Dezső Ilona Anna: A csizma

Illusztráció: saját szerkesztésű kép.

 

A hegy aljában szánkójukat maguk után húzva sietnek fel a lesiklópályára a gyerekek. Ki gondolná, hogy egy ekkora város kellős közepében ilyen mesetáj várja a kikapcsolódni vágyókat? Kata behunyt szemmel ácsorog, sütteti arcát a gyengécske délutáni nappal. Annak egyik huncut sugara meg-megáll szájának sarkában, mire a kedves izomrost megrándul, gyönyörű gödröcskéit összevonva arcának szomszédos területén.

A domboldal bal oldalán mesekastélyszerű építmény, vajon ki élhet benne? A fákról pókhálószerűen csüngnek a jéggé kristályosodott hólabdacsok. Idegen nyelven beszélgető pár siet el mellette, könyökével a férfi meglöki. Nem kér elnézést, már mennek is tovább. Kata visszazökken a jelenbe. Szeme sarkából könnyet csal ki a hirtelen megerősödő februári szél. Csak Tomi nincsen sehol. Megígérte, ma eljön, sétálnak egy nagyot a hegyen.

Milyen furcsa az élet?! A férje odahaza gyermekeikre vigyáz, ő meg valami egészen más, megmagyarázhatatlan dolog után kutatva, egy idegen ember jöttéért remeg. Csaló, fájdalmas, lopott percek. Pedig minden rendben náluk... Pista gondos férj, reggelente rendre ébreszti, elkíséri a buszig, majd bevásárol, hogy mire a gyerekek felébrednek, friss péksüteménnyel láthassa el őket. Gyors mosdatás, öltöztetés, és irány az óvoda. Szinte minden nap, épp hogy beesik az iskolába, ahol matematikát tanít. Mire Kata hazaér valamelyik kései tárgyalásáról, a picik ágyból kiabálják a „jó éjszakát anya"-t. Már csak egy-egy pusziból áll a szülősége. Anyasága azzal kimerült, hogy a világra hozta őket.

Milyen szép is volt akkor minden. Mekkora várakozás előzte meg a fiúkat. Az első nehezen érkezett, Pista végig segítette mindkét gyermekének világra jöttét. Fürdette őket, gondos apa módjára. Férjként talán még attól is jobb... Mégis hiányzik belőle valami, ami Tomiban megvan. Ő olyan szépen tud udvarolni. Neki annyira bársonyos a hangja, amikor találkozásaik alkalmával azt súgja a fülébe: - ugye hiányzok? S persze, hogy hiányzik, de még mennyire... Napról, napra egyre jobban. Miért is hagyja magát sodortatni az árral? Annyiszor megfogadta, hogy kész, most itt a vége. Nem megy el több találkára. Szereti a férjét, imádja a gyerekeit. Nem érti, mi történik vele, hiszen esze ágában sincsen feladni mindent, amiért eddig olyan sokat dolgozott. Elvégre sikeres üzletasszony lett. Még az egyetemen álmodni sem merte volna, hogy saját cége lehetne. S most, hogy valóra vált minden, feláldozná Tomiért, akit nem is ismer. Az egész kapcsolatuk annyiban merül ki, hogy vége-hossza-nincs sétákat tesznek. Hasznos, vagy haszontalan ez az egész? Ennek hamarosan véget kell vetni, különben megmérgezi a Pistával való kapcsolatukat.

Mostanában a szokottnál is többet késik. A sok rögtönzött hazugság már ólomsúlyú kőként nyomja mindkét vállát. Ma szakítok vele, határozza el a buszon. Délelőtt minden rendben is megy, erős, csak elérkezik az a fránya délután megint. Másra nem tud gondolni, ezernyi kis ördög veri az agyát, halántéka lüktet, s mint megannyi édes gyötrelem kéreti magát a délutáni sétája, ahelyett, hogy igyekezne haza családjához, akik türelmesen, valamit már mindebből talán sejtve, otthon várják. Olyan ez a kapcsolat, mint a drogfüggőség. Számtalan próbálkozás ellenére is visszatér hozzá. Pedig nem akarja, nem kívánja semmi porcikája, s mégis, ahogy közeledik a találka órája, nincsen semmi máshoz türelme, elhanyagolva munkáját is, siet az épp aktuális randi színhelyére. Újabb hosszú séta, bujkálás az emberek szeme elől, tiltott csókok egy kies moziterem sötétjében. Néha bemerészkednek valamelyik kávéházba. Egyik alkalommal eldugott kiskocsmában melegedtek fel. Akkor Pista megjegyezte, hogy nem szeretné, ha felesége ezentúl esténként forralt borszagot árasztana mellette az ágyban, milyen finom orra van mindenhez....

A tegnap délutáni mozi jut eszébe. Tomi szemtelenül benyúlt kabátja alá. Ügyesen találta meg ingének gombjait, s szinte azonnal ki is babrálta azokat, lejjebb csúsztatva tenyerét egészen a melléig. Forróság futott végig a testén. Ha abban a pillanatban nem nyilvános helyen lettek volna, talán az is megtörténik, amitől mostanában már szinte retteg. Valójában csak akkor fél, amikor a férje közelében van, mert amikor Tomi szorítja kezét a kezében, akkor bele is menne ebbe a visszafordíthatatlan eseménybe. Hiba, nem lehet! - tiltakozik tudatos énje, de csak addig, míg bele nem olvad ennek az idegen embernek a karjába. Értelmetlen meneteléseiknek véget kell vetni. Szereti Pistát, nagyon is szereti. Összezavarodott, kusza gondolatai, keverednek némi bűnérzettel.

 Megtették gyalogosan ők már a Lánchíd és Népliget közötti utat is. Bebarangolták a várnegyedet, rótták a kilométereket anélkül, hogy észlelték volna lábuk sajgását. Órák, napok, hónapok teltek el, a testiség szükségességét mégsem érezték, de mostanra már az is változott. Mintha Tomi egyre követelőzőbb lenne. A múltkor felvetette egyik általa ismert londiner nevét, hogy az talán tudna segíteni egy alkalmi hotelszoba név nélküli bérlésében... Késik, mostanában egyre sűrűbben, és egyre többet, fut át agyán. Talán mégsem olyan édes ez az ópium, mint amilyennek hitte. Vagy nem is szokott még rá, csak beképzeli magának? Túl korán ment férjhez, a gimi, az egyetem, utána rögtön a gyerekek... Pistán kívül, annak előtte nem udvarolt neki más... Ki mert volna?

Amúgy meg annyira beképzeltek ezek a mostani pasik, gondolja, az igazán értékes épp vacsorát főz, és őt várja otthon. Mindene ott van, bent a jó melegben. Ő meg itt ácsorog kint ebben a hidegben. A szerelem nem ismer határokat. Talán pontosan az a baj vele. Ma mégsem jön el? Türelmetlenkedik, s az egyre csípősebb szélben ott toporzékol a hegy tövében, tűsarkú, elegáns csizmában, bokáig érő barnamedve bundában.

 Erre az eshetőségre még nem volt forgatókönyvük. Hiszen neki is van családja. Ő ugyanúgy, és ugyanannyit hazudhat otthon... Mintha közben mindenki őt bámulná... Talán mégsem a csizma sarka miatt? Belelátnak a lelkébe, és megvetik mindazért a csalásért, amit naponta elkövet? Olyan, mint egy igazi hercegnő. Méregdrága cuccaiban messze kirí az errefelé sétálók közül. Még szép, hogy végignéznek rajta a járókelők!

 - Tessék vigyázni! - kiabálja egy ródlijával épp a lábának csúszó nyolcéves forma gyermek, amikor ő teljesen másfelé jár gondolataiban. Késve eszmél, a szánkó bal eleje jókora robajjal csapódik neki. Hatalmasat esik. Gurul pár métert lefelé, majd az egyik bokor tövében landol. Mire magához tér, egy furcsa hajú férfi nyújtja felé a kezét:

- Segíthetek?

Önkéntelenül elfogadja. A fiatalember felemeli. Kitörött a bal csizmája sarka. Fél lábbal bicegve elindulna, csak épp nem is tudja hogyan, vagy merre.

- Karoljon belém! - mondja kurtán az iménti jelenség. Nem érti, de már nem is érdekli, mit mond, elfogadja a segítséget, a felajánlott végtagba karol. Nagy nehezen levergődnek a lejtőről.

- Oda? - kérdi, s rámutat egy távolabbi boltra. Válaszra sem várva, megindul a nővel az úttest másik oldalára. Kata szót fogad, fél lábbal bicegve megy át az őt segítő férfi oldalán a cipőbolt irányába. Fel se néz, önkéntelenül szorongatja annak karját. Mintha csak Tomi lenne... vajon ő merre jár?

Úgy saccolja, legalább egy jó fejjel magasabb lehet. Jól megtermett legény, egészséges, erős karral megáldva. Régi ismerősök sem lehetnének közvetlenebbek, pár lépés után oldódik a feszültség. A boltban készségesen hozzák a szebbnél szebb, drágábbnál drágább cipőket próbára. Végül egy formás, lapos sarkú, rövid szárú barna csizma kerül Kata lábára. Megkönnyebbül. Minek is visel ilyen csúszós, havas időben tűsarkokat? Talán a Tomi kedvéért, tipeg-topog benne, neki kelletve magát. Neki? Miért? Hiszen odahaza mit nem adna Pista egyetlen hasonló mozdulatáért?! Hát még, amikor olyan bájosan csücsöríti száját csókért esedezve, vagy amikor huncut pillantással csábítja a férfit... Most, hogy lábán a kényelmes lábbeli, hasonló mód néz fel, félredobva dús hajfürtjeit, megbabonázva az idegen férfit. Találkoznak tekinteteik, csodás kék szempár csillog bele a kávébarna női pupillába. Egy pillanatra megáll az idő.

Olyan ez, amilyen csak nagy ritkán történik. Kata, szinte elfelejti Tomit, örül ennek a furcsa jelenségnek itt, az aprócska cipőbolt kasszája előtt. Mikor fizetésre kerül a sor, az idegen készségesen hárítja a nő mozdulatát, farzsebéből elővéve pénztárcáját, kiegyenlíti a nem csekély összegű számlát. A nő elvörösödik. Ilyet ő még soha életében nem csinált. Pénzt fogadott el egy idegen férfitól. Uram Isten, fut át az agyán... mit csinálok? De több kérdésre már nem futja, mert a furcsa hajú se szó, se beszéd, szájon csókolja.

- Viselje egészséggel! - mondja, majd karját tartva kivezeti a boltból.

Séta vissza a hegy aljába. Kezd besötétedni. Az imént még jókora ricsajjal játszadozó gyerekek eltűntek mind. Az oldalban, mesés köntösükbe öltözött fák árnyékot vetnek, pislákoló fényű, tányérszerű lámpák himbálózva nyújtóztatják alakjukat. Az út felfelé csúszós, apró lábak taposták fényesre. Kedvesen csilingelnek ezernyi csengő formájában az egyre erősödő hidegben megfagyott hópelyhek. A villanydrótról porszemnyi jégkristályok pilinkélnek, feljebb érve a huzat erre-arra lóbálja őket. A megélénkülő lengeség szemük közé fúj egy jókora hócsomót, amelyet épp lekaphatott valamelyik szikla szélére illesztett biztonsági korlát egyik eleméről. Az egyre növekvő merev, kissé csúnyácska női alakot a csúcson, alulról furcsa színkavalkádban megvilágító reflektorok, megannyi tüzes csóvával nyaldossák körbe. Kata megbotlik, az idegen elkapja. Magához szorítja. Szívük együtt dobog. Furcsa nászt jár testük, erre-arra ringatóznak, mint két egymásba simuló hattyú. Hol egyik, hol másik hintáztatja testét, s e hirtelen jött ajándékból egyik sem akar kimaradni. Megtalálva arcukon azt a mosolygós rést, egymásba forrnak. Percekig nem enged szorításuk. A pillanat varázsa olyan mélyen megérinti mindkettőjük szívét, hogy már semmi mást nem akarnak, mint egymásba fonódva így maradni, amíg csak lehet.

- Hm...m... - ébreszti fel egy hirtelen érkezett hang. Tomi az. Ül egy fagyos padon, szemben a szoborral, fejét csóválva áll fel. Kata elengedi az idegent. Zavart tekintete mindent elárul. Az észlelve a helyzet jelentőségét, mint ahogyan felbukkant a semmiből, úgy el is tűnik.

- Mi volt ez? - kérdi Tomi hidegen.

- Nem tudom. Kitörött a csizmám sarka. Nem jöttél. Vártalak, késtél... - magyarázkodna sikertelenül.

- Többet ne várj! - mondja ki kurtán a zárszót, majd akárcsak a másik férfi, ő is belemosódik az időközben vaksötétre váltó hegyoldal árnyékába.

Kata mozdulatlanul áll, nem értve, mi történt vele. Behunyt szemmel imádkozik. Hálát ad Istennek, vagy a sorsnak, már maga sem tudja... Majd tágra nyitva szemét, még meg is dörzsölve alaposan, úgy hiszi, mindez sohasem történt meg vele. Álom volt, egy hosszú, kimerítő, fárasztó nap után ábrándozott egy keveset. Sietni kellene haza, Pista biztosan aggódik miatta. A gyerekek aludni fognak... Elmosolyodik, milyen dús is a fantázia...

Lábán méregdrága bőrcsizmával, szívében hirtelen csenddel, megkordul a gyomra. Szájában elégedetten fut össze a nyál, megérzi férje legújabb rakott húsos csodáját. Látja Pistát, amint kis köténykével maga előtt, neki főzi a vacsorát. Kényszermegoldás, Kata mindig sokáig dolgozik. Dolgozik?

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
dezsoili
#6. 2013. július 28. 21:49
Köszönöm, hogy olvastatok. Fordított világban, felfordult értékrendek... Talán Kata további kalandjai, majd rámutatnak arra a bizonyos hiányra és sok minden másra is, ami ebbe a történetbe nem lett volna jó megírni. Nem saját emlék, kitalált, de bárkivel megtörténhetne...akár...Sajnos, én már kiöregedtem az efféle kalandokból, korábban meg túl más volt minden. Olyan sok mindent kitaláltam már, fogalmam sincsen mi miből áll nálam össze. Az igazat megvallva, nekem nem kellenek valós élmények, a fantáziám szüli ezeket a lehetetlen történeteket. Csak úgy felkelek reggel, leülök írni. Napközben már nem jut eszembe egyetlen épkézláb mondat sem. Majd jön az éjszaka, újabb álmokkal. Pillanatnyilag, elég mélyponton vagyok, édesanyám halála egyenlőre betölti minden egyébnek a helyét. Mostanában többet verselek.
Mara
#5. 2013. július 25. 15:23
Kedves Ili!
A nők egy része sem kivétel. Bizony szeretnek félre lépni, ezért tartom írásod élethűnek, és ha vannak gyerekek, nem egy példát tudnék felsorolni, hogy az tartja életben a házasságot. Hogy az milyen, abba nem mélyednék bele, ahány , annyi féle.
Írásod nagyon is élethű, és szeretettel gratulálok: Mara
Fer-Kai
#4. 2013. július 25. 13:59
Nekem is egy másik lábbeli, a papucs jutott eszembe. Minden pozitív vonása ellenére a "papucs" is tehet a dologról.
Eliza Beth
#3. 2013. július 25. 11:59
Szegény, gyanútlan (?) férj! És ha rájön, és ő is besokall, a gyerekek isszák a levét, mint mindig.
Egyébként azt vártam a végén, hogy hoppon marad a nő, a férj is kiadja az útját. Túl elnéző voltál vele!
:-)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke