Balage - Színházi Alkotók Fiatal Társulása: Kilenc9

Görög darab görög stílusban a mítoszok és legendák földjéről.

 

 

Hogy mit is jelöl az a bizonyos címbéli kilences?

Lehetne egy macska kilenc élete, főleg, hogy a Zöld macska nevezetű diákpincében lett bemutatva. De a dupla kilences utalhatna akár egy 1999-es évekbeli történetre is, vagy szimplán csak egy kilenc évet, vagy napot átölelő darab is lehetne. És természetesen szólhatna ugyanennyi emberről és az ő történeteikről is. Hogy kinek mi jut eszébe a címről, azt egyéne válogatja, és aki a legutóbbi tippre voksolt volna talán már nem is járna messze az igazságtól. Ugyanis emberek helyett kilenc múzsa jelenik meg előttünk az ókori Görögország egyik királyságában. Ráadásul ezen isteni asszonyok az egymás közti veszekedés miatt kialakult hatalmas vihar elől épp a főszereplő, mélabús Pireneus királynál keresnek menedéket. És mi más is lehetne a későbbiekben céljuk, minthogy felvidítsák az örökké szomorú királyt?

Na de ne ugorjunk ennyire előre a történetben. Először is illene egy kissé kitekinteni a darabból, és felmérni a környezetet. A hely a Zöld macska, mely rászolgált diákpince jelzőjére. Valóban egy tipikus, bár a szokásnál kulturáltabb, egyetemisták szórakoztatására fenntartott sörözőt kell elképzelnünk. Sörözőt mondtam volna? Ez nem teljesen igaz, hiszen nem egy füsttel telített kocsmát kell elképzelni rengeteg részeggel, hanem egy olyan helyet, ahol a színvonalas koktéloktól kezdve a forró csokin keresztül a legextrémebb palacsintákig minden található, mely a mai egyetemistákat elkápráztathatja. Igaz, kissé fapados a berendezés, de legalább tágas és tiszta. Valamint a színtér szerencsére teljesen elválasztva van a mulatozóktól. Viszont ott sem számíthat az ember túlzott kényelemre, mivel nincsenek támlás székek, mindössze pad-szerű emelvények szolgáltatnak ülőhelyet.

De visszatérve a színdarabra... A mű nem csak történetében eleveníti fel az ókori Hellász birodalmát, hanem stílusában is az akkori teátrumok hangulatát tükrözi. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a színészek álarcok segítségével több szereplőt is megvalósítanak. Mi több, vannak olyan arctalan múzsák, akiket egyszerre nem egy színész testesít meg, hiszen egy kéz kell a „fej" (, vagy inkább a maszk) fogásához, annak könnyed mozgatásához, míg a maradék két kezet egy másik színész szolgáltatja. Zseniális humorérzékkel néha a két kéz hárommá is kibővül ezekben a jelenetekben, mely könnyfakasztó nevetéseket képes a néző szeméből előcsalni. Ugyancsak a darab előnyére válik az a hihetetlen tehetség, amivel ezeket az élettelen maszkokat megelevenítik. Mert ugyan a mimika itt nem jöhet szóba, valahogy mégis sikerül a színészeknek elérniük azt, hogy hol csodálkozónak, hol kérdőnek, vagy épp dühösnek hat egy-egy megtestesített szereplő.

Az alaptörténet, mint már említettem két irányból indul. Egyrészt megismerhetjük a bús Pireneus királyt, akit senki nem képes felvidítani, másrészt betekintést nyerhetünk a görög Istennők, a múzsák életébe. Ők azok, akik az ihletekért a felelősek. Kilencen vannak, ezáltal az irodalommal kezdve, a táncon és a szerelmen keresztül akár a humorig, minden ihletforrásért ők a felelősek. Viszont egy dologra minden halandónak kell náluk figyelni! Ha egyszer valakit kiszemel magának egy múzsa, akkor az addig nem nyugszik, míg ezen halandót magába nem bolondítja. Ezt a helyzetet csak bonyolítja az a tény, hogy egy ember csakis addig lehet együtt Istennőjével, míg fel nem ismeri annak kilétét.

Egy nap a múzsák rettenetesen összevesznek, ezzel hatalmas vihart kavarva a Földön. Hiába a gyors megbánás, és bocsánatkérés, a saját maguk által okozott vihar nem nyugszik, így ők kénytelenek elmenekülni a sorscsapás elől. Épp Pireneus király palotájába sikerül bebocsátást nyerniük. Az uralkodó magánya és szomorú ábrázata egyből kihívásként hat a testvérekre, s innentől kilenc napon keresztül próbálja egy-egy múzsa a saját területén szerzett képességekkel magába bolondítani, vagy minimum felvidítani szállásadójukat, nem sok sikerrel. És hogy mi is történik a tízedik napon? Ezt a rejtélyt meghagyom a közönség sorainak...

A darabnak három hátulütője is akad. Az első, a már fent említett nézőtér kényelmetlensége. A második, mielőtt az alaptörténet elkezdődne, illetve miután az befejeződik, van egy-egy pár perces keret-színjáték. Itt senki nem beszél, mindössze a zenét lehet hallani. Mintha csak egy mai utcai jelenetet látnánk, főszerepben egy férfi, aki a pénzével dobálózik. Sajnos ennek a lényegét túlzottan nem sikerült megfejtenünk, így kifejezetten unalmas volt mind a kezdés, mind a befejezés, mely rányomta bélyegét az ember hangulatára. Harmadik negatívumként a fő történet rövidségét emelném ki. Sajnos nagyon gyorsan véget ért a darab. Ami lehetne bók is, de jelen esetben nem erről van szó. Ugyanis Pireneus története közel fél órába belefért. Ami azért is sajnálatos, mert nagyon nagy kuriózumként lehetett megélni azt az előadási módot, melyet a színészek nyújtottak, s aminek a segítségével a közönséget visszarepítették az ókori Görögországba, és mellyel bepillantást adtak az akkori színjátszásba.

Egy szó mint száz, mindazoknak ajánlom ezt a darabot, akik a fenti negatívumok mellett is szeretnének egy igazán egyedi produkciót megismerni, mert az biztos, hogy ez nem egy hétköznapi előadás.

Fábri Péter novellája alapján

Bábozzák és játsszák:
Boros Ádám, Lendvai-Nemec Melinda, Eck Attila, Birtók Lili, Müller Ádám, Manyasz Erika
Rendezője: Alexics Rita
Látvány:Alexics Rita, Fűrész Zoltán

 

 

További információk

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Balage
#4. 2011. február 16. 13:43
Köszi!
Trophy
#3. 2011. február 8. 10:36
Le a kalappal!
Úgy írsz egy negatív kritikát, hogy elgondolkodik rajta az ember, elmenjen-e megnézni a darabot. Ha nem fél órás lenne, Isten bizony, mennék. Még így is átgondolom a dolgot...
Trophy
#2. 2011. február 8. 10:36
Le a kalappal!
Úgy írsz egy negatív kritikát, hogy elgondolkodik rajta az ember, elmenjen-e megnézni a darabot. Ha nem fél órás lenne, Isten bizony, mennék. Még így is átgondolom a dolgot...
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek