Arckép percnyi késéssel, avagy az elidegenedés éneke

****
Nézem szád sarkában azt a
keserű, és makacs ráncot.
Szemedben látom a közönyt,
és nem látok benne lángot.
Érintem félve a hátad,
eltaszítja a kezemet.
Negatív pólusú lettél
hiába az igyekezet.
Termeted vékony, és szikár.
Nőre ezt mondani lehet?
Ölellek teljes valómmal,
de nem válaszol a kezed.
Versemre csak annyit szólsz:szép.
Mit jelent ez, én nem tudom.
Azt tudom agyamba vésve,
hogy együtt mentünk, egy úton.
Kezem kezed mellett bénán.
Bizonytalan ez az érzés,
mert nem szeretném, hogy ellökd.
Legyőzve hát a kísértés.
Kedves arcod darabokban...
A kor, vagy furcsa fájdalom?
Nem szólsz, megfőzöd a kaját,
én meg a versem mormolom.
Kép: M. C. Escher: Journey to infinity
Vissza a főoldalra