Csemete

A Mamának mindene a kert.

Csemete

A Mamának mindene a kert.

A tavasz közeledtével nyugtalanul várja, hogy a városból „leköltöztessük” vidéki kis házába, ahol kert is van, és kedvére ültetheti a virágokat, palántázhat, gondozhatja a gyepet és a gyümölcsfákat.

Ez utóbbiakkal csak egy a gond: öregek, mint ő. Ami persze önmagában nem baj, csakhogy a fák kevésbé életrevalók, mint a Mama. Korhad a belsejük, ágaik mézgássá válnak, évről-évre jobban megviseli őket a levéltetű, és persze ami a fő gond, már alig teremnek.

Mama leginkább a szilvafa esetében bánja ezt. Nagyon szereti a gyümölcsét, de ezt a fa kellőképpen nem hálálja meg. Mostanában már csak kétévente hoz termést, akkor is keveset. A száraz ágak levágásával is csak fogy a fa, előbb-utóbb ki kell vágni, ami Mamának a legnagyobb szívfájdalma.

Ezért volt nagy a meglepetés, amikor egyik látogatásunk alkalmával lelkendezve mutatta: a famatuzsálem törzse mellett közvetlenül, vékony, seprűnyél vastagságú fácska nőtt ki a  földből, s az ég felé nyújtózkodó ágacskák végén már apró, zöld gyümölcskezdemények is mutatkoztak. Utódot nevel nekem az öreg fa. Előbb csak pár szem, majd egyre több szilvám lesz – mondta a Mama.

Azon a tavaszon, abszolút kedvencévé vált a törekvő kis csemete.

Legközelebb cseresznyeéréskor látogattunk el a Mamához. Érdekből is, mert szeretjük a cseresznyét, na meg őt is kímélni akartuk, mert ilyenkor vonatra ül, és maga cipeli fel kilószámra a feketére érett, mézédes gyümölcsöt.

Mama ez alkalommal szokatlanul rosszkedvűnek látszott. Nem tudván az okát, aggódóan rögtön az egészsége felől érdeklődtem. Kétértelmű választ adott: jól van, de igazán még sincs jól.

Nem is akart azonnal körbevezetni a kertben, ahogy korábban, érkezésünkkor mindig tette, csupán megjegyezte: ebéd után szedjük le a cseresznyét, akkor friss gyümölccsel indulhatunk haza.

Beszélgettünk, amikor egyszer csak az ötéves Márk szaladt be az udvarról. Anya, anya, gyere ki, nézd meg! – kiabálta. Képzeld, a Mama szilvafája cseresznyét termett!

Mindnyájan felkerekedtünk, és Mama hiába vonakodott, neki is ki kellett jönnie a kertbe. Pedig ő már akkor tudta, amikor a májusi cseresznye érni kezdett.

A szilvafa mellett, a  közelében lévő terebélyes cseresznyefa föld alatti gyökereiből – vagy tán egy madarak által elpottyantott magból – kelt ki, növekedett a kis csemete, ami jó ideig azt a reményt keltette, hogy az öreg fa maga gondoskodott az utódlásról, hálából Mama több évtizednyi szeretetteljes gondoskodásáért.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek