Dezső Ilona Anna: Sólymok kövei (1/4)

Forrás anyag: Józsa Ferenc - Sólyomkővár ( a mondát elmesélte: özv. Teleki Jolán, 2001.-ben, lejegyezte: Józsa Ferenc)

 

Van egy hely a Rézhegység közepén, ahol fordított szívként ékelődik a keskeny völgyet szétfeszítve a tájba egy szikla. Gyors vizű, tiszta patak vájt keskeny rést e furcsa hegy ölében. Szinte a kövek alá bújva vágtat lefelé a Sebes-Körös irányában. Mire eléri azt, megadóan válik vele eggyé. De ott fent, forrásától nem messzire még ő az úr. Kedvére formálhatja a palásabb részeket, egy-egy hatalmas tölgyet szinte teljesen kiforgatva az életet adó talajból. Olyan, akár a mesében, a szabadon elágazó életnedűért kutakodó évszázados gyökerek kesze-kusza sokasága öleli át az aprócska vízfolyás medrét, nem egy helyen teljesen beborítva azt. Ki fog győzedelmeskedni a végén, a víz vagy az öreg fa? Nem tudni, de addig is vívják egymással életre, halálra harcukat, hol az egyik, hol a másik mutatkozva gyengébbnek. Legalább két kilométeren át tart e furcsa világú szűk rész, s a víz folyásával szemben haladva egy kanyar után elővillan az a hatalmas szikla, melynek déli, dupla része töri meg a hegyet, maga előtt lankás legelőt formálva a meredek oldalban. A víz ott némileg szelídebben csörgedezik a szikla bal oldalán, méltósággal tudatva, hogy valami furcsa természetfeletti béke járja, mert aki idetéved, azt örökre szerelmesévé teszi. Évszázadok óta azt tartják a partnak eme rövid szakaszáról az ott élő népek, hogy aki egyszer megmártotta azon a helyen lábait a hűs mederben, többet nem tud szabadulni tőle. Élete-halála örökké e pont köré fonódik, s hiába fut el, bármerre menekülne, mindig visszahúzza az ugyanoda, ahol béklyóba kötötte. Rőt vadban szegényes, egy-egy mai napig is ott tanyázó sólyom jelzi a hely sajátos jelentőségét. A morzsalék alatt csupán néhány tarajos gőte színezi az avar alját. Énekesmadaraitól viszont messzire hangos e táj, megéneklik napjában többször is a néhai vár fénykorát, melynek dicsőségét már csak pár csonka faldarab jelzi a hegyen. Furcsa, szoborcsoportszerű sziklák meredeznek a hegycsúcs aljában, a két magasabb olyan, mint egy férfi és egy nő, amint épp csókot váltva, ölelkezve olvadnak egymásba. Mellettük angyalarcú fiúcskák tekintetét utánzó apró négy kő vigyázza a szerelmesek sziluettjét.

 

Nem véletlenül választotta ki Pál comes az úrnak 1250. esztendejében e helyet a biharsági, IV. Bélától frissen kapott birtokainak székhelyéül. Az építéssel egy akkor már éltesebb korban lévő mestert bízott meg. A környékbéli parasztok örömmel szolgálták az építkezést, szívesen cipelték a köveket, faragták azokat a vár urának követelményei szerint. Gyorsan épült, az idős mester még életében meg szerette volna élni, hogy benépesedjen alkotása. Pál uraság, aki közben a magyarok országbírójává vált, sűrűn látogatta frissen épülő új otthonát. Nem mintha híján lett volna azok számában, csak a hely őt is olyannyira lenyűgözte, hogy beleszeretett ebbe a furcsa vidékbe. A vár mögötti erdősávban nyílnak az ország legnemesebb gyöngyvirágai, a hegy tövét ez időben színessé varázsolta a rengeteg vadvirág. Semmi sem akadályozta a Teremtőt minden szépségének erre a helyre való csoportosításában. A sok boglárka, hérics, harangvirág örömmel takarja el a már hervadozó kikericsek maradványait, melyek minden évben tudatják a természet újjáéledésének idejét már a hó alól is. Ősszel majd ismét kivirágzanak, s akkor már a csobánok*, kik ott legeltetik nyájaikat nyáron, tudják, gyorsan kell terelni lefelé az állatokat, valamiféle biztonságosabb helyet kell keresni számukra, mert amikor a növény őszi szirmait bontogatja, pár nappal későbben leesik a hónapokig makacsul kitartó habos lepel. Amilyen csodás nyáron e vidék, oly zord télen, s a szűk völgyön hatalmas huzatot teremt az évszak vad szele, ellehetetlenítve a tisztes életet. Ily szép helyen építtette Sólyomkő várát, olyan magasságban, ahonnan szemmel tartani készült a környező birtokait, s ahol semmilyen ellenség meg nem támadhatta volna.

 

A vár szépen emelkedett egyre magasabbra, s az egyik mustra alkalmával Pál comes családostól, feleségével és öt gyermekével együtt megérkezett. Miklósnak hívták a nagyobbik fiát, akit Erdély vajdájának szánt a nemesség, őt követte a sorban István. A két nagyobb gyerek már férfisorba került, mire a falak épülni kezdtek. A két kisebb még csak anyjuk szoknyájába csimpaszkodva játszadozott, míg Annus lányuk már eladósorba lépett.

 

Sürgölődött a sok asszony, csak úgy forgatták nyárson a hízott tulkot.

 

Az a hír járta, hogy korábban járt már e mesébe illő helyen a nagyhatalmú uraság. Ennek felismerni vélik az ott dolgozók több nyomát is, mert egy öreg kiáltó*, ki annak a hegynek ősi bitorlója, valami megmagyarázhatatlan őszinteséggel és látványos közelséggel diskurált a vitéz daliával, valahányszor arra járt. Furcsa szerzemény ez a kiáltó. Sovány, szikár termetű, a magaslati szél kérget vont arcára, ami elcsúfítja. A fehérnépek sűrűn vetették a keresztet, mint egy üldözendő a rossz lelket, amikor a közelükbe somfordált e sátáni vigyorral megáldott teremtmény. Talán épp azért lett belőle hírnök, mert a hegy tetején nem rémisztgethette a jövevényeket. Szolgálata igen hasznosnak bizonyult, utat mutatott az arra utazóknak. Napokkal Pál uram érkezése előtt elfoglalta nobilis helyét a még csak épülő, ám a hegynél is magasabbra nyúló egyik bástya tetején.

 

A vár építésével megbízott öreg mesternek is volt egy világszép leánya, akit az apja Hajnának nevezett el, miután anyja méhéből hajnalban látta meg Isten szent egét, amikor az átadva neki életét, örök álomra szenderült. Attól a naptól kezdve ő lévén egyedüli zelemére** apjának, igen jó sorsba nevelkedett. Férfiszemtől féltve őrizte a szív alakú szikla elkeskenyedő északi felében épült apró faházában.

 

A lány mosolygós, kedves teremtés, amikor kezébe veszi az épp nyiladozó gyöngyvirágból gondosan font koszorúját, olyanná válik, akár egy angyal.

 

- Ej, te lány... - bosszankodik apja, megpillantva a virágözöntől erősen illatozó hajkoronáját -, miért nem vigyázol magadra, egyszer még megpocsékol itt valamelyik hegyi ember. Nem olyan egyszerű itt az élet, mint amott lent a völgyben a Berettyó mentén. Legalább tíz évembe kerül még, mire befejezem a munkálatokat, addig csak nem zárhatlak el a világtól. Még itt öregszel a fejemre! A legjobb talán az lenne, ha a nagykegyelmű Pál urammal együtt felmennél Budára valamelyik klastromba, hogy finom úri hölgyet neveljenek belőled.

 

- Jaj, kegyelmed mindég túloz - legyint rá a lány, s olyan édesen öleli meg apját, hogy annak szíve hatalmas kalimpálással adja meg azonnal magát. Az öröm könnyein kívül más komolyság nem mutatkozik arcán. Még ki sem mondta az iménti mondatot, máris megbánta. Már hogyan is válhatna meg szívének legkedvesebb teremtményétől akár egyetlen napra is.

 

 

 

 

 

*  csobán - juhász

 

**zelemér - ivadék

 

Folyt. köv.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#6. 2013. május 25. 18:20
Sokszor elmondtam már, de így igaz. Látom, amit láttatni akarsz, érzem és hallom...
Szeretem, ahogy írsz!
Csilla
#5. 2013. május 22. 18:12
Mintha egy mondát olvasnék.
Hangulatos a tájbemutatás.
Megyek, elolvasom a 2. részt.....
Answer
#4. 2013. május 19. 16:05
Ilike!
Nagyszerűen indul, kellő stílusjegyekkel!
Várom a folytatást...
Döme Zsuzsa
#3. 2013. május 18. 19:09
Kedves Ili!
Nemcsak ecsettel, szavakkal is remekül tudsz festeni.
Mara
#2. 2013. május 18. 12:55
Drága Ili!
Lekötötted figyelmemet, és nagyon várom a folytatást.
Szeretettel gratulálok: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek