Bizakodók

Negyvenéves házasok vagyunk a férjemmel és abban a tévhitben éltem, ha mindketten elmegyünk nyugdíjba...

...akkor felhagy a munkája miatti állandó pörgéssel. Tévedtem, mert most meg unalmában pörög, folyton keresi a tennivalókat, ami önmagában nem lenne baj, csakhogy úgy gondolja, hogy én is legalább annyira unatkozom, mint ő, ezért igyekszik olyan programokat keresni, amelyeken mindketten részt vehetünk.

Addig rendben is lenne, amíg kiállításokra járunk, moziba vagy színházba megyünk, és negyedévente elutazunk rövidebb, hosszabb időre, ám azt már túlzásnak érzem, hogy a vasútmodellező szakkörbe és a horgászatra is elkísérjem, amit egyáltalán nem tolerált, mondván nem érzi jól magát, ha nem vagyok mellette, mert állandóan gyötri a lelkiismeret, hogy mialatt ő szórakozik, az alatt én otthon búslakodom. Nem akartam megsérteni, hogy nekem is jól esne némi szabadság, még félreértené a szentem, ezért kitaláltam, hogy időnként mindketten a saját baráti körünkkel szervezzünk programokat.  

Drága jó Dezsőkém sohasem volt féltékeny, mondjuk, okot sem adtam rá, de vénségére belebújt a kisördög, és képes volt több alkalommal idő előtt hazajönni, fejfájásra vagy derékfájásra hivatkozva, csakhogy megnézhesse, hogy távollétében kivel múlatom az időt.

Na, várj csak, barátocskám, majd én leszoktatlak erről a rossz szokásodról, gondoltam és a következő hasonló alkalom kapcsán felkutattam egy régi iskolatársnőmet, Kulcsár Karolát, a csodabogárt, arra számítva, ha néhányszor összefutnak, előbb-utóbb Dezsőkém menekülőre fogja a dolgot és inkább később jön haza, mintsem korábban.

Bejött a trükk, csakhogy közben Karola odaszokott hozzánk, és menetrendszerűen kéthetente, szombatonként, délelőtt tízkor megjelent, itt is ebédelt, megivott egy üveg bort és elmesélte eseménytelen élete legújabb történéseit. Rendes nő Karola, sőt, túlságosan is az, mindenben a tökéletességre törekszik, ezért nem ment férjhez, pedig úgy néz ki, mint akit skatulyából húztak ki, magas termetű, elegáns asszony, aki anyagilag is jól áll, és nem túlzás, ha azt mondom, hogy az átlagnál szebb nőszemély, még így hatvanon túl is, okos is, intelligens is, csak egyetlen hibája van, a tökéletes férfit keresi, és hiába mondtam neki, olyan a világon sincs, nem akarta elhinni, egyre csak azt hajtogatta, hogy ne vegyem el a kedvét, mert bizakodik, hogy  megtalálja a nagy Ő-t, ha addig él is.  

Örökéletű leszel, biztattam, de Karola csak mosolygott, s mintha valamely általam nem ismert titok tudója lenne, szemében kiolthatatlan fáklyák tüze égett. Ahogyan az egyetlen balekit lemezünkön ugrál az ősrégi lemezjátszónk tűje, lejátszva újra meg újra ugyanazt a tíz akkordot, úgy ismételgette hódításai történetét Karola, és néha kísértést éreztem, hogy vele mantrázzam a leckéjét, de én úrinő vagyok és hősiesen ellenálltam a kísértésnek, holott pontosan tudtam, melyik hódolója miben volt tökéletlen, éppen ezért elég lett volna, ha csak a férfiak keresztnevét említi.   

Történt pedig, egy szép napos szerda délután, hogy Dezsőkém hosszan beszélt telefonon Józsival, a legjobb barátjával, majd gondterhelten kijött utánam a konyhába, pár percig mögöttem téblábolt, mire elszánta magát, hogy előjöjjön a farbával.

-        Baj van, kicsim!

-        Mi a gond?

-        Mégsem megyünk horgászni a hétvégén! Józsinak vigyázni kell az unokájára, mert a felesége elutazott, és a fiáéknak olyan programjuk van, ahová nem vihetik a gyereket!

-        Miért nem viszitek ti magatokkal?

-        Ugyan, hogy gondolod? Mégha fiú lenne, de mit kezdjünk egy ötéves kislánnyal?

-        Ugyanazt Dezsőkém, mint egy kisfiúval!

Látom arcán a döbbenetet, úgy vélte, félrebeszéltem, mert nekünk három fiunk van, és a két unokánk is fiú, honnan lenne neki gyakorlata abban, hogyan kell kezelni a leánygyereket!

Ó, jaj, megint nekem kell okosabbnak lennem! Lehet, hogy a nadrágot a férjem viseli, és a család nagy sorsfordító kérdéseiben egyértelműen övé a döntés joga, bár eddig ezt nem kellett gyakorolnia, azonban az összes többi, hétköznapi, piszlicsáré dologban rám hárul a feladat, hogy megkeressem az aktuális ügy megoldásának kulcsát. Négy évtized alatt igazi Kulcsárné lettem, összeszámolni sem tudnám, mennyi kulcsot kellett megkeresnem, kisebbet, nagyobbat, két tollút, stb.

-        - Menj, Dezsőke, hívd fel Józsit, hogy holnap délben jöjjenek át ebédre a kislánnyal, és ha megkedvel a gyerek, akkor mehettek horgászni, majd mi ketten csajos napokat tartunk!

Felcsillan a férjem szeme, ez neki eszébe sem jutott, de ha felvállalom, ám legyen! Csak somolygok az orrom alatt, pedig legszívesebben vihognék, mint egy kamaszlány, mert fejemben már összeállt a koncepció, hogyan szabadulok meg egy életre Karolától.

Egyértelmű, nem? Szereznem kell neki egy tökéletes férfit! Olyat, aki lefoglalja minden gondolatát, tettét és energiáját, hogy ne legyen ideje nálunk lebzselni!

-        - Nekem most lenne egy kis dolgom, kérlek, szaladj el bevásárolni, összeírom, miket vegyél.

Nincs baj a férjem memóriájával, ha felsorolnám a bevásárlandókat, azt is megjegyezné, csak a mértékekkel lenne némi gondja. Egyszer kértem, hogy hozzon egy élesztőt, hozott is, csakhogy egy egész kilót! Azon a héten a lépcsőházunkban minden háziasszony kelt kalácsot sütött! Nem, nem, bocsánat, hazudok!  Utólag kiderült, hogy Szpacsekné házikenyérsütéshez használta fel a maga adagját.

Az ablakból néztem, amint Dezsőke átsétált az út túloldalára, onnan egy saroknyi a közért, legalább gyalogolt egy kicsit, s máris rohantam a szemben lévő, szintén tízemeletes panelház második lépcsőháza melletti kukatárolóból kialakított ital és édesség diszkontba, a Százfogú Mosoly úrhoz, aki Karolával ellentétben alacsony termetű, rendetlen, kevés szavú volt, és agglegényként abban hasonlított a barátnőmhöz, hogy ő is a tökéletes párját kereste.  Csak nőben. Csak nem lelte. Pedig egy vagyont költött a tökéletes hófehér fogsorára.   Csak nem mert kezdeményezni a szép nőknél, mert nem volt elég önbizalma. Sebaj, Karolából nem hiányzott az önbizalom.

Őket egymásnak teremtette a természet, csakhogy segítenem kellett abban, hogy egymásra találjanak. Hadováltam az öregnek, hogy hallottam, mennyire szereti a gyerekeket, és tudom, hogy szokott nekik bűvészkedni a mikulás ünnepségen, és ugyan, tegye már meg, hogy néhány trükkel elkápráztatja az én kis unokámat.

Noncsika a maga öt évével igen eleven, cserfes kislánynak bizonyult, aki állandóan mozgásban volt, és kérdezgetett, mi ez, miért ilyen a színe, milyen süteményt sütöttem, elmegyünk-e fagyizni a cukrászdába, és van-e nekem unokám, de ő tudja, hogy van, mert látta a beépített szekrényben, amikor kinyitottam, hogy elővegyek onnan valamit, hogy labda is van ott, meg puzzle játék, ami gyerekeknek való. Ez utóbbit elővetette velem, bement a nappaliba, a szoba közepére kiborította a kétszáz darab kirakót, komótosan melléült és elkezdte kirakosgatni. Annyira elmélyült ebbéli tevékenységében, hogy nem látott és nem hallott, alig tudtuk rábírni, hogy legalább az ebéd idejére hagyja abba.

-       -  Papa, mindjárt kész vagyok! – alkudozott, és azt hittem, csak viccel.

Nem viccelt.  Valóban öt perc múlva elkészült a képpel.

A lényeget tekintve, Noncsika már haza sem akart menni a nagyapjával, nagyon jól érezte magát, és megnyugodott, amikor Józsi közölte vele, hogy három napot velem tölthet, ha akar, mert elmennek Dezső bácsival horgászni.

Péntek reggel beállítottak a nagyapjával, és amint elmentek a nagy horgászok és kettesben maradtunk, azonnal megbeszéltem vele, hogy engem is szólíthat Maminak, ahogyan az unokáim is teszik. Nagy komolyan bólintott, majd közölte, hogy akkor süssek neki forgácsfánkot, mintha az igazi nagyanyja lennék. Ezen ne múljon!

Szombat délelőtt együtt főztük az ebédet, Karola is menetrendszerűen megérkezett pontban tizenegy órakor és igencsak meglepődött Noncsika láttán. Ösztönösen érezte, hogy a lelki és szerelmi élete sokadszori kitárgyalására alkalmatlan az időpont, másról meg miről beszéljen, szerencsére Noncsika megoldotta a helyzetet azzal, hogy kihívta őt egy puzzle kirakó versenyre, amit ebéd előtt megnyert, kivívva ezzel barátnőm csodálatát.

Délután egykor megjelent Százfogú Mosoly úr, aki bemutatkozáskor kezet csókolt Karolának, velem csak kezet fogott, és végre megtudtam a polgári nevét, Kovács Kázmérnak hívták.

Vadonat új unokám gyanakvóan méregette az öreget, az ölembe kéredzkedett, úgy bújt hozzám, mintha csak bennem bízna, mert én vagyok az egyetlen, aki megvédhetem.

Kázmér előadta a repertoárját, egyenesen Karolát akarta elbűvölni, szinte rá sem hederített Noncsikára, aki elaludt az ölemben. Kénytelen voltam átvinni a hálószobába, lefektetni az ágyra, betakargatni, ahogyan az illik, nehogy megfázzon és megvárni, amíg egyenletesen szuszogva nyugodtan alszik.

Mire húsz perc múlva visszatértem kedves vendégeimhez, megállapíthattam, hogy Osztap Bender legfeljebb ipari tanuló lehetne mellettem, mert Karola és Kázmér, a kanapén szorosan egymás mellett ülve sugdolóztak, láttomra azonban azonnal szétrebbentek.

-       -  Bocsáss meg, barátnőm, de mi elmegyünk, nem akarunk tovább zavarni.

Kázmér egy pillanatra sem engedte el Karola kezét, és az ablakból meglestem, ahogyan átfogta a nő derekát, úgy mentek át a parkon, egyenesen az öreg italdiszkontja felé tartottak. A járókelők utánuk fordultak, elvégre nem szokványos pár voltak, lévén a férfi egy fejjel alacsonyabb és két fokkal topisabb volt a nőnél.

Egy hónap múlva becsengetett hozzánk Szpacsekné, hozott egy tányér süteményt, ám jövetele igazi célja az volt, hogy elújságolja, a Százfogú Mosoly úr bezárta az üzletét, egyébként rá sem lehet ismerni, annyira ápolt lett, és új, trendi ruhaneműkben flangál.

-       -  Én mondom magának, nő van a dologban!

Noncsikát látszólag lefoglalta a második szelet sütemény elfogyasztása, bár nem nézett ránk, de fülelt. Lenyelte az utolsó falatot, a szalvétával megtörölte a száját, ahogyan az illik, majd nagy komolyan megszólalt:

-       -  Az van. Azt is tudom, hogy Karola néninek hívják. Mami, kérek még egy sütit!

 

A kép forrása

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke