Cica-cirkusz

A minap a neten szórakozásképpen vicces videókkal kacagtattuk magunkat kedves barátommal, Jónással. Bolondos, és merőben könnyed szórakozásnak bizonyult.

 

 

A minap a neten szórakozásképpen vicces videókkal kacagtattuk magunkat kedves barátommal, Jónással. Bolondos, és merőben könnyed szórakozásnak bizonyult.

 

Természetesen mi másról is szólna kis történetem, mint egyik legkedveltebb házi állatkámról, egy idestova 2 éves cicusról, akinek a becses neve Béci. Fajtáját tekintve szülei a sziámi cicát hozták ki győztesként gyermekükből, lévén egy házi cicus anya, és egy fergetegesen szoknyabolond sziámi apa szerelméből született.

Hogy mi is a közös egy esti vidámkodás a vicces amatőr filmecskék és cicusunk között? Mindösszesen annyi, hogy cicák hihetetlen, de remélhetőleg igaz, nem mindennapi foglalatosságairól szólnak e humoreszkek:

- egy házi kedvenc kucorog összeszorított szemekkel egy angol vécé ülőkéjén, és imbolyogva bár, de egyenesen a közepébe potyogtatja végtermékét. Eme művelet úgy két-három percig tart, miközben őkelme néha bambán belepislákol az őt vevő kamerába, gondolatait szinte a homlokára vetítve:

- Hej, édes gazdám! Még itt sem vagy képes békén hagyni? Mi a fészkes fene érdekesség lehet ezen, hogy én éppen a mindennapi egyik legfontosabb ténykedésem végzem. Te is ezt szoktad itt, ráadásul én nem olvasok szexújságot szarás közben.

Valljuk be, ez a fajta kukkolás valóban szemtelenség a részünkről is. De mégis nevetgélve a legelképesztőbb képsorokon, a művelet után a cicus becsületére legyen mondva, gyönyörűen el is takarítja a nyomokat, illetve az ülőkét, és körben még a csempét is áttörölgeti. Egy dolgot ugyan nem tesz, a vécé lehajtása, és lehúzása már a gazdi feladata. De azért ne legyünk már ennyire igényesek.

Jónással egymásra kacsintottunk, és ugyanaz a kérdés villant át szemünk fényében:

  • Hogy tanítsuk meg Bécit?

A gond az, hogy mi általában, sőt szinte mindig le szoktuk hajtani az ülőkét a tetővel együtt. Tudom, ezt a szokást elsősorban a hölgyek díjazzák, olykor párjaik elfeledkeznek e jó cselekedetről. Megboldogult édesanyám mondogatta mindig kiskoromban:

- A tetőt azért kell lehajtani, nehogy feljöjjön egy pocok a csatornából. Tudod kislányom, a háború alatt sajnos előfordult az ilyesmi.

Attól kezdve mindig arra gondoltam, ha ráülök, azonnal feljön az a csúnya, és jó nagyot harap a popómba. De ha egy fiú ül rá? Neki még lóg is egy s más, és akkor lesz csak igazán.

 

Térjünk vissza cicusunkra. Az még csak elmegy, hogy majd ott végzi a dolgát, de hogyan szoktatjuk rá, s egyáltalán pont oda, fel az ülőkére? Körülményes és szinte kivitelezhetetlen kérdés. Sokféle idomárságról hallottam már, de macska-kakiltatóról még nem.

Mit volt mit tenni, Jónással kettőnknek kellett kifundálnunk, hogyan is tovább, és persze ebbe mindenképpen be kellett vonnunk a főszereplő Bécit is.

A fürdőszobában a kád mellett állt a vécé, talán fél méterre. Cicusunk olykor-olykor, amikor valamelyikünk épp a napi dolgát végezte, szívesen húzódott mellénk, és a kád szélére felkapaszkodva ücsörgött, szinte segítséget adva a néha fárasztó időtöltéshez.

Tehát a közeledés már adott. De hogyan fogjuk vele megértetni, mit is kell tennie? Talán a kisfilmet rogyásig nézetjük vele? Próbálkozásaink nem jártak sikerrel, mivel oda se bagózott a monitorra.

  • Tegyünk az ülőkére macska eledelt - jött az isteni ötlet Jónástól.
  • Na persze! És szerinted ezek után mindig ott fogjuk etetni? - nevettem rá huncutul.

Teltek a napok, s cicusunk a napi egy-két macska falatkát valóban a ülőkéről fogyasztotta el.

Egyszer csak Jónás kiáltozására lettem figyelmes a konyhából:

  • Szaladj gyorsan! Nézd mi történt!

Futottam, ahogy csak tudtam a puha házi papucsomban, amit félúton el is hagytam.

Nem akartam hinni a szememnek. Béci kucorgott a vécé ülőkén, hátát kissé felpúpozta, és csak potyogtatott szótlanul, szinte ugyanazzal a bárgyú képpel, mint a filmben az a bizonyos cicus.

Ettől kezdve, ha cicánk a fürdőszoba felé vette az irányzékot, Jónás rohanva hajtotta fel számára az ülőkét, és a csoda folytatódott.

Pár hét leforgása alatt szinte az egész bérház tudomást szerzett eme különleges macska-szokásról. Először a szomszéd néni látogatott egyre sűrűbben hozzánk, aminek Jónással nem mindig örültünk, hiszen cicánk sem óramű pontossággal végezkedett. Terka néni időmilliomos révén kivárta, kis székecskéjét a hóna alatt hozva letelepedett a kád mellé, miközben egy sálat kötögetett.

Később egyre-másra kopogtattak a kedves szomszédok, kicsik és nagyobbacskák, bámulván Bécikénk kakáló tudományát. A bestia szinte mintha tudta volna, hogy teljesen megbolondítja a ház lakóit különleges látványával, már nem olyan bambán végezte dolgát. Mintha peckesebben gugolászott volna.

Előfordult, hogy kisebb sor várakozott már az ajtónk előtt. Egyre kevésbé toleráltuk Jónással a kezdetekben még kimondottan mulatságos történéseket, de mégsem sérthettük meg a nagyérdeműt. Egy alkalommal idegen férfi csengetett be hozzánk, hallván a cicus áldásos tevékenységéről. Kiderült, hogy a Nagycirkusz menedzsere, és felajánlotta, léptessük fel Bécit náluk, természetesen rengeteg cica eledel fejében. Pár nap gondolkodási időt kértünk tőle, de azután látva, hogy kis barátunk teljesen hozzászokott az idegenek bámészkodásához, igent mondtunk.

 

Azóta minden csütörtökön és szombaton két előadás alkalmával is kakilhat kedvére cicánk, a manézs az övé. „Fellépései" előtt olyan eledelt kap, mely pontosan érleli benne az eredmény időpontját. A cirkusz egy pont olyan vécét szerzett be számára, mint amilyen az otthoni, így könnyedén végzi a mutatványt, melyet a nézők mindig óriási tapsviharral honorálnak. Arra is sikerült betanítanunk, hogy a cirkuszi műveletsort hol egyik, hol másik hátsó lábát az ég felé emelgetve végezze, s fellépése után mellső lábaival az előre kikészített cicaeledelből dobáljon a közönség közé, miután egyre többen hozták el az előadásokra házi kedvenceiket is. Az egyik vécégyártó cég arca lett cicánk, akik egyre többet adtak el az általuk tovább fejlesztett típusokból, melyekért szinte megrohamozták őket a cica tartók.

Fergeteges sikert aratottunk Jónással, dagadt a mellünk a büszkeségtől, hogy ilyen csodákra tudtuk betanítani kedvencünket. Már az újságok is az első oldalakon számoltak be Béci egyedülálló tetteiről, az állateledel boltosok hatalmas szponzori csomagokkal halmoztak el, kis lakásunkban már járni sem lehetett a mérhetetlen macskaeledeles zsákok halmaitól.

Természetesen Béci is élvezte a helyzetet, elkényeztetésben nem volt hiány, amikor szabad ideje engedte (és persze a miénk is) előre egyeztetett időpontokra jöttek a „Béci-rajongók", hogy percenként egy euróért megsimogathassák a pociját. Közös fotók garmadája is született, később bögréket, pólókat is árusítottunk, melyek komoly summával növelték Béci bankszámláját, ezáltal nekünk is szép megélhetést biztosítva.

Egyik este különös e-mail érkezett Béci postafiókjába (mivel a nagy népszerűség miatt külön honlapot szerkesztett számára Jónás):

 

  • Kedves Béci! Nagy örömünkre szolgálna, ha elfogadva meghívásunkat családja társaságában egy hónapra átruccanna az államokba egy macska-fesztiválra, hogy népszerűsítse a cicatartás higiéniáját. Várva mielőbbi válaszát, üdvözlettel a szervezők.

Jónásra néztem, és eszembe ötlött az év eleji cica utaztatásunk gyötrelme, amikor másik állatkánk nem egy vécé ülőkén, hanem utazó kosárban végezte el a dolgát iszonyú orrfacsarás kíséretében.

Természetesen a legérdekeltebbet, azaz Bécit is meg kellett interjúvolnunk, hogy mit szó a meghíváshoz.

Ő csendesen ránk emelte égszínkék szemeit, és csak ennyit mondott a legnagyobb természetességgel:

  • Ugye ezt nem gondoltátok komolyan?- majd összegömbölyödött a foteljén, és édesdeden szundítani kezdett.

 

Pár óra telt el, miután észbe kaptunk Jónással, s nem akartunk hinni a fülünknek.

  • Hallottad? Ugye csak a képzeletem játéka volt...- szólt Jónás.
  • Persze, hogy hallottam. Beszélt. Na és akkor mi van?- válaszoltam természetesen, de abban a szempillantásban szinte belém hasított a felismerés:
  • Te jó ég!!! Csoda történt!!! Béci beszél!

 

 

2012.02.06. Mimmy

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Gitka_61
#17. 2012. február 13. 08:36
drága Mimmy!

Nagy öröm számomra, hogy tetszett az ötlet :))) Ki tudja! Lehet csak azért nem akar menni szegény cicus, mert már úgy megszokta a klotyó használatot:))) Nehogy már emiatt ne láthasson világot :)))

Gitta
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2012. február 11. 23:05
Mimmy
#16. 2012. február 12. 14:17
Drága Kató!
Maximálisan megértele, valaha nekünk is egyszerre volt papagájunk egy sziámival, és a papi sajn cicaeledel lett egy óvatlan pillanatban.
Történetem össze keveredik a fantáziával, de lehet,hogy egyszer írok egy olyan története, ahol a cica és a madárka elválaszthatatlan barátok lettek.
Ölellek: Mimmy
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2012. február 12. 09:52
Juhász Kató
#15. 2012. február 12. 09:52
Kedves Mimmy!
Mivel madárbarát vagyok, nem szimpatizálok a macskákkal, de ezen a történeten jót nevettem.
Mimmy
#14. 2012. február 11. 23:05
Drága gitka!, az ötlet zseniális, elgondolkozom rajta, de az előbb, mait írtam Answernek, a Te gondolataid indították el. ..és ha ott lenne egy macskabudi????
Jó az ötlet. Puszika.
előzmény: Gitka_61 hozzászólása, 2012. február 11. 21:11
Mimmy
#13. 2012. február 11. 23:04
Nem, dehogy írom, de ennek nem is gondoltam folytatást, de megérné FerKai templomába elküldeni a cicát, az tuti, hogy kifüstölné az ördögöt onnan, három nap alatt is akár. Most nagyon nevetek!!!!
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. február 11. 18:19
Gitka_61
#12. 2012. február 11. 21:11
ÓÓ, pedig kíváncsiak lettünk volna, vajon elutazik e a cica, és viszik e vele az illemhelyet is :)))
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2012. február 11. 17:02
Answer
#11. 2012. február 11. 18:19
Nehogy ezt is átirdddd...
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2012. február 11. 17:02
Mimmy
#10. 2012. február 11. 17:51
Kedves Mara!
Köszönöm soraid. A meghatározásod nagyon pontos: igaz-mese.
Szeretettel: Mimmy
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. február 11. 17:39
Mara
#9. 2012. február 11. 17:39
Kedves Mimmy,
nagyon tetszik a igaz-mese törtneted
Szeretettel gratulálok:Mara
Mimmy
#8. 2012. február 11. 17:02
Kedveseim, köszönöm soraitokat.
Drága Gittka, lehet, hogy egy kicsit belekavarodtam a fantáziám űtvezstőjébe, de ElizaBerh-et olvasva kezdek rájönni, hogy miért is voltak a bosziknak megérzésre hajlamos cicái. Folytatást nem igérek, a Nonó már szerintem Balázséknál várakozik, inkább azt vesézgetem, és véleményeket várok hozzá.
Ölellek Mindannyiótokat. Mimmy
Gitka_61
#7. 2012. február 11. 16:18
Kíváncsi leszek rá :))))
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. február 11. 12:57
Answer
#6. 2012. február 11. 16:05
Jó volt Mimmy!
Ölellek: Answer
Eliza Beth
#5. 2012. február 11. 12:57
Pedig most jön a java! A beszélő cicának még inkább a csodájára járnak... Aztán jósolni kezd, és még be is válik a jóslat. Na?....

Jó volt! Tetszik!
előzmény: Gitka_61 hozzászólása, 2012. február 11. 12:37
Gitka_61
#4. 2012. február 11. 12:37
Az elején én is mosolyogtam, viszont nekem kicsit elnyúlt ez a siker sorozatos rész.
Persze, ez lehet az én hibám! :)))

puszi! Gitta
Bedő Csaba
#3. 2012. február 11. 11:21
Aranyos, kedves, vicces.
Gratulálok!

Szép napot!
Balage
#2. 2012. február 11. 10:21
:)))
Megmosolyogtattál.
Köszi!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek