Andor: Visszaemlékezés egy szaloncukor halálára

Egy újszülöttnek...

 

 

Idén a lányomtól kaptunk egy elegáns, talppal felszerelt fenyőfát karácsonyra. Így elmaradhatott a szokásos karácsonyfa beácsolási munka fárasztó öröme. Tavaly ugyanis egy szép fát kaptunk, de vastag gyökere alaposan megizzasztott, amíg be tudtam ácsolni a talpba. Ha az idei gyökere nem is volt nagy, de a magassága kb. 2m-es, és a szélessége ugyanennyi! Ezek a méretek - jelképesen - lányunk irántunk való szeretetének is kifejezője volt. De hát a túlzó szeretettnek is megvannak a hátulütői. A szomszédjaink aggódva kérdezték, - látva és hallva a nagy bútortologatást - csak nem új lakásba költözünk? Az Igenem, miközben az egyik fotelt cipelte fel éppen zihálva a padlásra, felvilágosította őket: Szó sincs költözésről, csak a nagy fának készítünk helyet, hogy beférjen a lakásba. Az előkészületek után megjött a fa is, ketten hozták, de egyik se én voltam. Hová tegyük, kérdezték? Majd oda tesszük, ahová évek óta szoktuk, csak tegyék le az előszobában. Teherhordók balra el. A kis előszoba pillanatok alatt megtelt fenyőfaillattal és a fával. Milyen jó, hogy nem vagyunk kövérek, mert a levegőt kifújva és a hasat behúzva be tudtunk menni a szobába. Rövid haditanácskozás után félrehúztuk a még mozdítható bútorokat, fölcsavartuk a nagy padlószőnyeget, kipányváztuk a fenyőóriást, és bevontattuk olyanféleképpen, mint az előzőleg áttanulmányozott szakirodalom szerint, Gullivert cipelték be a törpék a birodalmukba. A fának hagyományosan a hálószobában volt a helye. Most is ott állítottuk fel, de mindjárt láttuk, hogy ez nem lesz jó, mert az egyik terebélyes ága úgy lapult a falra, mint egy jól nevelt kúszó-borostyán, a másik ága meg annyira belógott az ágyam fölé, hogy minden fáradozás nélkül használhattam volna hátvakarásra, ha viszketett volna.
Még szerencse, hogy kétszobás lakásban élünk, ezért a maradék bútorzat újbóli átcsoportosításával sikerült végre a másik szoba egyik sarkában aránylag elfogadható módon letelepíteni. Persze mint mindig, idén is el kellett végezni a megszokott geodéta munkát, a fa függőlegesbe állítását. A fa függőlegesen állt végre, (hál' Istennek könyvtáramban mindenféle vastagságú könyv megtalálható, így az alápakolás sikeréhez pillanatig sem férhetett kétség) csak hát a csúcsa... az a csúcs egy kicsit csáléra állt. Amikor föltettük rá az üveg díszcsúcsot, az olyan ferdén állt, mint részeg bonviván fején a cilinder. Azért később hamar megszoktuk. Evvel olyan vidám lett a fa, előrevetítette a közelgő Szilveszteri vígságok hangulatát.
Ezután már csak a taposómunka maradt hátra, már olyan értelemben, hogy az előre földre fektetett színes karácsonyfaégőkre egy balul sikerült mozdulattal rátapostam, és az egyik izzót porcukorszerűre összetörtem. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a törmelék nem fehér, hanem zöldszínű volt. Kicseréltem egy tartalékégővel, de úgy látszott, a füzér olyan sokkot kapott a baleset után, hogy egyik vagy másik égője is belehalhatott, mert a gyújtópróba után a lámpák némák, akarom mondani sötétek maradtak. Ezután egy kis idegjáték következett, egy újabb tartalékégőt be- és kicsavarni minden egyes gyertyafoglalatba, majd minden egyes próba után feszültség alá helyezni a füzért, és evvel a módszerrel megállapítani, megvan-e sötét, bűnöző izzó. Itt meg kell jegyeznem, ilyen türelemjátékhoz nagy szeretet, és hosszú évek óta fennálló meghitt házassági kapcsolat szükségeltetik, melyben a férfitag mérhetetlen birkatürelemmel rendelkezik, és nem vágja az egész hóbelevancot bele a szemétbe az első sikertelen próbálkozás után. Én ezt csak a tizenötödik után tettem meg, mert amint az áruházi szlogen mondja „birka azért nem vagyok". Szerencsére volt egy -csak fehéren világító - tartalékizzó-sorunk is, ezt tettük föl. Ez bizonyos módon megkönnyítette a munkánkat, mert csak arany díszek kerültek a fára, amiből nem sok van, a szaloncukrok és lányunokám kedvencei, a kis csokisperecek.
Helyükre kerültek az ajándékok is, idén sajnos nem sok. Az Igenemtől kaptam egy blues CD-t is, azonban hogy meglepi legyen, eldugta. Mind a mai napig nem tudja, hová. Na de sebaj, ha majd megtaláljuk, ismét a karácsonyfa alá kerülhet jövőre. Egy gonddal kevesebb. Szokás szerint eloltottuk a világítást, csak a karácsonyfa izzói világítottak, és mint mindig, most is beköltözött hozzánk a karácsony békéje, egy pillanatra eltűntek a napi gondok, bajok, nagyon boldogok voltunk.
A fára pillantva megállapítottam, hogy szép. És majdnem akkora, mint a parlamentben felállított. Aztán ahogy múlt az idő, egyre kevesebb lett rajta a szaloncukor. A csokisperec csak 2 napig tudott ellenállni az unokám ostromának, hősiesen kitartott az utolsó perecig! Hogy ne rontsuk az összképet, a szaloncukrokat a fán bontottuk ki, gondosan hajtogatva vissza a papírját. Ez aztán később izgalmas játékká vált, találni olyat, amelyik nem üres. Mivel ez a fa nem az általunk vásárolni szokott lucfenyő volt, vízkeresztkor még nem hullatta a levelét. Nem volt szívünk leszedni, ezért még egy hétig őrizhette nálunk a karácsony szellemét. Ma azonban fájó szívvel búcsút vettünk tőle, leszedtük díszeit, elraktuk az apósom ötven évvel ezelőtt papírmaséból összeállított betlehemét, és mindent felpakoltuk a garderobe felső polcára. Egy bánatos búcsúpillantás a kellékekre, kis fohász, hogy egy év múlva megint olyan erőben és egészségben legyünk, hogy meglelhessük a karácsonyfa-állítás semmihez nem hasonlítható örömét. Majd már szinte rutinszerűen széttoltuk a bútorokat, és vastag bőrkesztyűvel megfogva a fa törzsét, kivittem az utcánk végében létesített fenyőfa temetőbe. Lehajtott fejjel visszafelé bandukolva láttam, hogy mint ahogy a Jancsi és Juliska mesében a fiú morzsákat szórt az erdőben, hogy hazataláljanak, ahhoz hasonlóan tűlevélcsíkot hagyott maga után a fánk is. Talán vissza akar találni hozzánk? Majd jövőre kedves, majd jövőre megint várunk nagyon!!!
A lépcsőházunkban söprögettem a fenyőtűket, és észrevettem, hogy a fenyőfánk tartogatott még a sok üres szaloncukor papír közt egy bontatlant, és búcsúzóul itt hagyta nekünk a lehullott tűlevelek között. Kibontottam, és miközben lassan majszolgattam, végigfutottak bennem ezek a kedves emlékek.

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#9. 2013. december 29. 15:54
No, ideértem én is olvasgatni, nevetgélni :-))
Megyeszékhelyi vagyok, és ismerem a csálét, a klepetust, bár felénk klepetyus...
Döme Zsuzsa
#8. 2013. december 29. 14:03
Mosolyogva olvastam kedves, humoros írásodat. Szeretettel kívánok boldog 2014-et.
andor
#7. 2012. december 28. 18:04
Kedves Csilla!
Örültem szakszerű észrevételeidnek,, és annak különösen, hogy találtál az írásban neked tetsző részt is! Az ilyesmi mindig extra jutalom a szrerzőnek! Köszöm a látogatásodatt! Szeretettel Andy.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2012. december 27. 17:57
ariadne
#6. 2012. december 28. 10:12
:))) Hát ez ismerős volt:) Nagyon jó:)
puszi:ariadne
Answer
#5. 2012. december 27. 18:31
Kedves Andy!
Megint visszaadtál valamit a karácsony csodáiból.
Ezek a begyakorolt mozdulatok, és cselekménysor sokunknál hasonló.
Jól szórakoztam, amíg olvastalak!
Barátod: Answer
Csilla
#4. 2012. december 27. 17:57
A karácsonyfa állításának és lebontásának ceremóniája nálunk is hasonlóképpen zajlik.
Bosszantó tud lenni, amikor 'meghal' az égő, és ferdén áll a fa, de ezeket az apró bosszúságokat megszépítik az emlékek.
Hogy ne lógjanak üres papírok a fáról, régebbi szaloncukrokat aggatunk fel, és a többféle ízű, friss cukorkák egy tálban, az adventi koszorú mellett, az asztalon csábítgatnak.
Annyira hozzánk nő a karácsonyi fenyő, hogy miután megválunk tőle, még jó ideig kikerülöm a helyét :)

Tetszett nagyon az elrejtett CD sztorija :-))))
Örülök, hogy olvashattam írásodat.
andor
#3. 2012. december 27. 16:37
Kedves Mara!
Mint mindig, most is nagy örömöt okoztál látogatásoddal, és kedves kísérőszóvégeddel. Nem szégyenlem bevallani: harmadík generácios.budai vagyok. Ezeket a különös szavakat karcagi születésű nevelőanymától örököltem. Nem "szamuklálok" sokat , küldök még egy ritkát: "klepetus"-ba öltöztettetve!
Szeretettel Andy.
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. december 27. 08:24
Mara
#2. 2012. december 27. 08:24
Nagy szeretettel olvastam írásod. Azt hiszem sokan nem fogják tudni mi az a csáléra állt, de én jót derültem. Faluról származol? Bocsánat a bizalmaskodó kérdésért.
Szeretettel ölellek: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke