Cafard

Talán

Ma elkapott a cafard, ahogy Rejtő mondaná a légiós regényeiben. Nála ez a téboly egy öncélú része, ami az elviselhetetlen létre természetes reakció. Zsémbes voltam, sóvárogtam a biztonságot és leszámoltam ismét a mindent tudás buta gőgjével. Kevesen engedhetjük meg magunknak, hogy pucér lélekkel álljunk a saját magunk által teremtett logika elé és ennek oka van. Úgy, mint a reszelt torma az orrba, először kegyetlenül kínoz, aztán ez még erősödik. Rá kell döbbennünk, hogy a magunkról idealizált kép olykor torz és rájöttem, beleestem ebbe a csapdába én is. A műveltséget úgy viseltem, mint ékszert, amin a tudás a korona. Most királyságom végnapjain keserűen nézek vissza írásaimra. Némelyiken elcsodálkozom, egész jó lett és itt a hiba. Mikor elégedett vagy önmagaddal, az jel arra, hogy hibás döntést hoztál. Ilyenkor kell elgondolkodni, hogy vissza nem élve más türelmével, a tollat pihenni kell küldeni.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hunter
#5. 2015. november 2. 19:51
Köszi!
Van, mikor olyan keserűség fog el, hogy nem akarom folytatni. Ez látszik is az írásaim m inőségén!
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2015. október 31. 19:36
Hunter
#4. 2015. november 2. 19:50
Szia!
Magam úgy látom, hogy egy alkotói folyamat soha nem ér véget. Aki alkot valamit, holnap már mást lát bele, vagy néhol másdképp fogalmazna, esetleg hangsúlyokkal játszana. Az alkotás a dinamizmus statikus része! Ezért, ha valamin nem tudnék javítani, azt úgy élem meg, hogy az alkotás iránti igény csorbult bennem.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2015. október 28. 22:19
Döme Zsuzsa
#3. 2015. október 31. 19:36
Szerintem természetes, hogy a sok jó alkotás között előfordul gyengébb láncszem is. Így tanulunk meg írni. Próbálkozunk, abbahagyjuk, újrakezdjük, minél jobbra törekszünk - ez az alkotás folyamata.
"Az élet célja a küzdés maga."
Mindenesetre aki elkötelezte magát az írással, nem egykönnyen tud szabadulni tőle. Ha időnként pihentetjük a tollat, az is az érésünket szolgálja, csak még nem tudjuk.
Fer-Kai
#2. 2015. október 28. 22:19
Már-már azt írtam, hogy "kegyetlenül", de pontosabb így: "lenyűgözően" őszinte szembenézés.
Bár... kicsit vitatkoznék ezzel a résszel:

"Most királyságom végnapjain keserűen nézek vissza írásaimra. Némelyiken elcsodálkozom, egész jó lett és itt a hiba. Mikor elégedett vagy önmagaddal, az jel arra, hogy hibás döntést hoztál."

Nem is vita, inkább csak pontosítás:
Ha az ember képes tárgyilagosan - kívülre, föléje kerülve, rálátással - szemlélni a művét, és jónak találja, az elsősorban a mű(vé)re vonatkozik, nem a saját személyére. A birtokos ragot zárójelbe is tettem, hiszen ilyenkor azt éli át az ember, hogy nem az övé - nem belőle jött, hanem általa.
Ilyenkor nem büszkeség fogja el az alkotóembert, hanem hála. Nagy különbség. Az elégedettség - vagy (rá)csodálkozás - arra vonatkozik, hogy sikerült megfelelő eszköznek, "hangszernek" lenni egy magasabb erő (hatalom, intelligencia) szolgálatában.
Abban szerintem is igazad van, hogy ha önmagát felmagasztalva (idealizálva) elégedett az ember, akkor elvétette...
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek