Csak egy délután

Egy különös találkozás története.

 

A mostani életemben galambnak születtem. Ahogy megnéztem magam egy tócsában, szép hófehér galamb vagyok pici, piros gombszemekkel. Előző életeimben voltam már kutya, egy sudár jegenyefa és sajnos ember is. Az emberkorszakomból szinte csak rossz élmények maradtak meg bennem: a kenyérharc, az egymás elleni irigység, gyűlölet. Egyetlen szép emlékem az álmok voltak: sokszor repültem, magam mögött hagyva a gondjaimat. Ebben az életformámban megadatott a lehetőség, hogy kipróbálhassam ezt a semmihez nem hasonlítható csodálatos érzést, amikor kitárt szárnyakkal, a széllel szemben csak lebegek és alattam, valahol mélyen lent a világ. A galambok élete nagyon egyszerű, de én szeretem: repülünk, szemezgetünk a magok között, amit gazdánk minden nap, rendszeresen kiszór nekünk és békében élünk egymás mellett. Amikor csak tehetem, egyedül elrepülök felfedezni a környező vidéket. Ma, egy eddig ismeretlen részt repültem be, de hirtelen fáradságot éreztem és leszálltam egy kicsit pihenni.

 

A lány egy délelőttös gyári műszak után egykedvűen hazafelé ballagott. Tikkasztó nyári nap volt, gondolataiba mélyedve haladt a mindennapok egyhangúságában. A már unásig ismert utcarészletbe egyszer csak egy oda nem illő kép tárult elé. A porban egy fehér galamb gubbasztott. Valahogy mindjárt Picasso békegalambja jutott róla az eszébe. Felé lépett, hogy egy kicsit közelebb lehessen hozzá, bár tudta, hogy a galamb majd úgyis elrepül. De nem történt semmi, bár bizalmatlanul méregette, de ott maradt. Már egészen közel volt, de még mindig nem szállt fel. Lehajolt hozzá, úgy érezte, meg kell simogatnia, és a galamb ezt is rezzenéstelenül elviselte. Finoman felemelte a földről és a tenyerébe tette, érezte a piciny szív szapora dobbanásait. Óvatosan elindult vele hazafelé, közben arra gondolt, hátha valami baja lehet ennek a kis teremtésnek, ha így van, hát majd ő gondoskodik róla, felerősíti és visszaadja a természetnek.

 

Na jó, most már eleget pihentem, fel kellene szállnom, de valahogy ez a fáradság még mindig itt van a szárnyaimban. Pedig egy ember most észrevett és közelít felém. Nincs bizalmam az emberekhez, amióta én is az voltam, de nincs erőm felszállni. Bár ennek az embernek, ahogy egyre közelebb jön, érzem, hogy meleg a kisugárzása. Most hogy a kezeibe vett, jobban érzem magam, és már a fáradság is múlóban van. Igen, határozottan jó ezekben a meleg, biztonságot nyújtó kezekben.

 

A lány, ahogy hazaért, ledobta a holmiját, a galambot pedig óvatosan a fotelba tette. A lomok közül előhúzott egy cipődobozt, komfortossá tette egy puha ronggyal és ebbe került a pártfogoltja. A kamra mélyéről előkerült egy kis búzamag is, melyet egy tálkában, egy kis víz kíséretében a doboz elé helyezett. Ezután elkezdte élni a mindennapos, monoton életét. Azért mindig szerét ejtette, hogy a galamb közelébe kerüljön és legyen hozzá egy-két szava. Elmesélte neki, hogy miért él egyedül, hogy mi történt a gyárban és mik az álmai. Ahogy rendrakás közben elment a galamb előtt és ránézett, valamilyen furcsa, természetellenes pózban találta. Amikor leguggolt mellé, látta, hogy a galamb tekintete már valahol nagyon messze jár. Leült vele szemben, és csak sírt és sírt. Hosszú idő telt el így, mikorra erőt vett magán és felemelte a kis testet. Ahogy jobban megvizsgálta, az egyik szárnya alatt egy kicsi piros pontot talált. Egy légpuskagolyó bemeneti nyílása volt, amely a végzetet hozta.

 

Az ember valamilyen nagyon jó, meleget adó helyre tett. Jó itt, valahogy mindennek kellemes a kisugárzása. És állandóan beszél hozzám, bár nem értem, de érzem, hogy melegség árad belőle. Csak ez a fáradság múlna már, és repülhetnék újra. Most azonban úgy érzem, hogy meg sem tudnám mozdítani a szárnyaimat. Hirtelen furcsa érzés kerít hatalmába: képek villannak elém, egyre gyorsabban, gyorsabban, majd minden forogni kezd és egyszer csak hirtelen: csend. És ekkor érzem, hogy újra repülök, csodálatos érzés, bár ez a repülés valahogy nem olyan, mint a megszokott. De miért látom magam ott lenn, abban a meleget adóban, és ott az ember is, ahogy beszél hozzám. Csak nem!... hát megint megtörtént velem!...

 

A lány csendben visszatette a galambot a dobozba, mellé rakta a búzát és a vizet, és rátette a doboztetőt. Keresett egy ásót és nehéz szívvel a kert felé indult. Sokáig kereste a helyet, ahova elhelyezi majd őt, aki társ lehetett volna legalább egy rövid ideig. Végül egy öreg diófa árnyat adó lombsátra alatti kis tisztás mellett döntött. Az elkövetkező idő kiesett a tudatából. Később is csak arra emlékezett, hogy a kertből visszafelé ballag, nagyon nagy csend van, még a máskor oly hangos madarak sem csivitelnek, az égen pedig szigorú, félelmetes nagy felhők úsznak át lomhán, mintegy keretet adva a szomorúságnak. Próbálta magát nyugtatni, hogy ez csak egy délután, olyan, mint a többi, de bent mélyen valahogy érezte, hogy ez nem igaz. Valami megváltozhatatlanul elmúlt.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#9. 2012. november 2. 08:50
Különleges, megható írás a titokzatos ( számomra az) reinkarnációról.

Örömmel időztem a történetnél...
Csilla
#8. 2012. október 31. 21:24
Szerintem jól megoldottad, hogy a galamb és a lány gondolatait, érzéseit áttekinthető tagolással, párhuzamosan mutatod be.

Érdekes lenne az előző életünkbe betekinteni (már, ha egyáltalán volt...)

Szívhez szóló írásodhoz gratulálok.
Fer-Kai
#7. 2012. október 31. 21:08
(hangulat váratlanul)
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. október 31. 21:08
Fer-Kai
#6. 2012. október 31. 21:08
Érdekes történet, az idillikus hangulatot váratlanul tragikus fordulatot vesz.


Egy észrevétel és két apró javaslat:

Kicsit furcsa, megindokolatlan, hogy a galamb emlékszik előző életekre, miközben "átlagemberi" tudattal bír.

Könnyebb lenne olvasni, áttekinteni, ha valamelyik nézőpont szövegrészeit (inkább a lányét) döntött betűk különítenék el.

"Egy légpuskagolyó bemeneti nyílása volt, amely a végzetet hozta."

"Bemeneti nyílás" helyett inkább "ütötte seb"
kréker
#5. 2012. október 31. 16:28
Midig is szerettem a galambot.
A szabadsag jelképe!
Tetszett az írásod nekem!
Juhász Kató
#4. 2012. október 31. 13:58
Szomorú, szép írás. Rámutat az emberi kegyetlenségre a légpuskával meglőtt galamb
története.
El tudom képzelni, mit érzett a segíteni szándékozó lány, mert nekem is pusztult már el a kezem között egy gonosz ember által szándékosan elgázolt galamb.
Answer
#3. 2012. október 31. 12:14
Igazán megfogott a reinkarnációnak eme érdekes feldolgozása.
Galamb a béke, és a meghittség megtestesítője, immár "megint" nincs.
Különös aktualitást ad az írásnak a közelgő halottak napja...
Gratulálok, remek!
Mara
#2. 2012. október 31. 12:13
Szomorú történeted szeretettel olvastam. A lélek és a est kettéválása aktuális téma, nagyon jól feldolgozott novelládban.
Szeretettel gratulálok: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek