Bársonyos halál

Úgy tudta, eredetileg csak két emberrel számoltak a bűncselekmény végrehajtásánál, de az utolsó pillanatban bevették őt is, mint jó havert.

Bársonyos halál

 

Úgy tudta, eredetileg csak két emberrel számoltak a bűncselekmény végrehajtásánál, de az utolsó pillanatban bevették őt is, mint jó havert.

Az ismeretség alapja ugyan eléggé kétes volt, onnan eredt, hogy amíg a másik börtönben ült, ő látogatta a barátnőjét, egy kisgyerekes nőt.

Először csak a meggondolatlanul felvállalt kötelességének igyekezett eleget tenni, később azonban úgy alakult, hogy komolyan egymásba habarodtak. Legalábbis, ő így hitte. Azután, hogy a haver kiszabadult, a nő mégis visszament hozzá, ő meg ott maradt a slamasztikában. Megbízhatatlannak bélyegezve, mint aki megcsalta a barátját, holott kettőn állt a vásár. Valahogy mégis helyreállt közöttük a rend, és kibékültek a haverral. Ezt a látszólagos kibékülést volt hivatott megerősíteni a tény, hogy bevonták bizalmas ügyükbe, vagyis felkínálták a lehetőséget, menjen el velük betörni.

Elsőre úgy látta, nem nagy durranás az egész, mármint a cél. Inkább a kivitelezésen volt a hangsúly, társai azt akarták igazán trükkösen megcsinálni, úgy, hogy elkerüljék a lebukásnak még a minimális kockázatát is.

A város szélén terpeszkedett az exportra termelő, jól prosperáló, gigantikus méretű bútorgyár, az épületegyüttes alatt pedig, az alagsorban elhelyezve, a még hatalmasabb árukészlet, melynek tömegét méregdrága és kevésbé drága kárpitok, szövetek, vásznak, plüssanyagok garmadával felhalmozott végei alkották. Ezt akarták megdézsmálni, finoman, érzékkel, kíméletesen, hogy nekik jusson, de azért maradjon is, nehogy már csődbe menjen az a szegény gyár.

Eleinte úgy gondolta, könnyű buli lesz. Később azonban valamiért, rossz előérzete támadt. Maga sem tudta, félelme honnan eredt, mitől tartott igazán, hiszen nem nagy bűntényről volt szó, ennek ellenére, majdnem visszamondta a dolgot. Aztán váratlanul, eszébe jutott a jóslat, amit korábbi barátnője unszolására volt kénytelen végighallgatni, amikor a lány, egy majálison, kezénél fogva behúzta a jövendőmondó sátrába. Tudta, komolytalanság az egész, de most is mosolyra húzódott a szája, ha rágondolt, hogy engedve a barátnőjének, még pénzt is fizetett ezért a bolondságért. Végtére is, amit jósoltak neki, mármint, hogy „bársonyos halál” lesz a végzete, jól hangzott. Ismerve a székely mondást, „élj soká, halj meg hamar” még bele is illett a képbe: ezek szerint, szép halála lesz, finom, gyöngéd, vélhetően álmában éri majd, mert mi lehet annál jobb és szebb, ha az ember ily módon távozhat az árnyékvilágból.

Ha a jövendölés szó szerint nem is igaz, akkor is bíztató, meg hát a gyár biztonsági őrei nem is hordanak fegyvert maguknál, legfeljebb a kutyát uszítják rájuk, ha lebuknak. Esetleg megkergetik őket, nagyobb baj nem eshet. Azon felül meg jól ki is tervelték, nincs igazi kockázata a dolognak, nem rabolni, csak lopni mennek.

Egészen megnyugodott, és még ő bíztatta a másik kettőt, ne aggályoskodjanak már annyit, nem lesz semmi bajuk. A furgonnal csendben odatolattak a gyár hátsó bejáratához, majd gyors, rutinos, mondhatni szakszerű mozdulatokkal kivágták a drótkerítést jó darabon, hogy simán átférjenek. A kerítés ezen részéhez volt a legközelebb a süllyesztett raktár, melyet a felszíntől egy nagyméretű, vaskos acéllemez zárt el, két pontján bikaerős lakattal. A gyáriak a „külön bejáratot” praktikussági okokból használták, mégpedig azért, mert ide az áruszállító teherautók csak betolattak, és a nyíláson át már közvetlenül a raktárba dobálhatták le a műanyag fóliába forrasztott szövetvégeket, melyeket aztán odalenn, munkások hordtak egy kupacba, és építettek belőlük ember nagyságú tornyokat.

Hármójuk közül nem ő volt a legerősebb, őt inkább ügyességéért, filigrán, könnyű testalkatáért vették be a csapatba, viszont jól jött, hogy a társak masszív, nagy izomerővel rendelkező férfiak voltak, és persze nem volt elhanyagolható az sem, hogy jó szerszámokat hoztak magukkal. Erővágót többfélét is, hátha az egyik nem bírja, beletörik, akkor ki kell próbálni a soron következőt, az majd megoldja a problémát. Nem is volt hiba egy szál se, jó előjelnek ígérkezett, hogy a lakatokat sikerült egyből levágni.

Azt tudták, a kutyás őr szabadnapját tölti, s az épületben csak az alagsorban - a raktárt belülről őrizvén - tartózkodik két biztonsági ember, egyik közülük azonban már elég öreg - ismerték,  kényelmes, nagyot is hall -, a másik ugyan kigyúrt fickó, de az meg ilyenkor zenét hallgat egész éjszaka, azzal próbálja ébren tartani magát. Leginkább csak dísznek vannak odatéve, az irodákat őrzik, a műszaki berendezéseket, a páncélban elzárt pénzt. A gyárral egyébként még senki sem próbálkozott, a raktárt meg éppenséggel nem piszkálta soha, senki. Azt vigyázta a kutya, meg az acéllemez, meg a lakatok …és persze, nem utolsósorban a tény, hogy a felszíntől tizenöt méter mélyen, szinte megközelíthetetlenül rejtőzködött a mézesbödön, vagyis a készletraktár.

De hát nem véletlenül tervezték meg ezt a bulit olyan körültekintően, erre is fel voltak készülve. Ehhez kellett a kulcsfigura, ő, a filigrán, könnyű kis testalkatával.

A vastag, előre jól kimért hosszúságú kenderkötelet a lemezhez erősítették, ahhoz a tört vasdarabhoz, ahonnan a lakatot levágták, a másik végét meg az ő derekára kötötték. Szép csendben - finoman bánva vele, mint a hímes tojással -, leeresztették a mélybe. A magával vitt lámpa halvány fényénél körbenézett. Óriásinak tűnt a raktárterem, gigantikusabbnak, mint amilyenre emlékezett abból az időből, amikor még maga is ott dolgozott, s szerény fizetségért birkózott az anyagbálákkal. A magas oszlopba rendezett szövethalmok mellett, szerencsére, hevert még szanaszéjjel számos drága anyag, hozzáértőként, először innen kezdte kiszedegetni a végeket. Odacipelte a nyílás alá, s a kötélre kötött, immár utazó csomagokat társai felhúzták a felszínre. Meg volt ez szervezve rendesen: míg ő odalenn válogatott, a haverja kiemelte a lopott holmit, sofőrködő társuk pedig folyamatosan szállította a kocsihoz az árut. Egy idő után érezte, a cipekedéstől kezd fáradni. Hasonlóképpen érezhették odafenn a  társai is, mert egyszer csak pisszegést hallott.

- Több nem fér a kocsira, elég lesz!

- Na végre - gondolta -, úgysem érdemes sokáig kísérteni a szerencsét. Várta, hogy a levegőben himbálózó kötél vége a keze ügyében kössön ki. Mikor sikerült elkapnia, a derekára hurkolta, majd megrántotta, jelezvén a fentieknek, húzhatják.

Mintha repült volna, finoman, légiesen… aztán az út felénél, ténylegesen repült is, vagy inkább zuhant. Vissza, a raktár vásznakkal nagy összevisszaságban beterített padlójára. Puha csattanással ért földet, a kötél vele együtt hullott alá a magasból. Hamarosan meghallotta a halk motorindítást, majd a furgon egyre távolodó zaját.

A raktár nyitva maradt tetején keresztül, beragyogott a csillagos ég. Addig, míg el volt foglalva a dolgával, észre sem vette, hogy csillagos éjszakájuk van. Nem jó ómen annak, aki tilosban jár. Neki se jött be. Mégis, ott kínálkozott fölötte a szabadba jutás lehetősége. Tizenöt méter. Felállt, érezte, csontja nem törött. Még szerencse. Körülnézett, majd gépiesen cselekedni kezdett, hozzáfogott feltornyozni az anyagvégeket. Dupla tornyot épített, biztonságos legyen, nehogy eldőljön. Már hajnalodott, amikor a magasságot megsaccolva úgy érezte, talán már elérné a kijárat szélét. Egyensúlyozva, vigyázva mászott egyre feljebb és feljebb. Csak amikor a tetejére ért, derült ki, rosszul mérte fel az építmény magasságát. Semmiképpen nem érhette el a szabadulás ígéretével kecsegtető, a menekülés útját jelentő rést. Elkeseredésében, mérgében, megfeledkezett az óvatosságról, és ugrálni kezdett, remélve, így megkapaszkodhat a tetőnyílás szélében. Csak háromszor lendült a magasba, amikor a torony hirtelen megingott, összedőlt, és ő legalulra került. Valami történhetett a gerincével, mert mozdulni sem tudott, képtelen volt kitérni a rázúduló szövetvégek elől. Érezte, amint a csomagolásból kibomló, selymesen bársonyos anyag, testét maga alá szorítva betemeti, arcára borul, és már nem volt menekvés. Levegője fogytán, utolsó gondolata a jóslat volt, ami lám, beteljesült: bársonyos halál…

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mester Györgyi
#3. 2016. október 14. 11:08
Kedves Andy!

Örülök, hogy elolvastad az írásomat, és tetszett a történet.
Köszönöm a hozzászólásodat is.

Györgyi
előzmény: andor hozzászólása, 2016. október 14. 11:03
andor
#2. 2016. október 14. 11:03
Izgalmas történet, csattanós befejezéssel! Gratula!
Andy
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek