Azt gondolom

(2002.)

azt gondolom,

Te vagy az égbolt,

Te vagy körülöttem,

szőkéből barnába fordult,

kócos felhőkből van hajad,

kékeszöld szemedben égek,

ha békés, ha viharzó,

de csintalan,

orrod hegye a Nap,

s éjjel csillan-csillog

Hold-fülbevalód,

szinte mindig mosolyogsz,

de ha jön ritka haragod,

csattan hangod,

néha élesen,

mélybe dörgöd indulatod,

villámok cikáznak szemedből,

hajad szerte száguld,

s lesz még sötétebb,

ha nagy a baj,

tán még fekete is,

loknikba csavart tájfunok,

röpködő fák és háztetők,

sisteregsz,

bosszankodva szippantasz az égbe,

megnézni,

majd  meggondolod,

hagysz békében,

hogy imádhassalak,

haragod elszáll,

a szél korbácsolt

felhőid szétúsznak,

szemeid csillannak

megint mosolyt

és fényt a tájra, s rám,

arcom simogatod szellőddel,

meleg napfénnyel,

bárányfelhők lejtenek,

úsznak,

táncukkal vidámítanak,

esti parádé hullócsillagok

tűzijátéka, csóvája,

ott acélszürke,

tejszürke,

s hófehér az ég alja,

amott holnapi vihart jelez

a szétömlő sárga-narancs

a vörösbe,

tűz és hamuszürke

csíkozással e képet szédítve,

mindig varázsol hangulatod,

mindig újat, fölöttem,

képed, szándékod bennem tisztul,

hagyva mindig maradandót,

... nekem Te vagy az égbolt                                                      

A fotó forrása