Answer: Túlélés keresztje 3/3

Beöltöztek, és éppen a zsilipkamra felé haladtak, amikor felhangzott a jól ismert ciripelés. - A távcom! Sci-fi pályázaton résztvett írás.

 

 

Nehezen oszlott a sötétség.

Ahogy kinézett arra gondolt, mennyire kicsi az ember, milyen gyorsan eltelik minden. Visszanézett a lányra, aki még mindig aludt, dereka kilógott a takaró alól.

Istenem, hogy beleszerettem - gondolta - én, aki nem hittem benne, lehet szerelem első látásra. Aztán az jutott eszébe, mi lesz, ha vége a küldetésnek? Dalin nyilván előbb elmegy, hiszen már nincs itt dolga, a kezelőt megjavította. Igaz, a bábok teljesen leálltak.

Tényleg, a bábok.

Meg kell nézni történt-e valami a legutóbbi ottlétük óta. Ezek az „izék"... Próbálták korábban felnyitni őket, de olyan kemények, egyetlen eszköz sem bírta.

Újból az ablaknak fordult, belenézett a koromfekete éjszakába, és ugyanaz a fényesség vonzotta a szemét. Már látta tegnap is, mégis jóval kiterjedtebbnek látszott.

Mi a fene ez? - nézett egyfelé - mintha egy nap közelítene, vagy mi...

Tudta, hogy ez lehetetlen.

Az űrkompjaink nem lehetnek, azokat a leszállás előtt is éppen csak látni - elmélkedett - szupernova sem lehet, nincs csóvája, egyébként is ez a fény tejszerű, és valószínűleg hatalmas, de akkor mi az ördög?

Egy lágy kéz átfonta a nyakát, érezte amint a lány hátul hozzá simul.

 - Jó reggelt - suttogta mögötte.

 - Reggel? Hiszen még sötét van... - fogta meg a kezeket.

 - Mit figyelsz olyan áthatóan? - és mellé állt.

 - Látod azt a nagy fényködöt ott? - jobbra mutatott.

 - Mi lehet az?

 - Ezt én is szeretném tudni.

Csak remélni lehet, hogy semmi rossz - tartotta magában a megjegyzést.

 

A bábok állapota mit sem változott. Se hő, se sugárzás, se növekedés, teljes leállás. Dalin leírta egy jegyzettömbbe a jelentés sémáját, és megpróbálta távcomon elküldeni.

 - Már megszokhatnám, ez úgysem sikerül - nevetett jó néhány próbálkozás után - azt hiszem, ki kell mennünk a központi elosztóba - elkomorodott, majd ismét elmosolyodott.

 - Olyan szép ott kinn.

 - Mert te is ott vagy - simogatta meg a haját a férfi.

 - Kimegyünk akkor?

 - Ki - de nem örült annak, amit mondott.

Beöltöztek, és éppen a zsilipkamra felé haladtak, amikor felhangzott a jól ismert ciripelés.

 - A távcom!

Mindketten a készülékhez szaladtak, ám a kijelző monitor sötét maradt.

 - A fene - szaladt ki Namroz száján - pedig azt reméltem működik, nem kell majd a San porában botorkálnunk.

Ugyanakkor rossz érzése támadt, ahogy a jelzés után nincs szöveg, mint legutóbb is.

 - Csak tudnám az okát - morogta - gyere édes, zsilipeljünk.

Most viszonylag gyorsan elérték a központi elosztót, bár a lány többször is elbotlott, úgy kellett elkapni, nehogy az éles sziklákon megüsse magát.

 - Az a mélyedés hol van, amiben az „izéket" megtalálták? - kérdezte - Errefelé?

- Nem, a bolygó másik oldalán. Ott egy darabon fekete a talaj, és nagyon kemény.

 - Te tudtad, hogy jártak előttünk is már itt a mieink? - lépett közelebb Namrozhoz a nő.

A férfi a fejét rázta.

 - Igen - folytatta - kábé húsz éve. Négyen voltak, de a visszaúton eltűntek, nem érkezetek haza, azóta sem tudja senki mi lett velük.

Felcsatlakoztak a műholdvevő modulhoz.

 - Itt a San bázis, Saba Dalin hívja Alan Temtont, itt a San bázis...

Semmi.

Többszöri próbálkozás ellenére a kapcsolat nem jött létre.

Namroz kezdte elveszíteni a türelmét.

 - Van valami, ami ezen az átkozott kőgömbön működőképes? - morogta - ha nem tudunk a központtal érintkezésbe lépni, előbb utóbb megesz a méreg...

 - Próbáljuk megint - kérte a nő.

Semmi.

 - Sokáig nem maradhatunk itt, rövidesen esteledik, a légzőpalackok is kifogyhatnak.

Dolguk végezetlenül indultak vissza.

Már éppen  elérték volna a zsilip bejáratát, Dalin ment elöl, a férfi ösztönösen hátranézett, akkor meglátta, amitől folyamatosan tartott. Egy ezüstszínű csík jelent meg a háttér légterében, amely hihetetlen gyorsasággal közeledett.

Ösztönösen nagyot lökött a lány testén, és elordította magát:

 - Futás!

Már hallotta is a kopogást a sisakján, érezte a védőruhán keresztül a szúrásokat, amit az ezer apró fémszemcse okozott. Zihálva beestek a kapu előtti zárt térbe, amelynek boltíves teteje már védelmet nyújtott a nem várt áldás elől.

Azonnal bezsilipeltek, ruhájukat, sisakjukat szinte egyszerre dobták le magukról.

 - Látod - mutatta a nőnek - a ruhám több helyen is átlyukadt, nem sérültél meg?

 - Nem érzek semmit - de látszott rajta, kővé meredt az ijedtségtől.

 - Még jó, hogy a sisakjaink nem sérültek meg, szerencsére közel voltunk a bejárathoz.

Átölelte a lányt, aki még most is remegett.

 - Na, ettől félek mindig, ha ki kell menni - szólt jóval halkabban.

 - Mi volt ez?

 - Fémeső, ráadásul ilyenkor rettenetesen gyors és erős a szél is. Fő, hogy semmi bajunk.

Szájon csókolta a lányt, aki lassan megnyugodott.

 - Mi lesz a jelentéssel?

 - Ha sokáig nem jelentkezünk, küldeni fognak egy űrkompot, addig jobb híján próbálkozunk és várunk.

Később Namroz az űrprognózis kijelzőjét tanulmányozta, a lány elment megnézni van-e változás a bábok körül.

Az előrejelző műszer szerint semmi érdemleges változás nem várható.

Csak az a növekvő fényfolt... - elmélkedett.

Átment a kezelőbe, ettől sem lett elégedettebb.

 - Változatlanul nincs semmi jel - közölte Dalin - ezeknek végük.

Vacsora után üldögéltek a szobában, és zenét hallgattak.

- Tényleg jártak már a Sanon előttünk? - Namrozt izgatta a téma - nem tudtam róla.

 - Igen, ahogy mondtam húsz éve, apám ismerte is a személyzetből a navigátort, Selkom volt a neve.

A férfi gondolkodva itta a kávéját. Vajon miért nem közölték vele az esetet?

 - Van valakid otthon? - kérdezte váratlanul a nő.

 - Volt, de meghalt. A feleségem, bennégett a házunkban. Sok évvel ezelőtt.

 - Ez borzasztó - mondta halkan.

 - Már túl vagyok rajta - a férfi felállt - az a kapcsolat egyébként is kihűlt már. És neked?

 - Nincs senkim, volt, de régen vége.

A férfi átölelte, odakinn elkezdődött a hosszú éjszaka.

Ez nem lesz olyan sötét, mint az eddigiek voltak.

Egyikük sem tudta, a visszaszámolás már régen elkezdődött.

 

 

A nagy fényfolt egyre közeledett.

Már az égbolt egyharmada derengően világos, áttetszően fényes volt. Dalin odahúzott egy széket az ovális ablak széléhez, leült és felfelé bámult. Ilyet még soha nem látott. A fény néha mintha forgott volna, apróbb színes pontok villantak fel egy-egy pillanatra a halmaz karéjában.

 - Ez gyönyörű - szaladt ki a száján, aztán hirtelen hátra nézett, most biztosan felébresztette a férfit, de az már ott állt mögötte.

 - Gyönyörűnek gyönyörű, csak tudnám mi ez - mondta, mert hasonlót még ő sem látott.

 - Szia, régóta fenn vagy? - nézett rá a lány.

 - Igen,  téged nézlek már egy ideje.

 - Inkább az égboltot nézd - hozzá simult - látod?

Namroz felhúzta a szemöldökét, utálta, ha valamire nem ismeri a választ, ez a jelenség pedig pont ilyen volt. Közelít, növekszik, az űrprognózis nem jelzi, ösztönösen érezte, sok jót nem jelenthet. Legalább sikerülne kapcsolatot teremteni a központtal. Minden kommunikációs próbálkozás eredménytelen, a küldetés, már ami az „izéket" illeti, pillanatnyilag kudarc.

Egyetlen jó van az egészben, ez Dalin - és a lányra nézett.

Lassan megvirradt, a fényköd elhalványodott, kezdett felkelni a nap.

 

Namroz úgy gondolta, nem árt átnézni az egész fenntartó rendszert, beleértve az élelmet, a víz, valamint az oxigén készletet is. Az előérzete általában nem csalt, most azonban bizonytalan volt. Három küldetésen is részt vett már, tudta a részletek nagyon fontosak.

Ne bízzunk a véletlenre semmit - gondolta.

Miután tüzetesen mindent megvizsgált, elégedetten állapította meg, hogy nincs baj, a készletek rendben vannak, a fenntartó rendszer szintén hibátlan. Elindult a nő után, aki a kezelőben a bábokkal foglalatoskodott. Ahogy a folyosón ellépett a távcom mellett, rögtön észrevette a monitor villogását.

Hiányos felirat jelent meg rajta, nem értette miért nem adott hangjelzést az üzenet előtt.

 

S.rgő. .zene. Na..or.ak!

A P1.-es .örze.ébe. is..ret.en .agy számú is.ere.len r.p..ő obj..tu. .öze.ed.k a So. f.lé.

Sz.rma.z.suk i.mer..le..

.zonna.i ev.k.ác.ó s.ük..ges!K.ld..k a  .entő.g.ség.t.

Bed.n  .ng

fö.oord.ná.tor

 

Azonnal berontott a kezelőbe.

 - Gyere rögtön - lihegte - üzenetet kaptunk, nagyon hiányos, nehezen tudom elolvasni.

Ott álltak a távcom előtt, próbálták megfejteni az üzenetet.

Amikor végre megértették a tartalmát, egymást kérdezgették.

 - Nagyszámú repülő objektum? - mondta sápadtan a lány - erre közeledik, és ezek azt sem tudják mi az?

 - Ráadásul ismeretlen - Namroz meredten bámulta a képernyőt - azonnali evakuáció..? - tette hozzá egyre halkabb hangon - szép kis kilátások.

Nézték egymást.

 - Próbáljuk hívni Bedint, hátha sikerül többet megtudnunk erről az egészről.

Több órán át próbálkoztak, végül feladták.

A KKM-et a férfi elvetette.

 - Ha úgy járunk, mint legutóbb, akkor kinn ér utol a végzet - ránézett Dalinra, azután gyorsan átkarolta, magához húzta, mert észrevette, hogy könnyes a szeme, és remeg.

 - Ne félj kicsikém, nem lesz semmi baj - súgta neki - csak így is legyen - futott át rajta.

Kérdés, mikor ér ide a mentőegység? Igazából nem ez foglalkoztatta.

Ugyanaz a kérdés motoszkált benne, mint már korábban is, van-e összefüggés a bábok jelenléte, majd leállása, a távcom szabálytalan működése, és a fényjelenség között.

A bábok...  Mik ezek egyáltalán?

Már ahogyan megtalálták őket... Azután ismeretlen az anyaguk, egyszer csak leállnak...

Vagy a távcom. Hol működik, hol nem, akkor is jelez, ha nincs üzenet.

Nagyszámú repülő objektum - elmélkedett Namroz - ez csak a fényjelenség lehet, hiszen állandóan nagyobb lesz, ami egyet jelent a közeledéssel.

 - Vajon miért nem jelzi az űrprognózis? - tette fel magának a kérdést, immár hangosan.

 - Meg fogunk halni? - rebegte a lány.

 - Jönnek értünk, ne aggódj, az is lehet, hogy elkerül ez a valami...

Álltak egymással szemben, mindkettőjükön látszott a bizonytalanság.

 - Mindenesetre álljunk menetre kész állapotban! - nézett a nőre.

Miután összepakoltak, az ablak elé álltak, és meredten kémlelték az eget. A nap, a vörös nap lassan hagyta el a horizontot, átadva helyét az égbolt többi lakójának.

Mindentől erőteljesebben kezdett kirajzolódni az a fényfolt, amely már élesen fénylett, hatalmas volt, és ha lassan is, de forgott.

Ezernyi fény villódzott benne, megannyi színben játszva, mint egy örvénylő tölcsér, amibe láthatatlan kezek milliónyi üveggolyókat dobálnak.

Egyszerre volt gyönyörű és félelmetes, lenyűgöző és riasztó.

Fénye megvilágította a bolygót, mint virradatkor, lassan egyre világosabb lett.

Jól látszottak a sziklák, lábaiknál  különleges árnyékokkal.

Namroz átölelte Dalint, és úgy szorította, mint aki soha nem ereszti el.

Ekkor egy mindent átfogó hatalmas fény tört ki az örvényből, a San felszíne zölden izzani kezdett, az egész talán ha tízezred másodpercig tartott.

Azután minden elsötétült.

Csak a távoli csillagok világítottak a messzeségben.

 

 

Remegőn kelt a nap, a horizont vöröses árnyalata a rideg sziklák, és a sárgáskék homok uralta a tájat, akárcsak hárommilliárd éve minden reggel.

A sziklák között két árnyék imbolygó alakja közeledett.

Atkin érezte, a lába alatt lévő fekete talaj egyre keményebb.

Egy sikátorban észrevett valami furcsa formájú mélyedést, amely szabályos nyolcszög alakot mutatott.

 - Te Beg - szólt bele a sisakmikrofonba - gyere, mi ez?

 Belenéztek a lyukba.

A gödörben négy szabályos keresztet alkotó rögbilabda-szerű valamik hevertek.

 - Ilyen vacakokat kutattak itt vagy ötven éve, bázis is volt, de nyomtalanul eltűnt a személyzettel együtt - Beg oldalt fordult, meglátott egy másik gödröt - Nézd, van itt még kettő....

 

 

 

Vége

 

 

Előző rész

Első rész

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Answer
#17. 2011. szeptember 29. 19:06
Ez ...
Remélem tetszett!
Ölellek: answer
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2011. szeptember 29. 10:27
Answer
#16. 2011. szeptember 29. 19:06
Éreztem a hozzászólásaidon, hogy szereted a műfajt, és ennek nagyon örülök!
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel: answer
előzmény: dezsoili hozzászólása, 2011. szeptember 28. 23:39
Answer
#15. 2011. szeptember 29. 19:04
Állva hogyan írjak?
Ráadásul 25-öt?
Ha ezt tudom, más véget fabrikálok...
Viszontölellek: answer
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. szeptember 28. 22:45
Juhász Kató
#14. 2011. szeptember 29. 10:27
Úristen, én melyik bolygón jártam?
Elolvastam még egyszer, már itt vagyok.
Nem akartam hinni, hogy ez a vége.
előzmény: Answer hozzászólása, 2011. szeptember 28. 19:23
dezsoili
#13. 2011. szeptember 28. 23:39
A történet nagyon jó volt,idekötött a gépemhez. Gyanítottam, hogy furcsa véget fog érni, de, hogy bebábosítod őket is??? Már-már drukkoltam a nagy szerelemnek... s ím lám, olyan meg csak nincsen még a jövőben sem. Tényleg tesztet, szuper! Még olvasnám, tarthatna az idők végezetéig... Köszönöm a lehetőséget, Ili.
Mara
#12. 2011. szeptember 28. 22:45
Drága Answer, én szavatartó ember vagyok, és most kivonszoltalak az ágyadból, a térdemre fektettelek, és számolatlanul 25-öt a fenekedre hajigáltam. Remélem, egy hétig nem tudsz ülni!
Azért az ölelést is megkapod. Ez a fájdalomdíj!
Answer
#11. 2011. szeptember 28. 19:29
Most lelomboztalak, igaz?
Nem elég, hogy utálod a műfajt, még az is megtörtént, amit nem szerettél volna...
Bocsánatért könyörgök!
Szeretettel ölellek: anser
előzmény: Mara hozzászólása, 2011. szeptember 28. 12:43
Answer
#10. 2011. szeptember 28. 19:27
Kedves Eliza!
Tudom, hogy rossz vagyok, de hát kész történet
volt, nem változtathattam...
A válaszokat magadnak kell megadnod.
Köszönöm!
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. szeptember 28. 12:41
Answer
#9. 2011. szeptember 28. 19:25
Látom, nem úszom meg, hogy rajzoljak néhány "pálcibabát"...
Köszi!
előzmény: Balage hozzászólása, 2011. szeptember 28. 12:04
Answer
#8. 2011. szeptember 28. 19:24
Hála Istennek!
Köszönöm Csaba!
előzmény: Bedő Csaba hozzászólása, 2011. szeptember 28. 11:13
Answer
#7. 2011. szeptember 28. 19:23
Ennek ez a vége!
Köszi, hogy olvastad!
Szeretettel: answer
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2011. szeptember 28. 10:34
Mara
#6. 2011. szeptember 28. 12:43
Olvastalak. Szeretettel ölel:Mara
Eliza Beth
#5. 2011. szeptember 28. 12:41
Mara megmondta, jaj neked, Answer!

Sejtettem, hogy az a négy micsoda, de hogy ők is.... Meg majd ez a kettő is... Jujuj!

Fantáziadús írás, de az én materiális agyamnak hiányoznak a válaszok! :-)))
Balage
#4. 2011. szeptember 28. 12:04
Mondtam, jól is prózálsz, jól is verselsz, de rajzodat még nem láttam :P
Grat!
Bedő Csaba
#3. 2011. szeptember 28. 11:13
Nem semmi fantáziával áldott meg a létrehozó.
Ez az írásod is tetszett.

Szép napot!
Juhász Kató
#2. 2011. szeptember 28. 10:34
Izgalmas nagyon.
Mi lesz ennek a vége?
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek