Bookline Top 50

Náray Tamás új regénye lett június legkeresettebb könyve, Dr. Máté Gábor mindegyik kötete felkerült a Bookline sikerlistájára

 

 

A nyár kezdetével gyakran átrendeződnek a könyves sikerlisták: előtérbe kerülnek az olvasmányos szórakoztató és szépirodalmi alkotások, valamint újra nő az érdeklődés az önismereti könyvek iránt. Ez a trend jellemzi a Bookline júniusi sikerlistáját is, hiszen az ötven legkeresettebb mű között 34 regény, illetve 9 pszichológiával foglalkozó írás található.

A Bookline júniusi sikerlistájának első helyét Náray Tamás legújabb könyve, az Anyám szerint foglalja el. A Spanyolországban élő író, divattervező, festőművész személyes hangvételű, szókimondó kötetében olyan - visszatérő módon édesanyjához kapcsolódó - családi történeteket és eseményeket tár az olvasók elé, melyek a mai napig meghatározzák életét. A lista második helyén Karády Anna A füredi gyermek című kötete áll. A szerző első alkotását 2021-ben jelent meg: a Füredi lány hamar nagy népszerű lett az olvasók körében. A füredi gyermek az azóta sorozattá bővült történet lezáró fejezete, melyben Karády Anna visszarepít bennünket Balatonfüredre, és még több részletet tudhatunk meg a főszereplő Almássy Anna életéről. A hónapban a sikerlista harmadik helyét Dr. Máté Gábor szerezte meg A test lázadása című munkájával. A Kanadában élő magyar származású orvos-író könyvében kutatásain, valamint saját tapasztalatain keresztül mutatja be stressz betegséget és egyúttal segítséget kíván nyújtani az állandósult feszültség csökkentésében. Azonban nem csak A test lázadását övezi nagyfokú érdeklődés: Dr. Máté Gábor mind a négy eddig megjelent könyve szerepel a Bookline tizenöt legkeresettebb alkotása között.

A szépirodalmi és szórakoztató címek közül júniusban népszerűek voltak a kortárs magyar szerzők könyvei, a romantikus történetek, valamint több ifjúsági regény is. Továbbra is sokan keresik Nádas Péter Rémtörténetek című művét. A Kossuth-díjas író legújabb regénye egy vízparti település hétköznapi világába repíti az olvasót. A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek. Nádas Péter hetedik helyen lévő alkotását Tóth Krisztina legújabb írása követi. A majom szeme című regényben - ahogy az a fülszövegben olvasható - egymást épp csak súroló életek tárulnak fel: nők és férfiak, feleségek és férjek, anyák és apák történetei, melyekkel párhuzamosan a hatalom és gépezete a múlt eltemetésén munkálkodik szakadatlanul.

Sokan forgatták Mörk Leonóra Asszonyom, édes úrnőm című könyvét, amely az 15. századi Prágába repíti az olvasót. Középpontjában az újabb változás előtt álló Európa áll, valamint egy fiatal lány, aki az igaz szerelmet keresi. Romantikus olvasmánnyal szerepel két New York Times Bestseller szerző is a Bookline sikerlistáján. Jennifer Probst Egy nyár Itáliában című alkotása a Booklist szerint „Igazi kikapcsolódás családi drámákkal, csodálatos környezetben, csipetnyi romantikával fűszerezve". Elena Armas Spanyol szerelmi átverés című könyvének középpontjában pedig egy fiatal egyedülálló lány, Catalina áll, akinek négy hete van arra, hogy találjon valakit, aki hajlandó átrepülni vele Európába, illetve végig úgy tenni, mintha együtt lennének. Idegesítő kollégája vállalkozik a feladatra, viszont a vele töltött idő alatt a főszereplő rájön, hogy a férfi talán nem is olyan szörnyű, mint amilyennek munkahelyén elkönyvelte.

A gyerek- és ifjúsági könyvek közül a legelőkelőbb helyet Adam Silvera Mindketten meghalnak a végén című kötete szerezte meg. A könyv sikerét mutatja, hogy a TikTokon több mint 74 millió bejegyzés szól róla, valamint felkerült The New York Times sikerlistájára is. A Mindketten meghalnak a végén legfőbb üzenete, hogy „halál nélkül nincs élet, veszteség nélkül nincs szeretet - és egyetlen nap alatt is megváltoztathatjuk az egész világunkat." Sok fiatal érdeklődött Jenny Han könyvei iránt is. A huszadik helyet szerezte meg a Nyár trilógia első része, a folytatás pedig a huszonhatodik helyen végzett. Bár A nyár, amikor megszépültem című kezdő kötetben a főszereplő Belly-n keresztül megismerünk egy nyaranta összeverbuválódó társaságot és felcsillan a remény a szerelemre is, a Nincs nyár nélküled címmel kiadott folytatásban egy kellemetlen fordulat miatt Belly mégsem a megszokott társasággal, hanem otthon tölti a nyarat. Izgalmakból persze ebben a kötetben sincs hiány, sőt!

 

 

Bookline nyomtatott Top 50 lista:

 

Pozíció

Szerző

Cím

Kiadó

Változás

...napja a listán

1

Náray Tamás

Anyám szerint

Libri Könyvkiadó

új

26

2

Karády Anna

A füredi gyermek

Álomgyár Kiadó

új

16

3

Dr. Máté Gábor

A test lázadása

Open Books

18

50

4

Borsa Brown

Párban Nápolyban

Álomgyár Kiadó

új

9

5

Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon Neufeld

A család ereje

Open Books

új

28

6

Anne Jacobs

Az úriház

Central Könyvek

új

28

7

Nádas Péter

Rémtörténetek

Jelenkor Kiadó

-4

41

8

Tóth Krisztina

A majom szeme

Magvető Könyvkiadó

új

22

9

Dr. Máté Gábor

A sóvárgás démona

Open Books

új

19

10

Szentesi Éva

Merkúr a retrográdban

Libri Könyvkiadó

-9

40

11

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó

1

1296

12

Dr. Máté Gábor

Szétszórt elmék

Open Books

új

20

13

John Grisham

A bíró listája

Geopen Kiadó

új

30

14

Adam Silvera

Mindketten meghalnak a végén

Menő Könyvek

új

27

15

Baráth Viktória

A lótusz virága

Álomgyár Kiadó

új

17

16

Orvos-Tóth Noémi

Szabad akarat

Jelenkor Kiadó

-7

207

17

Edith Eva Eger

A döntés

Open Books

-6

510

18

Palotás Petra

Recepciós kisasszonyok 3.

Álomgyár Kiadó

új

15

19

Riley Baker

A boldogító nem!

Magánkiadás

37

105

20

Jenny Han

A nyár, amikor megszépültem

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

8

21

Diana Gabaldon

Outlander 7/1 - Csontok visszhangozzák - puha kötés

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

23

22

Mörk Leonóra

Asszonyom, édes úrnőm

Jaffa Kiadó

új

19

23

Monty Don

A kertészkedés öröme

ALEXANDRA KÖNYVESHÁZ KFT.

4

45

24

Katie Fforde

Esküvő vidéken

Libri Könyvkiadó

új

28

25

Delia Owens

Ahol a folyami rákok énekelnek

Libri Könyvkiadó

-19

720

26

Jenny Han

Nincs nyár nélküled

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

6

27

Elena Armas

Spanyol szerelmi átverés

21. Század Kiadó

2

36

28

Anne L. Green

Egyszerűen bonyolult

Álomgyár Kiadó

-6

35

29

Danielle Steel

Számjáték

MAECENAS KÖNYVKIADÓ KFT.

-6

36

30

Pap Éva

Megbocsátás

Álomgyár Kiadó

új

21

31

Szabó T. Anna

Vagyok

Magvető Könyvkiadó

új

22

32

Joanna Faber, Julie King

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje - kisgyerekes szülőknek

Reneszánsz Könyvkiadó

-2

179

33

Jennifer Probst

Egy nyár Itáliában

Next21 Kiadó Kft.

új

26

34

Colleen Hoover

Velünk véget ér

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

új

11

35

María Duenas

Sira

Gabo Kiadó

új

24

36

Stacey Halls

Mrs. England

21. Század Kiadó

új

15

37

Ablonczy Balázs

Száz év múlva lejár?

Jaffa Kiadó

új

17

38

Almási Kitti

A Te döntésed

Kulcslyuk Kiadó

-36

67

39

Gálvölgyi János, Kövesdi Péter

Hivatásos rajongó

HVG Kiadói Rt.

új

24

40

Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton

Apu azért iszik, mert te sírsz - A jövő az, ami lenni szokott

Holnap Kiadó

új

13

41

Karen Swan

Ha egy spanyol megígéri

21. Század Kiadó

új

27

42

Leslie L. Lawrence

Szemiramisz elefántjai

I.P.C. Könyvek Kft.

-38

46

43

Benkő László

Nagy Lajos - Első kötet

Lazi Kiadó

új

20

44

Mérő Vera

Lúg

Felhő Café Könyvek Kft.

-26

74

45

Julie Caplin

Az Északi Fény Panzió

Libri Könyvkiadó

1

34

46

Karády Anna

A füredi földesúr

Álomgyár Kiadó

új

14

47

Bauer Barbara

Találkozások - Az idegen

Jaffa Kiadó

új

28

48

Vi Keeland

Kockázatos kaland

Álomgyár Kiadó

új

7

49

Pásztohy Panka

Pitypang autózik

Pagony Kiadó Kft.

új

26

50

Schmidt Mária

Korszakhatáron

KKETTK Alapítvány

új

14

 

 

 

 

Bookline e-könyv Top 10 lista:

 

Pozíció

Szerző

Cím

Kiadó

Változás

...napja a listán

1

Náray Tamás

Anyám szerint

Libri Kiadó

új

21

2

Szentesi Éva

Merkúr a retrográdban

Libri Kiadó

1

39

3

Dr. Máté Gábor

A test lázadása - Ismerd meg a stresszbetegségeket

Open Books

új

28

4

Tóth Krisztina

A majom szeme

Magvető

új

23

5

Elena Armas

Spanyol szerelmi átverés

21. Század Kiadó

új

25

6

Nádas Péter

Rémtörténetek

Jelenkor

-1

39

7

Stefan Ahnhem

A verem

Animus Kiadó

-6

56

8

Anne Jacobs

Az úriház

Central Könyvek

új

21

9

Liza Marklund

Fagypont

Animus Kiadó

1

60

10

Orvos-Tóth Noémi

Örökölt sors

Kulcslyuk Kiadó Kft.

-4

44


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek