Csabika története

...igaz történet alapján...

 

Tizenhat múlt, de alig látszott tizenkettőnek. Furcsa tojásdad fejformáját kihangsúlyozta a majdnem tarra nyírt frizura. Ártatlan, barna szemei betekintést adtak egy különös belső világba, amely az átlag ember számára örök rejtély. Értelmi fogyatékos. Együgyű. Idióta. 
Ezt mondták mindennap a tekintetek, de szerencsére ő ezt nem vette észre. Himbálózva járt, a kezeivel sertepertélve, mintha láthatatlan legyeket űzne a csípője tájékán. Mindig mosolygott, hálás volt az érdeklődő kedves szóért, engedelmesen válaszolt, és meg sem fordult a fejében, hogy mit gondolnak róla a háta mögött az emberek. Ismeretlen volt a számára a rosszindulat.
A Csabika.
Zárt kis világában élt, többnyire ki sem mozdult a szűk lakókörnyezetéből. Ez nagyjából a ház udvara volt, az előtte terülő parkkal, és a pázsiton keresztülkígyózó járdával, amely egészen a szeméttárolóig vezetett. Elég volt neki ennyi élettér, nem is vágyakozott soha messzebbre. A házban csupa "normális" ember lakott. 
Ott volt például Tóthné, aki beszélgetett a muskátlikkal, és a mackógatyás Zord úr, a házmester, aki mint házbizalmi, mindent szemmel tartott, és szóvá is tette a rendbontást. Csabika azt gondolta róla, hogy valószínűleg 360 fokban körbeforog a feje. De 180-ban biztosan, ahogyan fürkészően jobbra balra tekintget a helyteleníteni valót kutatva. Akadt is dolga rendesen. Az emberektől nem állt távol a renitens viselkedés.
A számos kifogásolnivaló közül is az egyes számú volt a kutyapiszok. Pláne ha belelépett. Zord úr, ha már kutyát látott, vörösödni kezdett a feje. De ha a szerencsétlen állat még kényszerű pózba is vágta magát, szinte gőz csapott ki a fülén, és az orrlyukán. És ha még a végtermék is ott maradt, sunyin és árván a fűben, magából kikelve ordított. Így mindennap üvöltözni kényszerült. A kutyák már csak ilyenek.
Csabika gyakran megfigyelte ezeket az indulati stációkat, és már előre számított Zord úr reakcióira. Szinte várta a dühkitöréseit. Ismerte és elfogadta így. Mint ahogyan Tóthnét is, arcán a szeretetteljes mosollyal, amikor öntözgeti, és becézgeti a muskátlikat. Kiteregeti a száraz ruhákat, csak a látszat kedvéért, hogy mennyire gondos háziasszony is ő. Persze ennek is csak a Tóth úr a megmondhatója.
Na, és a Csabika. Egyszer megtapogatta a szélben lengő, virágos otthonkát, tudod azt a tiszta műszálas fajtát és érezte, hogy tök száraz.
De Tóthné fura dolgait is elfogadta. Megvető pillantásairól egyszerűen nem vett tudomást, savas megjegyzéseit elengedte a füle mellett. Egy napon aztán talált egy kiskutyát. Gombszemű volt, nedves orrú, és beazonosíthatatlan fajtájú. Pár hónapos lehetett, amikor a Csabika nyomába szegődött. Szívből megörült a kiskutya farokcsóváló, lelkes érdeklődésének. Ebben bizonyára nagy szerepe volt a kardigánzsebében gömbölyödő uzsonnára csomagolt párizsis zsömlének, de szívesen megosztotta a kiskutyával. Nagyjából ez a zsömle jelentette örök barátságuk kezdetét, amit a Csabika anyja nem kitörő örömmel, de tudomásul vett.

A kiskutya érkezése napján robbant be a tavasz. Hét ágra sütött a nap, zöldellt a pázsit, és Tóthné úgy döntött, megörvendezteti a muskátlikat egy kis szabadsággal. Gondosan kiültetgette őket a ház előtti zsebkendőnyi kertbe. Arcán elégedett mosollyal szemlélte a művét, amikor arra sétált a Csabika, pórázon vezetve a mackószerű szerzeményt, kinek neve stílszerűen Bocs. Azután a Bocs felemelte a jobb hátsó lábát, és szemmel láthatóan vizelésre keresett ihletet. Lehervadt a mosoly Tóthné arcáról. Ez nem különösebben zavarta meg az ebet. Könnyített magán, egyenesen a csodás muskátlikra. Ebben a műveletben Tóthné sikolyai sem hátráltatták. Az éktelen hangzavarra előbújt Zord úr felettébb zord arccal. Mackógatya volt rajta hózentrógerrel, és hajdanvolt fehér atlétatrikóval. Bocs már csak Zord úrra várt. Semmivel össze nem téveszthető pózt vett fel. És ekkor kitört a háború.

Volt a Csabikának egy napi rutinja. Reggelente minden lakóhoz becsöngetett, és levitte a szemetet. Sokszor csak az ajtó elé kihelyezett kuka várta, ezzel leballagott a konténerig, és kiürítette. Mivel a számtalan közterület-felügyeleti bírság ellenére sem táplált haragot Zord úr irányába, az ő szemetét is mindennap levitte.
Aztán egy napon Zord úr gutaütést kapott. Szinte biztosan nem Bocs tehetett róla, mert abban az időpontban biztos alibivel rendelkezett. Amikor Zord úr kijött a kórházból sovány volt, elnyűtt, és meglehetősen csendes. Senki sem várta haza.
Kivéve a Csabikát. Ő örült, ha meglátta Zord úr szemében a fényt, és megérezte, hogy örül neki. Mindennap meglátogatta. Segített, amiben tudott, bevásárolt, és még főzött is. Igaz megtörtént, hogy a régi hűtőből kivett vizes hurka egyszerűen felrobbant a forró zsírban, de Zord úr, csodák csodájára nevetett. A könnye is kicsordult a nevetéstől. Aztán a nevetése átragadt a fiúra is. Barátok lettek. Aztán egy napon hosszasan csöngettek Zord úr ajtaján. Tudta jól, a Csabika lesz az, hiszen más felé sem nézett. Nem tévedett. A fiú állt az ajtóban. Boldogan mosolyogva a magasba emelt a levegőbe egy bocsszerű, édes kutyakölyköt. Nyújtotta Zord úr felé.
-Magának hoztam!
Zord úr a kiskutya szemeibe nézett. Megmarkolta a szívét a tekintetéből sugárzó ősbizalom. A kiskutya felé nyújtotta a kezeit mosolyogva.
-Rendben van. Elfogadom.-mondta halkan.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#4. 2013. június 11. 18:00
Ők mindenkit elfogadnak olyannak, amilyenek.....
Jól megszerkesztett írás.
Tetszett a fordulat.
Eliza Beth
#3. 2013. június 10. 18:58
Megható történet. Fogyatékosnak kell lennünk, hogy megértsük a fogyatékosokat.... Zord úr is akkor értette meg, amikor maga is bajba került.
Answer
#2. 2013. június 10. 15:24
A Csabikák külön világban élnek, igen.
Szeretetre méltóak, és nagyon tudnak szeretni.
Ha nem kapják meg az emberektől ezt, megtalálják az állatokban, mert azok nem tesznek különbséget értelem, és értelem között.
Arról nem beszélve, sok értelmileg fogyatékosnak nyilvánított embertársunkban több az értelem, mint jónéhány izomagyúban.
Szerethető fordulatot vett az írásod a végén.
Gratulálok!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A sárkány, a fiú és az erdő