Áprilisi fagyok 18..

Nem akarja Imrétől megkérdezni, honnan vette a pénzt az autóra,

 

Bartuséknál a szokásos vasárnap délutáni családi program szerint csordogál az idő.  Lórika az alsókonyhában az eladásra szánt zöldhagymát, retket és sóskát szortírozza az apjával, mert hat órára jön értük a kereskedő, Julcsi pedig az ebéd utáni mosogatást követően megpróbálja Lencsikét a délutáni alvásra bírni, és ennek érdekében már a harmadik mesét olvassa kislányának. Szórakozottan olvas, maga sem figyel arra, mit mond, mert gondolatai igazából a férje körül forognak. Honnan volt Imrének annyi dugipénze, hogy kocsit vegyen Danikának, amikor a bankszámlájukról egyetlen fillér sem hiányzik? Annyi pénzt képtelenség a kertből kiárulni, főleg az ő tudta nélkül, akkor pedig létezik egy másik pénzforrás is, amelyről neki nincsen tudomása, és ahogyan elnézi a férjét, nem is lesz.

-         Tudod, mit, Lencsikém? Én is alszom egyet, gyere, bemegyünk a mi hálószobánkba, ott elférünk mind a ketten. Jó?

Így már egészen másként hangzik az alvás, mert anya mellett aludni maga a megnyugvás. Perceken belül elalszik Lencsike, erről árulkodik egyenletes szuszogása, s Julcsi úgy érzi, ideje végig gondolnia az eseményeket.

Nem akarja Imrétől megkérdezni, honnan vette a pénzt az autóra, mely nem lehetett egy vagyon, miután nem veri az eget az ötéves használt Suzuki értéke, nem is annyira ez az érdekes az egészben, hanem a férje titkolózása. Valószínűleg sohasem tudná meg ezt az ajándékozást, ha nem kíséri el férjét Lórika, aki lelkesen elmesélve az élményeit, kikotyogta apja elhallgatott titkát. A legártalmatlanabb titkok is csak arra jók, hogy éket verjenek a házastársak közé, főleg amiatt, hogy Imre egyáltalán nem akarja, hogy mindhárom gyereke egy alomhoz tartozzon.  Sohasem hívta meg Danikát hozzájuk, pedig egy tányérral több ételt főzni nem nagy kihívás, és bármikor jól jöhet a gyerekeknek bátyjuk segítsége, főleg, ha kamaszodnak, feszegetik a határaikat és a szülői szó nem bizonyul elég visszatartó erőnek, akkor színre léphet az idősebb testvér, akivel könnyebben szót érthetnek. Lassan tíz éves házasok, mégsem került szóba közöttük Imre előző házassága, ahogyan azt sem merte megkérdezni, miért váltak el, mert attól félt, hogy a volt feleségéről kiderül valami nagy disznóság, miután férjét béketűrő, nagy, érzelmes mackónak tartja, akinek első a családja. Anyósától sem kérdezheti meg, milyen volt Eszter, illetve milyen ember férje első felesége, mert a Mama rendkívüli módon haragszik volt menyére, ám ennek okát mélységesen titkolja. Annyira azonban ismeri önmagát, hogy addig úgysem nyugszik, míg ki nem bogozza a szálakat, egészen addig, míg meglátja a valós tényeket. Nincs mese, mielőbb érdemes lenne megismerkedni Danikával, aztán az élet majd hozza a többi lehetőséget, csak el kell dobni a hegytetőn a hógolyót, s ha ügyesen tesszük, megállíthatatlan lavina lesz belőle, kíméletlenül felszínre hozva azt, amit eddig az emlékezet hótakarója borított. Rendben, ezt kell tennie! Erre már érdemes aludni egyet!

Rezeg Imre telefonja, és úgy tűnik, nem hagyja abba egyhamar, akkor inkább leszalad a nappaliba és felveszi, mielőtt Lencsike felébredne rá. Férje a kisfiukkal a kertben termett zöldségeket készíti elő a szállításra, mert egy órán belül jön érte a kereskedő, és ha nem készül el vele, lehet, hogy legközelebb már nem veszi át az árut, piacozni meg nem akarnak, mert az hogyan nézne ki, ha a tanárnő és a mérnök szombat délelőtt kofálkodnak a piacon.

-         Jó napot kívánok! Bartus Dániel vagyok és édesapámmal szeretnék beszélni!

-         Szervusz, Danika! Bartusné vagyok, nem tudom adni Imrét, éppen kinn dolgozik a kertben Lórikával. Miben segíthetek?

-         Köszönöm, nem szorulok segítségre, csak azt szerettem volna megbeszélni Apával, hogy erre járunk a kocsival, és ha nem zavarunk, beugranánk néhány percre.

Julcsi szíve nagyot dobban, íme, itt az idő, hogy jobban megismerje férje kisfiát, aki már nem annyira gyerek, inkább fiatal felnőtt.

-         Gyertek csak, szívesen látunk benneteket! Tudjátok hol lakunk?

-         Igen, húsz perc múlva ott vagyunk.

Julcsi összeszedi magát, nem igazán így képzelte a Danikával való találkozást. Beugrik a fürdőszobába, megfésülködik, mégse kócos hajjal fogadja a vendégeket. Elfelejtette megkérdezni, hogy kivel vagy kikkel érkezik, már mindegy, perceken belül itt lesznek. Jó, hogy Lencsike alszik, és csacsogásával nem köti le a vendégeket, így jobban megfigyelheti őket. Vajon mi történhetett, hogy a fiú csak úgy beállít, mert ez nem bejelentkezés, hogy a kert alatt járunk, és mindjárt ott leszünk. Ó, hát persze, bizonyára a kocsit akarja még egyszer megköszönni, ami igencsak szép gesztus lenne tőle. Nem szól a férjének, legyen meglepetés Danika érkezése, egyébként is, ne hagyják abba a munkát. Ideje körülnézni, hogy a helyen kívül mivel kínálhatja meg a vendégeket, szerencsére tart itthon néhány zacskó aprósüteményt és ropit, legyen mit adnia gyerekeinek, ha nincs ideje süteményt sütni.

A veteményes kert a ház mögött kialakított grillezős, kvaterkázós hely mögött kezdődik, nem hallatszik odáig a csengő hangja, és jelenleg ez nagyon jól jön Julcsinak, legalább zavartalanul beszélgethet Danikával. Milyen jó lenne, ha így, ilyen gyorsan teljesülne minden kívánsága!

Kikészíti a nappaliba a vendégvárás kellékeit, üdítőt, süteményt, majd rövid hezitálás után megkeresi az egy szem hamutálat is, hátha fiú az apja nyomdokaiba lépve, szintén dohányzik. Éppen elkészül, amikor megszólal a csengő és siet kaput nyitni.

Hirtelen megszólalni sem tud, ugyanis Danika annyira hasonlít Imrére, mintha a huszonnyolc évvel fiatalabb férjét látná az udvarias, langaléta fiatalemberben, aki virágcsokorral köszönti, ahogyan az egy férfihez illik, és elnézést kér a váratlan megjelenésükért, csak az autót szeretné neki is megköszönni. Bemutatja a barátnőjét, és Julcsi igyekszik nem meglepődni a szépséges roma kislány láttán, akinek szemében kivételesen magas értelem csillog és meglehetősen határozott a kézfogása is. Rémlik, mintha Lórika azt mesélte volna, hogy több országban éltek, három nyelven beszél Dorina és szintén orvos akar lenni, ahogyan Danika is. Betessékeli a házba a fiatalokat, akikről messziről lerí az összetartozásuk, olyan összhangot érez a szőke, magas fiatalember és a középmagas, gesztenyebarna hajú leány között, amely kivételes pároknak adatik meg. Szemrebbenés nélkül fogadja Danika köszönetét, hiszen nem áll szándékában elárulni férje magánakcióját, akit igyekszik kimenteni vendégei előtt, mert muszáj elkészítenie a zöldségeket, amiért hamarosan jön a kereskedő, és ha csalódik, többé nem vesz át tőle semmit és kárba vész a sok munkája. Lórika segít az apjának, Lencsike pedig délutáni álmát alussza.

Az ajándékkosár láttán meghatódik Julcsi, mert abban mindössze egy üveg pezsgő és egy félkilós kávé jelzi, hogy Danika gondolt a felnőttekre, az összes többi a gyerekeknek szánt csokoládé, sütemény, bonbon.

Döcögve indul a beszélgetés, és Dorina számára nem kétséges, hogy Julcsi is, Dani is zavarban van, akkor pedig nincs más lehetőség, mintsem magához ragadja a kezdeményezést:

-         Nem akarunk sokáig zavarni, mert még elmegyünk Eszter nénihez is, mert Gyula bácsi kórházban van, megműtötték és kicsit lelket öntünk beléjük.

-         Hiszen holnap lesz a magyar írásbeli érettségitek! Nem kellene még tanulnotok? – kérdezi a háziasszony.

-         Á, amit eddig nem tanultunk meg, azt úgysem tudjuk fél nap alatt pótolni!

Érzi Julcsi, ezzel a mondatával alaposan mellélőtt. Még azt sem mondta nekik, hogy nagyon örül, hogy meglátogatták őket, egyszerűen egy hívatlanul beállított vendégnek tekinti őket, akikkel mértéktartó udvariassággal bánik, és ezzel eleget tesz az etikett szerinti elvárásoknak. Már azt sem mondhatja, hogy szól a férjének, hogy jöjjenek be a kertből, mert akkor magukra kell hagynia Daniékat, amely nagy udvariatlanság lenne. De mit szól majd Imre, amikor megtudja, hogy itt beszélget a fiával és még csak nem is szólt neki? Hiába, beleesett a saját csapdájába, és fogalma sincs, hogyan kerüljön ki belőle, különösebb erkölcsi veszteség nélkül.

Kellemetlenül érzi magát Danika is, nem erre számított, illetve semmire sem számított, mégis meglepi Julcsi viselkedése. Igazából az édesapját akarta meglátogatni, és nem tervezte apja feleségével hármasban tölteni az időt, ráadásul a féltestvéreivel sem találkozott eddig, pedig Lencsikére is kíváncsi, bár, ha jobban belegondol, Julcsi egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha benne a gyerekei bátyját látná. Dorina intelligenciájának köszönhető, hogy egyáltalán beszélgetnek, a lány nélkül csak ülnének egymással szemben és méregetnék a másikat, mintha szemmel láthatóvá válna a jellemük. Egyre jobban gyökeret ver lelkében a Julcsi iránti ellenszenv, és érteni véli, hogy apja miért tartja távol tőle a családját. Összeszorítja az ajkát, nehogy kicsússzon rajta egy keresetlen mondat, s tekintetét fel sem emeli az előttük lévő dohányzóasztalról, mert a szeme is képes lenne elárulni a gondolatait, mint azoknál az embereknél, akiknél természetes az őszinteség. Már egyáltalán nem biztos, hogy tudni akarja, Bartus Imre valóban a biológiai apja, avagy sem. Mindegy, ennél rosszabb kapcsolat már nem lehet közöttük és jobb lesz, ha a tanulmányira koncentrál. Eljön az idő, amikor büszke lehetne rá az apja, amikor már híresen jó sebész lesz, de ebből nem kér. A mostoha testvéreivel tartja majd a kapcsolatot, de az apjáékkal nem.

-         Köszönjük a vendéglátást! Elmegyünk, nem zavarunk tovább. Tessék megmondani apának, hogy sajnálom, amiért nem találkoztunk. Gyere, Dorina, induljunk.

A háziasszony nem tartóztatja őket, erre számított a fiú, aki kézen fogja Dorinát és valósággal húzza maga után, ahogyan nyílegyenesen kimegy a házból és nagy lépésekkel a kapu felé tart.

-         Viszontlátásra! – köszön el és beül a kocsiba, nyitja az anyósülés melletti ajtót, hogy beszállhasson a lány is, s azonnal indít, indexel és repülőrajttal elindul a kocsi.

Alig tér észhez Julcsi, megérkezik furgonjával a felvásárló. Férje éppen elkészült a zöldségek előkészítésével. Bepakolják az árut, átveszik a pénzt és amint magukra maradnak, felébred Lencsike, lefut a lépcsőn és az első, amit meglát a nappaliban, az az ajándékkosár.

-         Jaj, de jó! Anya, ki hozta ezt a sok csokoládét?

-         Danika hozta, itt volt a barátnőjével, az előbb mentek el.

-         Micsoda?! – kiált fel Bartus Imre. – Miért nem szóltál?

Ez az a kérdés, amire Julcsi nem tudja a választ.

 

 

Előző rész...

 

Következő rész...


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek