nincsen, de a tégla lábakon álló deszkatákolmány, rajta a nagymama régi matracaival, olyan fenséges nyugvóhely, ami épp megteszi bármilyen tevékenységre, még alvásra is, no meg...
Reggel aztán elölről kezdődik minden. Pista hajnalban kell, felfrissíti magát a kút hűs vizével, estig dolgozik, megeszi az üres kenyerét, másra már nem telik, estére ott a finom bableves és a még finomabb öle Anitának.

 

 

 


Folyt. köv... (09.25-tól)

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#7. 2012. szeptember 27. 09:32
Mindig lenyűgöz,elvarázsol, az ahogyan írsz.., a szavakkal is festesz.
dezsoili
#6. 2012. szeptember 25. 20:24
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastok.
Mara
#5. 2012. szeptember 25. 11:15
Kedves Dezsoli,
az életképed illik a szöveghez. Gyönyörű!
Csendes hangvétel, és ami nagyon tetszik, csak egy mondattal utaltál arra, hogy valamikor törődtek az emberekkel.
Szeretettel gratulálok: Mara
Csilla
#4. 2012. szeptember 24. 16:06
Ilyen a boldog szegények lelki gazdagsága.

Gyönyörű a festményed is, Ilike. Olyan idilli és egyszerű, mint azoknak az embereknek az élete, akikről szól a történeted.
Answer
#3. 2012. szeptember 24. 14:47
Kiváló életkép!
Szinte ott voltam...
Gratulálok Ilike, várom a folytatást!
Balage
#2. 2012. szeptember 24. 08:57
Tetszett írásod. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek