Bolyongó lelkek/A hősök

Az értékrendek változnak, ám a Halál változatlan....

Ott távol a kéklő messzeségben a juharfák lombjai között, piroslik a reggel.

Mintha az erdő égne, magasodnak a lángok, nem érezni a füst szagot, nem hallani a fák jaját, elérte az utolsó leveleket, fönn a csúcson. Már a hegy mögött is izzik az ég...

Közeledik az ősz. A gesztenyefák leveleit körbehervasztotta a rozsdabarna, fehér foltokat tett rá a betegség. A Nap tüze kialszik hirtelen, és mindent elfed a sárga szín, magasan fenn jár az égen. A "tenger hullámai "csíkozzák, fodrozzák a vonuló fellegeket. Felhőkből született hajók közelednek, balról.

A fuvallat leáll, nem mozdulnak a fák levelei, hang sem csendül, meghalt a világ... Festmény született a démonos éjszakából. A gyönyörű színek társakra leltek, egymás mellett csendéletté lettek. Megszületett az egyszeri, megismételhetetlen reggel. A holnap az oly messze még.

Reménykedve várunk valamit, ami tegnap sem érkezett meg. Talán majd ma!

A reggel átvette birodalmát, hogy uralkodjon, míg trónjáról le nem taszítja a sötétség, amelyre a csillagok üzenete van írva. A hegyoldalban, a fák oltalmában áll ruhátlanul és megcsúfoltan egy ősi vadászkastély. Időnként a téli hóesés ad rá takarót, hogy ne fázzon. Vakolat csak imitt- amott látszik rajta, elvitte a háború. A 60-as években úgy tűnt, hogy romjaiba dől. Koldusabb volt a koldusnál. Gazdája sok volt, ám igazán nem szerette senki. „Piszkos" múltja volt. Ifjúságában bálozókat látott, szép vallomásokat hallott. Fordult egyet a világ és „bűnöst" kiáltottak reá. A kastélyból kilopakodott a zene, a fény és a mosoly. A harci bombázók szétvertek mindent, amit a földön leltek. Belerokkant a kastély. Dámák és kisasszonyok helyett lovakat látott a falai között. Üvöltött a német tiszt, vezényelt az orosz katona, életéért üzletelt a francia. Mire a béke megérkezett a kúria üres lett.

A kárpitozott székek a kandalló tüzében hamuvá lettek. Elégett egy régi eszme. A föld, és a rang oda vesztek, ám hagyatéka is lett a háborúnak. A föld alatt német, orosz, magyar emberek alusznak örök álmot. A béke nem érkezett a szóval. A Halál ezeregy arca hever szanaszét az erdőkben. Számolatlanul szedte áldozatait, még évek múltán is. A birtok területéről nem vonulhatott el minden katona a csapatával. A magyarok elhantolták a holtakat, fejfákat állítottak és az emlékezetre bízták, hol nyugszik a német és orosz fiatalember. Nekik nem jutott hazafelé vezető út. A német a fekete zongorán hagyta imádságos könyvét. Úgy gondolta, rögvest jön. Tévedett! A zöld, keményfedeles könyvecske nálam van. Őrzöm és néha a gazdájára gondolok. Sok mindenről mesélhetne ez a néma tanú. Ő pontosan látta a férfi arcát, jól ismerte félelmét, hét pecsétes titkát. Mindent tud róla! Ez a mindentudó itt a kezemben, és most én is tudom a titkot. Gótikus betűkkel írott vigasztaló szavak. A 139. oldalon, grafitceruzával bejegyzett gondolatok. A 8x 13 cm lapokon gyönyörű képek, Jézus életéről. Jó ember volt ez a katona. Volt Hite!

A háború után az orosz katonából hős lett. A szocialista brigádtagok április 4.-én megkoszorúzták a sírját. A nevét nem tudta senki, csak azt, hogy hősi halott. Életét adta a szabadságunkért. - Esze ágában nem volt érettünk halni, szeretett volna hazamenni „mámicskához, bábuskához, Olga Nyikolajevnához". Élni akart!

A holt katonák lelkei lerongyolódva bolyonganak a parkban. Közömbösen, semmitmondón bámulnak egymásra. Már nem ellenségek, már nem érvényes a parancs. Az orosz katona ideje is lejárt, nincs már koszorú, már nem hős. Megint fordult a világ. Ismét van birtok és rang, kigyúltak a kastély fényei!