Csak ülök, és mesélek 2.

Sétálgatunk, utazgatunk

 

Jöjjenek hát a kedvenc történeteim. Nekem kedves nosztalgia, s remélem, kellemes perceket szerzek velük. Párom szemüveges, volt egy időszak, amikor menet-jövet, úton útfélen, ha szemüveges "bácsival" találkoztunk, mind apa volt. Persze, gyorsan tisztáztuk a félteértést, ám egyszer hazafelé az oviból, szemben az út másik oldalán, a sarokház kerítésénél éppen ott ült egy igen illuminált állapotú férfi a kerékpárja mellett. Mire én észrevettem, a lányom már rohant is hozzá, apa.. apa... felkiáltással, de mire ő a szeszgőzös gondolatai között meghallotta a kis hangot, éppen utolértem, s ijedten húztam el onnan, mert akkora már a "bácsi" kedvesen, ahogy tőle tellett kezdett bazsalyogni a gyerekre. Utunkat folytatva elmagyaráztam, hogy nem minden szemüveges bácsi az ő apja. Máig felejthetetlen a "Mama busza" is, jó előre egyeztettünk, szerveztünk, mikor tudunk átbuszozni a Mamához. Nagyon készültünk rá, hiszen ez volt az első utazás tömegközlekedési eszközzel. Felszálláskor megkérdezte:"Anya, ez a Mama busza?" Megérkeztünk, mondtam anyámnak nem s tudtam hogy ilyen jól megy neki, hogy saját busza van, s elmeséltem neki a történteket. Szívmelengető dolog, ahogy a kisgyermek rácsodálkozik a világra. Páromat Sándornak hívják, és Ildi ugye sokszor hallotta, hogy Sanyi szólítják. Egyszer méltatlankodva megjegyezte, mindenki Sanyinak hívja apát, csak nekem kell apának szólítani. Jót nevettünk, másnap mesélem a munkahelyemen, mire a kolleganőm megjegyzi azt hiszem, csodálkoztál volna, ha más gyerek is apának szólítja a párodat. Kicsit vissza az időben, nem tartom helyes dolognak pár hónapos baba mutogatását munkahelyen. Ildi két éves múlt mikor elvittem magammal. Beértünk, pótanyám-kolleganőm egyből közölte, vigyem csak leadni a papírokat, én úgyis babáztam eleget ő vigyáz rá addig. Mire visszaértem Ildi már Ibolya ölében ült s verte a klaviatúrát. Főnökasszonyom meg is jegyezte, itt a postás új generáció. A Posta egyik elszámoló központjában dolgoztam szülés előtt, akkor még külön csoportokra voltunk osztva, kisebb termekben 15-20-asával, s főnökeink próbálták a korcsoportokat szétválasztani, a 4 teremben. Jó kis kollektíva verődött össze. Míg gyesen voltam, lezajlott egy hatalmas átszervezés. Új épületszárny, más jellegű munka, s együtt 60 nő, plusz egy másik csoport, akik a mi munkánkat ellenőrizték még egyszer. Szóval, ide vittem be Ildit. Soha nem értettem, hogy a pici gyerekeket minek kell annak kitenni, hogy egy csapat idegen körülállja őket, mint akik soha nem láttak babát, s beszélnek, magyaráznak neki, s végül nem értik miért kezd sírni. Egy ilyen látogatás alkalmával a Főnökasszony mondta is a helyettesének, nézzen csak körül, megláthatja ki az okosok, akik megvárják, míg oszlik a tömeg, s csak utána mennek kíváncsiskodni. Ildit csak nagyon ritkán vittem be magammal, az első látogatáson kívül.

Előzmény


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Emmike
#5. 2011. május 12. 19:31
köszönöm szépen Tara, kis türelmet kérek, meglesz...:)))
Tara Scott
#4. 2011. május 12. 16:08
Azt hiszem, az apának nevezett idegeneken mindannyian átestünk. :) A gyerekszájnál aranyosabb dolgokat ritkán lehet hallani. Ismét kellemes emlékeket ébresztettél bennem. Köszönöm. Én is kíváncsi lennék, Ő hogy emlékszik? :)
Emmike
#3. 2011. május 11. 13:47
Nem rossz ötlet...:)) majd megbeszélem vele mire emlékszik, és később megírom.
Eliza Beth
#2. 2011. május 11. 10:09
Érdekes lenne ez a látogatás a gyermek szemével láttatva.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!