Answer: Fák

1890. augusztus 30-án született Reményik Sándor költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Egyik kiváló alkotásához írt parafrázissal emlékezem rá.

         Reményik Sándor    

          Fekete gyémánt                

Egy arc derűje lelkembe ivódott:

Őserdő fáiba a napsugár.

Tegnap volt, vagy százezer éve már:

Én nem tudom.

Én azt tudom csak, hogy lement a nap,

Egemről egy mosoly leáldozott.

Kihűlt és megkövült a rengeteg. -

De mit most tárnamélyről felhozok:

A fekete gyémántban napmeleg:

Az a mosolygás lappangva remeg.

Nektek adom - hogy melegedjetek.

                      Answer

                        Fák                                       Ajánlom Buda-házy:

                                                                    A Fák csodálatos élete                                                                                              című képsorozatához

Ágak, szertefutó, lágyan oltalmazó karok,

inganak, lengenek, sorsukat szél zengi tova,

szelíd csendesen átkarolnak, alattuk vagyok,

kihallik a hegedű, fagott, vagy épp a zongora...

Mindenség lesz belőlük, belőlük - hatalmasok.

Lovak húzta szekér, vizeken hajózó dereglye,

tél ünnepén díszes ruhája, alatta cukorka és dió,

sírokon keresztbe zárva áll, mint jajereklye,

vagy szerény templompad, de volt már bitó...

És alatta tán sok, sok test hever, eltemetve.

Hintaszék, gerenda, tűzön lobogó hasáb,

gyémánt antracit, koromszínben izzó ékszer,

mélyben titokként őrizte múltak dallamát,

míg a kérges dereka szénné vált egészen...

Most visszaadja naptól kapott csókos ajándékát.

Aláhull a madárfészek, semmivé lett gyökered,

kivágott törzseden immár síró gyalu ropja,

porhüvelyem - ha majd eljön - deszkaként öleled,

akár dadám, ki rég ébenfa bölcsőm szorította...

Fa, te Fa, adtál, adj e világnak testedből keretet!