Answer: Gyöngy fénye

1887. november 14-én született Áprily Lajos egyik kedvenc költőm. Kiváló versét gondoltam tovább, ezzel szeretnék emléket állítani alakjának.

       Áprily Lajos

                Láng a ködben

Még fest az alkony. Már a nagy palettán

más színe nincs, csak szürke és sötét,

hóillatú szél tépi, rázogatja

az égerfák megritkult üstökét.

A víz a nagy multat halkan siratja,

ónszínű várát rakja már a köd.

Körül halál. Egymás szemébe nézünk

távolba iramló sinek között.

S amint egymás keblére ráborulunk

remegve, fázva, lázba, csókosan,

úgy érezem: gyúlt ajkaink tüzének

valami csodás glóriája van.

Hogy minden élet itt a holt vidéken

két csókra duzzadt ajkunkban lobog,

piros kis lángban, mely köd-éjszakán most

szikrázva, izzva-bízva átragyog.

                     Answer

                Gyöngy fénye

Csendek mennye könnyes ködöt tapaszt

az ősztől megárvult öblös törzsű fákra,

itt, ott csipke csillan, mint a setét fáklya

fénye, körben átsárgállott lengő haraszt.

Jegek ollója nád haján csattogóan vágdos,

nyár száraz sörényén fagy faragcsál,

madárberkenye mélyre hajtja arcát,

alatta apró hóvattákból összefútt vánkos.

Hajadról lecsúszva szemedbe siklik a fény,

onnan lopja el egy magányos felhőkaréj,

hogy gyöngyökként táncos pelyheknek adja.

Hullani kezd... szád keresem, megölellek,

felnézel, mit elcsent most átnyújtja a felleg,

nap is ránk les, pillanatra nincs kalapja.