Aranyhajú tündérlány

Sok, sok évvel ezelőtt a magas hegyek között egy szépséges várban élt egy aranyhajú tündér egymagában. Olyan gyönyörű volt, hogy párja nem akadt a széles nagyvilágban.

Férfinépség, aki megpillantotta, az mindjárt beleszeretett, és nem bírt más leányra nézni. Szerelem örök rabságába esett, és élete végéig szenvedett a tündér miatt.

Egyszer egy vándorlegény tévedt el a hegyek között. Hiába kereste a kivezető utat, nem lelte meg azt.

Talán ítéletnapig is ott bolyongott volna, ha az aranyhajú tündér nem lel rá. Egy szikla mögül leste a legényt. Nem akarta, hogy meglássa. Tudta jól, ha ránéz a legény, akkor az azonnal szerelmes lesz belé.

Nem akart rosszat, mert tudta, a szerencsétlen legénynek szenvedés lesz az élete. Ameddig csak él, mindig csak az aranyhajú tündérre kell gondolnia. Nem lesz neki egy perc nyugta sem.

Szó ami szó, a tündérnek is megtetszett a legény. Nem tudta, miképpen segítsen. Sokáig törte a fejecskéjét, mire kisütötte, hogy madárrá változik és így kicsalja a legényt a hegyek közül és megmutatja a hazavezető utat.

Gyorsan elmormolta a varázsszót és a legény feje fölé repült. Ott körözött egészen addig, amíg felhívta magára a figyelmet.

- Mit akarsz, madárka? - kérdezte kíváncsian a legény.

Erre a madár repülni kezdett, mintha csak biztatta volna, hogy kövesse a vadregényes hegyek, völgyek között.

Már-már úgy tűnt, hogy kiérnek, amikor fent magasan az égen megjelent egy karvaly és a szegény madárkára támadt. Hiába próbált az elbújni előle, a karvaly mindenhol megtalálta és vadul rácsapott hegyes, erős karmaival.

A legény ijedten nézte a két madár küzdelmét. Érezte, valamit tennie kell a megmentője érdekében. Ha sokáig tétlenül nézi a reménytelen viadalt, akkor a karvaly elpusztítja a kicsi madarat.

Hangosan kiáltozni kezdett, hogy elriassza a támadót. Sajnos hangja nem ijesztette el a karvalyt. Az nem törődött vele. Nem csoda, hiszen ő volt a levegő ura. Szegény madárka egyre gyöngébben vergődött, és már csak annyi ereje volt, hogy odakiáltotta a legénynek:

- Menekülj, legény! Velem ne törődj! Te még megmenekülhetsz. Siess haza a családodhoz! Ott az az út vezet a faludba.

A legény nem akarta magára hagyni a madárkát, és még hangosabban kezdett kiáltozni. Sajnos ez sem segített, s végül a karvaly végzett áldozatával. A magasból egy aprócska madártoll a legény lába elé hullott. Az felvette és a tarisznyájába tette, majd szomorúan elindult haza.

Otthon a tollat a tükör tartójába csúsztatta, hogy amikor eszébe jut a madárka, akkor egy pillantást vethessen rá.

Minden nap, amikor felkelt, a tükörhöz lépett és a tollhoz beszélve megköszönte a madárkának, hogy segített neki megtalálni a hegyek közül a hazavezető utat.

Így ment ez nap mint nap. Soha nem feledkezett meg a madárkáról, aki életét adta, hogy megmeneküljön.

Egyszer el kellett mennie egy távoli városba és napokig távol volt. A házban csak anyja maradt otthon egyedül.

A szomszédban lakott egy gazdag ember. Ki tudja, hogy és miért, átment a legény anyjához. Amint beszélgettek a szobában, egyszer csak meglátja a tükröt a kredencen. Nagyon megtetszett neki, mert csodás, faragott keretben volt.

- Néném, adja el nekem ezt a tükröt! - mondta az öregasszonynak.

- Nem tehetem, fiam tulajdona. Minden reggel ebben nézi meg magát, és beszélget a tükörrel.

Amint a gazdag ember ezt meghallotta, még jobban felkeltette az érdeklődését. Annyi pénzt kínált a tükörért, amennyit még az öregasszony nem látott egész életében. Mire az úgy gondolkodott, hogy bizony a szomszéd meghibbant. Miért ne adná el neki ezt a régi tükröt? Hiszen a kapott pénzből akár százat is vásárolhatnak majd a heti vásárban.

Megkötötték az üzletet és a gazdag ember a nő markába leperkálta a rengeteg pénzt, majd boldogan hazavitte a tükröt a madárka tollával.

Amikor az öregasszony fia hazajött, mindjárt kereste a kredencen a tükröt. Majdnem elájult meghallván anyjától, hogy azt ő bizony eladta a gazdag szomszédnak rengeteg pénzért.

- Jaj, édesanyám, mit tett! Oda mindenem.

- Ne siránkozz, édes fiam! A kapott pénzen annyi tükröt vehetsz a heti vásárban, amennyit csak akarsz. A házunk összes falát kicsempézheted tükörrel.

A legényt ez nem nyugtatta meg. Igazából nem is a tükröt sajnálta, hanem a madárka tollát. Elment a szomszédhoz, hogy visszakönyörögje a tükröt.

„Ez valami csoda tükör lehet" - gondolta a gazdag ember. - „Csak azt kellene valahogy kicsalnom a legényből, mit kell tenni vele, hogy csoda történjen?"

A szomszéd nem csak gazdag, de ravasz is volt. Addig csűrte-csavarta a dolgot, míg rábeszélte a legényt, hogy várjon legalább egy napot. A legény ráállt és belegyezett, hogy másnap adja vissza.

Ezalatt a szomszéd valahonnan szerzett egy ugyanilyen tükröt. Még arra is odafigyelt, hogy a tollat is beleillessze a tükörbe. De úgy okoskodott, hogy bizonyára a tollnak is nagy szerepe lehet. Ezért a tyúkólban keresett egy éppen olyat, amely a legényé volt, és ezt tette melléje.

- Visszahoztam a tükröt - mondta másnap reggel, amikor belépett a legény háza ajtaján. - Itt a tükör, szomszéd. Csak azt nem értem, miért ragaszkodik ennyire ehhez az ócskasághoz?

A legényt jókedvében találta. Főleg azért, mert viszontlátta a tollat. Részletesen elmesélte a távoli hegyek közt vele megesett történetet. A gazdag szomszéd türelmetlenül hallgatta és minden pillanatban azt várta, hogy halljon valamit a varázslatos tollról és tükörről.

Bármennyire is szerette volna, semmi ilyet nem hallott. Csalódottan indult kifelé a házból, de azért végül megkérdezte:

- Ugye a tollnak és tükörnek varázsereje van?

- Bizonyára - sóhajtott fel a legény -, minden reggel megsimogatom a tollat, és ilyenkor különös érzés fog el.

Nem kellett több a gazdag szomszédnak. Agya mindjárt kifundálta, hogy amikor megsimogatják a tollat, kívánni kell valamit, és akkor az teljesül.

Alig várta, hogy hazaérjen. Kíván ő annyi pénzt és vagyont, amennyi még a királynak sincs. Még gazdagabb ember lesz a faluban és mindenki a csodájára fog járni.

Mindjárt a tükörhöz ment és megsimogatta a tollat. Semmi különöset nem érzett, pedig a legény azt mondta, ez fog bekövetkezni.

Újból megsimogatta a tollat, de akkor már kívánt valamit:

- Legyen itt a szobában egy zsák arany!

Lássatok csodát, alig hogy kimondta, egy óriási zsák pottyant be a kéményen éppen a lába elé. Nagyon megörült a gazdag szomszéd és kíváncsian kezdte bontogatni a zsák száját. Amint eloldódott a zsineg, a zsákból kilencvenkilenc mérges karvaly repült ki, és szárnyukat csapdosva felkapták a gazdag szomszédot. Az hiába kapálózott, rimánkodott, a karvalyok elrepültek vele messze a hegyek közé, ahonnan soha többé nem került elő.

Közben a legény simogatta a hamis tollat, de semmi különöset nem érzett, mint máskor. Meg is ijedt, és rosszat sejtve átszaladt a szomszédba. Amint benyitott a gazdag ember szobájába, azonnal megpillantotta a valódi tükröt és a tollat. Odarohant, hogy magához vegye, de akkor olyan történt, hogy még álmában sem mert volna ilyet gondolni. Egyszer csak a toll eltűnt és helyette egy aranyhajú tündérlány állt előtte.

A legény nagyon meglepődött. Mindjárt tudta, ki lett a tollból. El akarta kapni a tekintetét a lányról, hogy ne tudja elvarázsolni, mire az csilingelő hangon megszólalt.

- Nem kell félni tőlem! Nem vagyunk a hegyek között és itt én is csak egy egyszerű lány vagyok, mint a többiek a faluban. Szereteted megmentett a haláltól, és ezért teljesítem egy kívánságodat.

Mi legyen az? - törte hosszan a fejét a legény. - Ha pénzt kér, az egyszer csak elfogy. Háza van, palotában lakni meg nem akart. Volt egy kis ökre is. Tulajdonképpen mindene megvolt, semminek sem érezte hiányát. Nagy gondban volt, de végül elhatározta magát, és így szólt az aranyhajú tündérlányhoz:

- Legyél a feleségem, leányka! Jól elleszünk mi ebben a házacskában. Ha szorgalmasan dolgozunk, akkor lesz mindenünk és nagyon boldogok leszünk.

Az aranyhajú tündérlány boldogan ugrott a legény nyakába, és csillogó szemekkel mondta:

- Nagyon szívesen, már úgyis untam tündérnek lenni, és hogy állandóan a hegyek közé tévedt férfiakat kellett megigéznem, elbájolnom. Beléd is ott lettem szerelmes, de elbújtam, nehogy megláss. Én voltam az a kicsi madár, aki megmutatta a hazavezető utat. Nagyon jól esett aggódásod, amikor a karvaly megtámadott. Örültem, látván mennyire sajnáltad az a kicsi madarat, és még a tollát is eltetted emlékül. Minket az Isten is egymásnak teremtett.

A legény édesanyja is igen örült a hírnek, hogy a fia feleségül veszi az aranyhajú tündérlányt.

Vasárnap már a pap ki is hirdette az esküvőt, amit hamarosan meg is tartottak. Ott volt a falu apraja-nagyja, és három éjjel, három nap tartott a lakodalom. Még engem is meghívtak, és el is mentem. Ha nem mentem volna el, akkor ti sem tudnátok erről a szép történetről.

Itt a vége, fuss el véle!

 

(Kép forrása internet)

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Bársony szív