Bátorság

A bátor oroszlán, az állatok királya, jóllakottan poroszkált.

Bátorság

 

A bátor oroszlán, az állatok királya, jóllakottan poroszkált az afrikai forróságtól, s a szavannák porától bágyadtan kókadozó magas fűben.

Arra gondolt, miközben kócos, fekete sörényét cibálta a fáradt szél, hogy milyen jó is neki. Nincs igazi ellensége, merész, kitűnőek az adottságai, jó a szeme, éles a hallása….amikor hirtelen valami elcikázott a szeme előtt. Megtorpant, és csak nézett. A távolban gyorsan tűnt el egy farok, s a hozzá tartozó pöttyös hát. Hol kiemelkedett, hol lesüllyedt, mígnem végleg eltűnt a legázolt, száraz kórók között. Egy gepárd, amit ő nem vett észre. Sem azt, hogy közeledik, sem azt, hogy miféle állatot üldöz. Talán egy antilopot? Meg volt ütközve. Nem olyan jó már a füle? Hová lettek a szavanna neszei? Lehet, hogy végleg eltűnnek számára? Hogy fog ezentúl vadászni?

Úgy érezte, mintha kicsit összébb ment volna a bőrében.

Kétes jövőjén gondolkodva bandukolt tovább, és annyira sajnálta magát, hogy észre sem vette, bivalycsorda kellős közepébe keveredett. A hatalmas állatok szanaszéjjel hevertek, pihentek. Talán azért is nem vettem észre őket azonnal - mentegette magát. Igyekezett minél hamarabb keresztüljutni a bivalyoktól hemzsegő zónán, hiszen ő most egyedül van, tele a gyomra is, biztosan nem tudna nagyon legénykedni, vagy megvédeni magát, ha rátámadnának, feltételezve, hogy zsákmányra vadászik, s a borjaikat veszélyezteti.

Ezek szerint, már nem is lát olyan jól? Hogy eshetett meg vele, hogy nem vette észre ezeket a fűben domborodó, hatalmas, fekete halmokat már jóval korábban? Érezte, elgyengül.

Mire túljutott a fekvő bivalyokon, remegtek a lábai, pedig a patások rá se néztek. Látták rajta, hogy nem vadászik. Vagy azt látták, hogy már nem is képes rá?! Pedig csak tegnap volt, hogy úgy belakott. Igaz, nem a saját zsákmányából, csak ügyesen sikerült elhessegetnie a keselyüket, meg a hiénákat a más által otthagyott tetem maradványairól. Úgy érezte, a bőre még inkább lötyög rajta, és ő megint összébb ment egy kicsit.

Na, csak pihenjem ki magam! Egy kis hűsölés jót fog tenni - gondolta -, azután lemegyek a folyóhoz inni.

Már egészen közel járt egy bozótos részhez, ami kiváló pihenőhelynek tűnt. Körötte magas elefántfüvet hintáztatott a száraz, meleg afrikai szél. Mintha egy kemence száját hagyták volna nyitva, úgy áradt a földből a forróság. 

Kényelmesen, kicsit megtépázott önbizalommal, de töretlen hittel heveredett le a bozót tövébe. Éppen kinyújtóztatta volna magát, amikor hirtelen őrült robajjal trombitaszó harsant mellette, és a bozót mögül, mint egy rohamra induló sereg, kirobbant egy gigantikus, öreg elefántbika. Rátiport a farkára, és ha kicsit odébb fekszik, valószínűleg agyontapossa.

Csak arra volt ideje, hogy fájdalmát figyelmen kívül hagyva, arrébb kússzon. A bika ügyet se vetve rá, nyugalma megzavarójára, elcsörtetett. Lába alatt döngött a föld.

Az oroszlán magába zuhant. Megérintette az elmúlás szele. Mire jó ő még? Se nem lát, se nem hall, se nem érzékel? Hát már meg sem érzi, ha nem szabad a tér? Hiszen majdnem ráfeküdt egy elefántra!

Kisvártatva annyira összeszedte magát, hogy lábra tudott állni. A farka fájt, és olyan nagyon fájt, hogy szinte elzsibbadt, mintha már nem is fityegne ott, a teste másik végén. Az orra remegett, de nem a vadászszenvedélytől, hanem az átélt borzalmak miatti félelemtől.

A folyó felé igyekezett. Egész közel érve látta, hogy a víz hemzseg a krokodiloktól, egy-két ejtőző, tengeralattjáróként le és felmerülő víziló is ott időzött. A krokodilok kemény farokcsapásai, az erőt sugárzó vastag páncélok sokasága, a vízilovak otromba vaskossága megdöbbentette, egyben egy újra meg újra feltörő, keservesen kínos érzéssel, a félelemmel töltötte el. Végül mégis elszánta magát az ivásra. A vízbe mártotta a nyelvét, de közben folyton jobbra-balra sandított. Ekkor hatalmas patájú, óriási izületcsomókkal szaggatott hosszú, szétterpesztett lábú zsiráf tűnt fel mellette, rúgásra készen.

Erőltette magát, hogy folytassa az ivást. Szomjan mégsem halhat. Merőn nézte maga előtt a folyót, miközben ivott. Amikor a lefetyelés keltette hullámok elcsitultak, egy tükörkép rajzolódott ki a víz felszínén. De nem az, amit várt. Nem egy ereje teljében lévő, hatalmas tépőfogú, borzas sörényű, rémisztő fenevad, hanem egy kisfülű, apró rágcsáló képe, amely a nagyok jöttére mindig gyorsan eltűnik a földbevájt járatában.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek