Beszélgetés Vörös Kálmán jazzgitárossal

Édesapám látta, hogy a zenei ipar haldoklik, nem akarta, hogy én is zenész legyek. Viszonylag későn, 17 éves koromban kezdtem a zenével foglalkozni.

Márkus Deák Gábor: Szokásos első kérdés (és mily buta). Volt-e a családodban hagyománya a muzsikálásnak?

Vörös Kálmán: Igen. Zenész családból származok. Nagyapám híres prímás volt, ő Németországban élt.Fellépett Ella Fitzgeralddal, Frank Sinatrával, Barbara Streisanddal. Itthon nem nagyon ismerték, pedig nagyban hozzájárult Bangó Margit megismertetéséhez. Jazz és más szórakoztató zenét képviselt. Édesapám is zenészként kezdte, hosszú évekig az Állami Népi Együttes tagja volt. Járta a világot és látta, hogy a showbiznisz hogy működik. Évekkel később a zenélést abbahagyta. Felkérték maz OSzK népzenei osztályának vezetésére. Nem úgy mentek a dolgok, ahogy megálmodta és elhagyta a zenei pályát. A Száztagú Cigányzenekar alapító tagja, de akkor már más dolgai voltak, csak hátulról segített. Akkor már nyolc - tíz vállalkozása volt, élelmiszer üzleten keresztül az étteremig. Látta, hogy a zenei ipar haldoklik, nem akarta, hogy én is zenész legyek. Viszonylag későn, 17 éves koromban kezdtem a zenével foglalkozni. Két évig jártam klasszikus gitárra, ekkor édesapám elvitt a Kőbányi Zenei Stúdióba. Nem vettek föl, mert semmi ismeretem nem volt a jazzről. Tornóczky Ferenc felfigyelt rám és átvett az OSzK zeneiskolájába. Egy év alattfelkészített a felvételire. Ezután is nála tanultam három hónapig, ekkor hallott meg Babos Gyula és szólt menjek át hozzá. Ígéretes volt a felkészülésem a zenére. Ekkor édesapám megbetegedett és hosszabb betegség után meghalt. Nagyon megviselt, nem tudtam rendesen készülni, végül elhagytam az iskolát. Babos Gyulához továbbra is jártam, végül le tudtam vizsgázni, mint zenész.

M.: Folytatás?

V. K.: Több felkérést kaptam fellépésre, de csak azok jöttek össze, amiket én szerveztem. Készítettem egy demo albumot, ezt vittem minden felé, jazzklubokba, éttermekbe. Így kezdődött a zenei életem. Két szép évem volt. Egy időben szinte minden nap felléptem. Egy szál gitárral, zenekarral. Egyszer szükségünk volt énekesre. Számtalan énekest kipróbáltunk, de nem tetszettek. Felhívtam Babost, ő ajánlotta Takács Nikolaszt. Ő jazzénekesként lépett fel Babossal, Jávori Vilmossal, Babos Gyulával. Már akkor borzalmasan jó énekes volt. Mikor az étterem bezárt (már tartott a világválság). Többször nem kaptunk gázsit, sokszor átvertek, fogytak a fellépési lehetőségek. Civil foglalkozás után kellett néznem, most egy biztonsági cégnél vagyok. Az öcsém Londonban boxedző, azt mondta biztos találpk munkát. Válság ott is volt, fix munkát nem kaptam. Mielőtt elutaztam eladtam a gitárom, hogy legyen pénz az útra. Zenei vágyam nem adtam fel, mindent megteszek a visszatérésért.

M.: Édesapád saját tapasztalatából ismerte a zenész lét nehézségeit. Óvni akart a zenei élet keserveitől. Már vannak saját tapasztalataid. A zenét választottad, de a féltést illetően igazat adsz édesapádnak?

V. K.: Mindenképpen. Biztos sokkal könnyebb az élet, ha az ember elmegy számítógép technikusnak vagy könyvelőnek, esetleg más civil pályára. Ezek az én életemből kimaradtak. Azt gondolom, hogy aki a lalkében zenész, nem tud zene nélkül élni, akkor sem, a belehal. A zenész az zenész. Nem tud más lenni hosszú távon, minden más szükségmegoldás.

M.: A cigányság rendkívül nyitott más zenei kultúrákra. Sokáig udvari zenészek, kaszinók egyebek muzsikusai kerültek ki közűletek. A jazz korai szakaszában szintén jelen voltak itthon és külföldön. Django Reinhardt az első nem fekete jazzmuzsikus, akit a feketék egyenrangúnak ismertek el. Nem teljesen azonos, de rokon sanyarú sors jutott osztályrészetekül a feketékkel, akik szintén rendkívül nyitottak más zenei kultúrák felé. Ez a sors hozza ezt a nyitottságot?

V. K.: Nyitottak vagyunk a zenére, de a cigányságot szét kell választani, mert sokféle cigány kultúra létezik. A zenész cigányok közül sokan akadémiát végeznek és ott a helyük a legjobb zenészek között. Ugyanakkor a műfaj nem faji kérdés. Sok roma zenész nem jazzt játszik.

M.: A kérdés arra vonatkozott, hogy hol erősebben, hol kevésbé erősen, de valamilyen elnyomást mindig elszenvedtetek. Ez tett e zeneileg fogékonyabbá azokkal szemben, akik kényelmes fotelben üldögélve a társadalom fő sodrában vannak?

V. K.: Igen. Minden művészetben, hogy az igazán átható legyen, kell valamilyen szenvedés. Ez lehet generációkon átnyúló és vonatkozhat népcsoportra, és lehet egyéni, mint egy szerelmi csalódás. A művés ezt az érzést adja át zenében, festészetben vagy bármi másban. Mi zenében adjuk át.

M.: Mi motivál?

V. K.: Az önkifejezés vágya, a zene szeretete és hogy valami jót adjak.

M.: Itt Európában a népzenét már hagyományörző csoportok ápolják, városi fiatalok. Nem egészen igaz ez, a Csík Zenekar, azzal, hogy behozta a rockot a népzenébe újra élővé tette, de konzervatív értelemben, amikor két kanál elég a ritmuskísérethez és a hétköznapi élet szerves része a népzene, az a cigányságnál örződött meg.

V. K.: Szét kell választani. Az a roma népcsoport, amelyik kanállal, gitárral muzsikál és mondhatjuk, hogy autentikus népzenét játszik, mely kultúrájuk szerves része, az oláh cigányság. Erősen őrzik a hagyományaikat és nem nyitottak másra. Nálunk zenész romáknál nem a hagyomány a lényeges, hanem a zene. Elsősorban a zenéhez ragaszkodunk, hisz több száz éve szolgáltuk a magyarokat, már magyar zenészek vagyunk. Ha úgy vesszük magyar népzenészek. Bár erre sincs ma igény, ha bemész egy vendéglátóhelyre, látod, hogy magyar közönség nem nagyon járt. A külföldiek nem hallgatják a zenekart, hanem fényképezik. Ha bemész a Kulacs étterembe, ahol sok jazzt játszottam, ott játszanak nótákat is. Ha hallgatod a romákat húzni a nótát, érzed a fájdalmas hangulatot. Ezt az érzést nem lehet szavakba foglalni, de fájdalmas. Az a zenei élet, ami a hetvenes évekig volt, az már nincs.

M.: Fájdalmat említettél, ez összecseng a bluessel, a jazz alapjával.

V. K.: Nem a blues, inkább a zenei gondolkodás és az újra való nyitottság vezetett el a jazzhez. Kétszer egyformán sosem játszok egy számot. A jazzben több mindent ki lehet fejezni, mint egy népdalban. Ha nagyon sok mondanivalód van és egy pár kérdéses kérdőívet töltetnek ki veled, az nem jó. Ezért szeretem a jazzt, ott mindent elmondhatok. A klasszikus zenében sem tud mindent kifejezni az ember, le van írva és kész. Esetleg az érzést fejezem ki, hogyan ütök le egy hangot. Egy jó művész szinte egy hangban átadja, amit érez.

M.: Említetted, hogy visszatérsz a zenei életbe. Kivel?

V. K.: Nincs ilyen. nyitott vagyok. Addig játszok valakivel, amíg az jó. Utána váltani kell. Régen voltak azok a zenekarok, melyek hosszú évekig, akár 30 - 40 évig együtt játszottak. Jó lenne Nikolaszt áltaalm írt dallal lekísérni. Régen sokat játszottam géppel, előre felvett alapokkal. Hosszútávon ez is belejátszott, hogy most nem zenélek. Könnyebb úgy, hogy nem kell egyeztetni, próbálni mással, hívnak, megyek, leülök játszani. De ebbe megfárad az ember, a zenélésnek ezt a formáját meggyűlöltem. Géppel már nem akarok játszani, de bennem van a magányos farkas.

Márkus

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#6. 2011. március 12. 12:27
Javítottam ;o)
előzmény: markusdeak hozzászólása, 2011. március 11. 23:07
Inszeminator
#5. 2011. március 12. 08:36
Voltak bárok és voltak bárzenészek, "és (persze) voltak esték".
De nem csak a nagyfaluban' - voltak vidéken is.
Az operaház zenekarát "i musici di romák"- nak is nevezték, de nem pejoratív értelemben.
Nyilván volt egy rétege a cigányzenészeknek is mely nem elégedett meg az asztal melletti muzsikálással, többre vágyott.
Már akkor!
Jól tették.
Szerettem és ma is szeretem ezt a zenét, melyet csápolás nélkül hallgatni is lehet.
Ami intim, mondani is akar valamit, nem csak gerjeszteni.
Jó volt olvasni Márkus!

Insz...
markusdeak
#4. 2011. március 11. 23:07
Sajnálatos elírás történt: Kálmán gitártanárát Tornóczky Ferenc hívták.
Márkus
markusdeak
#3. 2011. március 11. 22:53
Kedves Balázs, Köszönöm.
Balage
#2. 2011. március 11. 18:33
Márkus, te aztán értesz a riportkészítéshez ;o)
Grat a cikkhez!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek