Delelőben

A munkája íróasztalhoz kötötte, s ez néha már olyan érzetet keltett benne, mintha összenőtt volna a székével.

Delelőben

 

A munkája íróasztalhoz kötötte, s ez néha már olyan érzetet keltett benne, mintha összenőtt volna a székével. A mindennapok egyhangúságába csupán az hozott némi változatosságot, hogy az ebédet nagyobb társasággal, az irodaházon belül dolgozó korábbi munkatársaival, kötetlen beszélgetéssel, oldott hangulatban tölthette.

Ma azonban még ez is elmarad - gondolta keserű szájízzel. Hogy nem tudták másutt megtartani azt a fogadást, miért kellett ezért az egész éttermet - ráadásul ebédidőben - bezárni! Mert az egyszerű dolgozóval senki nem törődik. Csak kulizzon, ne is egyen, oldja meg a problémáját, ahogy tudja - morgott csendben az orra alá.

Megtehette, legalább ezt, hiszen pillanatnyilag egyedül uralta az egyébként kétszemélyes irodát. Munkatársa szabadságon volt, így még az alkalmankénti jóízű kis dumálgatástól is - már ha a munka megengedte -, megfosztva érezte magát. Elrágcsálta a fiókjában talált száraz kekszet, s arra gondolt, este tartalmasabb vacsorát kell főzetnie az asszonnyal, mert nagyon kiéhezve fog hazaérni.

Az íróasztalára hullott morzsákat a tenyerébe söpörve lehajolt a szemeteshez, s miközben újra felegyenesedett, pillantása a szemközti falon függő képre esett. A vele szemben ülő kolléga feje fölött lógó képet eddig még sohasem vette tüzetesebben szemügyre. Most rácsodálkozott, és elsőnek az jutott az eszébe, hogy a fenébe is gondolták, hogy egy nagyvárosi iroda falára  alföldi tájat - gémeskúttal a közepén - ábrázoló festménymásolatot akasszanak fel. Ha már valami igazán semleges, ugyanakkor mutatós képpel kívánták díszíteni az iroda hófehér falát,  jobban megfelelt volna a célnak egy virágcsendélet. Esetleg egy modern krikszkraksz, amolyan szokványos színes, egymásba fonódó négyzeteket, görbületeket felvázoló absztrakt kép.

Az ebédidő még nem ért véget, ráért egy kicsit lazítani, így tovább bámulta a képet. Minél tovább nézte, annál jobban belefeledkezett a látványba. Nem is olyan rossz kép - gondolta. Jó lenne ott lenni, és nem itt.

Behunyta a szemét, és hátradőlt a székén. Az állítható támlájú széket most szokatlanul kényelmesnek érezte. Ekkor valami langy fuvallat érte az arcát, még a haja is meglebbent a homlokán. Orrát friss növényillat csapta meg, és miközben az íróasztal alatt kibújt a cipőjéből, harisnyás lába belemélyedt a selymes fűbe. Lehunyt szemhéja mögül látta felragyogni a nyári napot, mint amikor a felhők elvonultával becsukott szemünk is érzékeli, hogy kivilágosodott. Ekkor dübörgő hangokat, s kolompszót hallott, a csorda közeledett. A csípőset csattanó, pattogó hangokból arra következtetett, a gulyás csördíthetett az ostorával, hogy az állatokat a gémeskútnál lévő itatóvályúhoz terelje. Hallgatta az állatok egymást tipró, tülekedő zaját, a vizet már alig váró, szomjazó marhák időnkénti elbődülését. A nagy favödörből alázúduló víz zajába madárcsicsergés vegyült, s a gulyás kurjongató hangja csak akkor hagyott alább, amikor a kis csahost is odahívta a vályúhoz. A puli a vödörből lefetyelhetett, szinte maga előtt látta, s közben egy nagyot nyelt, mert ő is megszomjazott, a száraz keksz vizet kívánt. A beállott csendből arra következtetett, itatás után a gulya megpihent, delelt. A hirtelen megkonduló távoli harangszón meg sem lepődött, pedig tudta,  az ebédidő egy órakor kezdődött, és ő már túljutott a felén. Jóleső, száraz meleg fonta körül, pedig a fűtés rég leállt, és ő eddig minden nap fázott. A levegőben terjengő üde víz-virág-fű illatkeverék megnyugtatta. Karját a feje alá rakta, még kényelmesebben dőlt hátra a székében, s hagyta, hogy a természet ereje maga alá gyűrje. Mint amikor evés után jólesik a napon egyet hunyni, ő is elszunnyadt, és ki tudja, meddig ejtőzhetett, amikor az ajtó felől váratlan kopogás riasztotta fel. A zajra kipattant a szeme, és hirtelen azt sem tudta, hol van. Az osztály titkárnője állt az ajtóban, és szinte szemrehányóan mondta: Én úgy tudtam, műszaki beállítottságú ember vagy, aztán most meglepődve hallottam, hogy a rádióban mezőgazdasági műsort hallgatsz. Ráadásul olyan hangosan, hogy még a folyosóra is kihallatszott a tehénbőgés, meg a kolompszó.

Az asztalon álló rádióra nézett, ami három hete elromlott, és teljesen működésképtelen volt. Aztán belebújt a cipőjébe, felállt, és szó nélkül kiment az irodából. Az ajtóban ácsorgó nő megjegyzését már nem is hallotta: Legalább reggel letörölhetted volna a cipődet, a friss fű kitisztíthatatlan nyomot hagy ezen a világosszürke padlószőnyegen!

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek