AZ UTOLSÓ GARABONCIÁSOK LATINOVITS ZOLTÁNTÓL SZÖRÉNYI LEVENTÉIG

****

 

 

 

 

Az utolsó garabonciások címmel szervez műhelytalálkozót 2021. május 3-án hétfőn, 10:00 órától a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). Az eladók Vujicsics Tihamér, Latinovits Zoltán, Hajnóczy Péter, Bódy Gábor, Szabados György, Cseh Tamás, Kobzos Kiss Tamás, Sebő Ferenc és Szörényi Levente munkásságát elemzik.

 

Az 1960 és 2010 közötti öt évtized rendhagyó és eredeti utat bejáró emblematikus művészeinek munkásságát 13 kutatója mutatja be.  Az 1960-as évtizedben szűk keretek között lehetőség volt a második kulturális nyilvánosság megteremtésére. Aczél György eleinte támogatta, ugyanakkor erősen felügyelte, s ezzel egyidőben tiltotta is. A találkozó középpontjában álló személyek alapvetően nem politizáltak, visszatekintve munkásságuk mégis közéleti jellegűnek tűnhet. Az, hogy a második nyilvánosság mennyi feszültséggel járt, jól mutatja, hogy két érzékeny művész (Latinovts és Bódy) önmaga vetett véget életének - Hajnóczy esetében is ezt feltételezte a közvélemény. Amíg Cseh Tamás népszerűsége egy időben a legnagyobb sztárokéval versenyzett, addig Szabados György karrierjét tudatosan blokkolta Aczél, és Vujicsics Tihamér művei is gyorsan feledésbe merültek halálát követően. Kobzos Kiss Tamás úttörő munkásságára a szakma még emlékszik, de művészi teljesítménye megismételhetetlen, így hiánya teszi előadhatatlanná a Szabados-kompozíciók egy részét. A mai napig köztünk élő Sebő Ferencet és Szörényi Leventét a táncházmozgalom két kiemelkedő alakjaként tartjuk számon. A portrékat kiegészíti a korszak általános jellemzése, így politikatörténeti előadás ismerteti az alternatív kulturális nyilvánosság szigorúan ellenőrzött mivoltát. Ezt követi a korszak hazai underground popzenéjét és annak esztétikáját elemző eszmetörténeti megközelítés, végül szociológiai értelmezés rajzolja meg a társadalom alternatív zenei képét.

 

Időpont: 2021. május 3., hétfő, 10:00 óra.

 

A konferenciát élőben közvetítjük az MMA MMKI YouTube-csatornáján.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek