Köszi!
Van, mikor olyan keserűség fog el, hogy nem akarom folytatni. Ez látszik is az írásaim m inőségén!

Szia!
Magam úgy látom, hogy egy alkotói folyamat soha nem ér véget. Aki alkot valamit, holnap már mást lát bele, vagy néhol másdképp fogalmazna, esetleg hangsúlyokkal játszana. Az alkotás a dinamizmus statikus része! Ezért, ha valamin nem tudnék javítani, azt úgy élem meg, hogy az alkotás iránti igény csorbult bennem.

Szerintem természetes, hogy a sok jó alkotás között előfordul gyengébb láncszem is. Így tanulunk meg írni. Próbálkozunk, abbahagyjuk, újrakezdjük, minél jobbra törekszünk - ez az alkotás folyamata.
"Az élet célja a küzdés maga."
Mindenesetre aki elkötelezte magát az írással, nem egykönnyen tud szabadulni tőle. Ha időnként pihentetjük a tollat, az is az érésünket szolgálja, csak még nem tudjuk.

Már-már azt írtam, hogy "kegyetlenül", de pontosabb így: "lenyűgözően" őszinte szembenézés.
Bár... kicsit vitatkoznék ezzel a résszel:

"Most királyságom végnapjain keserűen nézek vissza írásaimra. Némelyiken elcsodálkozom, egész jó lett és itt a hiba. Mikor elégedett vagy önmagaddal, az jel arra, hogy hibás döntést hoztál."

Nem is vita, inkább csak pontosítás:
Ha az ember képes tárgyilagosan - kívülre, föléje kerülve, rálátással - szemlélni a művét, és jónak találja, az elsősorban a mű(vé)re vonatkozik, nem a saját személyére. A birtokos ragot zárójelbe is tettem, hiszen ilyenkor azt éli át az ember, hogy nem az övé - nem belőle jött, hanem általa.
Ilyenkor nem büszkeség fogja el az alkotóembert, hanem hála. Nagy különbség. Az elégedettség - vagy (rá)csodálkozás - arra vonatkozik, hogy sikerült megfelelő eszköznek, "hangszernek" lenni egy magasabb erő (hatalom, intelligencia) szolgálatában.
Abban szerintem is igazad van, hogy ha önmagát felmagasztalva (idealizálva) elégedett az ember, akkor elvétette...