ANDOR: IRODALMI ÉRTÉK NÉLKÜLI, EGYSZERŰ ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ

Mikor bajba kerülünk, (betegség, családi viszálykodás stb.) a legtöbb embernek utolsó kétségbeesésében eszébe jut a Teremtő


Mikor bajba kerülünk (betegség, családi viszálykodás stb.), a legtöbb embernek utolsó kétségbeesésében eszébe jut a Teremtő. Gondoltatok már arra, hogy a világban percről percre hány ember fohászkodik segítségkérően a Jóistenhez? Szerény szellemi képességeim szerint feltételezek egy égi, elképzelhetetlenül gyors számítógépet, amelyik regisztrálja az összes! beérkező segélykérést. Persze az Emberiség Nagyfőnökének számtalan feladata között csak egy kis szeletkét képvisel ez a probléma, melyet úgy próbált mérsékelni, hogy híveinek egy csoportját megbízta, hogy képességeik szerint segíthessenek az elesetteken. Ezek között voltak világhírességek, mint II. János Pál, Teréz anya, de akadtak köztük egész egyszerű emberek is, mint - alig merem kimondani - jómagam. Ennek igazolására szolgáljon néhány történet az életemből:

Egy hideg, téli este hazafelé tartottunk az autónkkal a havas úton. Egy kanyar után rövid, meredek utcarész következett. Bár lépésben mentem, a kocsi ródliként, megállíthatatlanul csúszott a főút irányába lefelé. Nem jött szerencsére egy autó sem, megúsztuk!

A Balaton irányába autóztunk az M7-sen hőn szeretett Trabantunkkal, amikor egy ellenirányban haladó kamion kb. 1,5m átmérőjű kereke kiszakadt, és közvetlenül előttünk keresztbe rohanva, füstölögve a szántóföldön landolt. 8m magasságban levő darupálya-sínben megbotlottam, de utolsó pillanatban sikerült elkapni a pályát övező védőkorlátot.

Kétszer éltem túl műtétet, és folytathatnám még sokáig a sort, de nem akarom eluntatni a kedves olvasót.

Minden eset után megállapítottam: „Még nem jött el az én időm". De miért nem? - tettem föl magamnak a kérdést. Megvizsgálva a kísérő eseményeket, minden ilyen figyelmeztetés után valami családi probléma megoldásában (betegség, anyagi gondok stb.) kellett tevékenyen részt vennem, azaz a fentiek figyelembe vételével, valamiféle küldetés lett továbbiakban az osztályrészem.

 

II.


Aztán „eljött az én időm" is. Minden évben megkaptam az influenza elleni védőoltást, így az idén is. Ez úgy felbosszantotta a kórt, hogy elhatározta, összeméri vele az erejét, és engem jelölt ki hadszíntérnek. Apró, alig észlelhető köhécseléssel készítette elő a támadást. Ezt követte a Mount Everest megmászását idéző légszomj, és az éjszakai álmot megszakító orrdugulás. Az Igenem a korábbi - hasznos, már gyermekkoromban is alkalmazott, recept nélkül is kapható - kanalas orvossággal próbálta a tüneteket mérsékelni. Állandó vendég lett a patikában. Ha belépett, a patikus már jó ismerősként üdvözölve, kérés nélkül hozta neki az elixírt. (Nem csoda! Hogy a szóban forgó betegség ideje alatt, mintegy 16 üvegcsét vásárolt, az hagyján, de azokat nekem kellett bevenni, brrrr!) Nos, az eredménye hasonló volt a hős lengyel lovasság rohamához a német tankok ellen a II. Világháború első időszakában. Hogy a háborús példánál maradjak, az állapotom egyre romlott, és amikor már úgy éreztem magam, mint egy telitalálatot kapott, reménytelenül mélybe süllyedő tengeralattjáró kapitánya, elkerülhetetlen volt a kórházba kerülésem. Kétségbeesésemben nem találtam más kiutat, én is beálltam a már csak az Isten segítségében reménykedők vég nélküli tömegébe.

És csodák csodája, már a kórházba kerülésemkor, este, megkaptam a - igaz csak lelki - támogatást egy fiatal paptól, aki az ágyak közt cirkálva „szőlőmunkásokat" keresett az Úr kertjébe. Jó alanyt talált bennem! Miután megáldoztatott, még egyszer végignézett rajtam és úgy döntött, föladja az utolsó kenetet is. Ez aztán olyan erőt adott nekem, hogy a szervezetem kezdte legyőzni az influenzát, amiben persze segített a töménytelen gyógyszer, injekció és infúzió, amit kaptam. Két hét múlva már jött egy érzés: elindultam a gyógyulás útján. Ekkor villámlásszerűen fölötlött bennem a régi kérdés: „Hát még mindig nem jött el az utolsó órám," szükség van a segítségemre valahol? A válasz nem váratott soká magára, jött egy fél oldalára béna beteg, akinek nagy szüksége volt a segítségemre, mert a túlterhelt ápolószemélyzet nem tudott körülötte minden munkát elvégezni. Egy hónapig voltam kórházban. A nátha, köhögés a múlté, már csak egy rossz emlék.

Az utolsó „életben maradásom" története a magyar ipar gyártotta forgószékkel kapcsolatos. Ez a szék, bár csak 2 éves volt, 10 évesnek tűnt, karfája kopott, a légrugója nem mindig működött, és időnként csavarok potyogtak ki belőle. Éppen az íróasztalomnál ülve befejeztem a munkámat, és elégedetten hátradőltem, amikor a háttámla hátracsúszott, és én hanyatt estem székestől együtt. Olyan gyorsan történt az egész, hogy nem tudtam megnézni az ilyenkor szokásos filmet, életem lepergését. Sebaj! Majd legközelebb! Gyorsan leltárt csináltam, mindenem működött, a fejem búbja kicsit sajgott, mert azt az erkélyajtó állította meg. Örömmel tapasztaltam, hogy az ajtónak semmi baja nem lett! Ahogy ott feküdtem, arccal az égnek nézve, egy kérdés szaladt ki a számon: Meddig Uram? Meddig még? Hirtelen zengő, érces hangot hallottam:

 

Amíg meg nem csinálod készre a harmadik könyvedet! Ezen kicsit elgondolkoztam. Lehet, hogy örökéletű leszek?

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
siktár éva
#8. 2014. május 6. 10:04
Drága Barátom!
Ez a csodálatos pohárköszöntő is Téged igazol.,
Neked is egészségedre!

Szeretettel: Évi
előzmény: andor hozzászólása, 2014. május 6. 02:23
andor
#7. 2014. május 6. 02:23
Legkedvesebb barátaim!
Hajam tövéig elpirulva, kicsit nagyon szégyenkezve olvastam dicsérő soraitokat. Hiába néztem a tükörbe, az nem árult el semmi jót, vagy szépet, a visszanézőről. Pedig... Egyre több fiatal csinos lány leszólít! A villamoson! Bácsi kérem, tessék leülni! Mivel korábban én szólítottam le a nőket, eszembe sem jutott írni ezekről a találkozásokról. Ebből azt a következtetést vontam le, nálam az életkornak van meghatározó szerepe. Vidám, humort szerető ember voltam világéletemben. Ez az állapot búvópatakként indulva folyóvá duzzadt, és egy humortározóba gyűlt össze. Mivel most már időm is van, néha merítek ebből a tóból egy pohárral, és megkínállak titeket. Nagy öröm nekem, ha nem utasítjátok vissza, és a fönti példa szerint jókedvet okoz a fogyasztása! Egészségetekre! Szeretettel Andy
Csilla
#6. 2014. május 4. 20:01
Kedves Andy!

Nálam elérted a célodat, majdnem hanyatt estem székestül - a nevetéstől.
A hasonlataid fenomenálisak, briliáns humorodat bármelyik mókamester megirigyelhetné.

A harmadik könyvedet (meg az első kettőt) szeretném minél előbb elolvasni. Ne aggódj, örök életű leszel, mert írásaidat megőrzi az utókor. Ebben biztos vagyok.

Szeretettel gondolok Rád.

Csilla
Answer
#5. 2014. május 4. 19:23
Örülök, hogy már csak emlék ez a "kaland".
Alkoss Barátom, minél tovább, minél többet, mindannyiunk örömére!
Eliza Beth
#4. 2014. május 4. 19:15
Na, ezért nem kell nekem a védőoltás. Úgyis az influenzát védi ellenem, akkor bökjék bele a vírusba azt az oltást!
Mara
#3. 2014. május 2. 21:27
Drága Andy!
Milyen szépen írt hozzád Évi. Bizony, nagyon egyetértek Vele.
Te csak alkoss, és gazdagítsd a magyar irodalmat.
Szeretettel ölellek: Mara
siktár éva
#2. 2014. május 2. 16:37
Drága örök Barátom!

Először is nem értek Veled egyet abban, hogy azt mondod, hogy ez az írásod nem képvisel irodalmi értéket. Már hogyne képviselne! Mutass nekem még egy földi halandót - rajtad kívül -, aki ilyen fantasztikus írói képességekkel rendelkezik.

Még egy ilyen csodálatos embert, aki ilyen jól össze tudja szedni a gondolatait, hogy bármilyen viszontagságos, fájdalmas "utazásából" humorral telített, szórakoztató írást prezentál az olvasó elé. Mutass még egy ilyen embert, aki pillanatok alatt hatásosan megküzd a vírusokkal és teszi ezt úgy, hogy az olvasónak eláll a lélegzete a csodától, hogy ezt így is meg lehet írni. Hiába is keresgélsz, mert nem találsz még egy ilyen írót. Én már felkutattam Pestet és Budát, hidd el, de nem találtam a nyomára. Nagyon-nagyon örülök Neked, hogy újra itt vagy, nagyon hiányoztál.
Ugyanakkor mutass nekem még egy olyan embert, aki megmássza a Mount Everest legmagasabb csúcsát betegen, valamint részt vesz a háborúban, hősiesen harcol a csatamezőn - megküzdve a vírusokkal - és még a tengerbe is alámerül, teljesítve kapitányi beosztását a tengeralattjárón. És nem utolsó sorban jó kapitányhoz illően, utolsóként hagyja el a hajót, ha baj van. Nincs még ilyen ember, ne is keress tovább kedves Barátom!

Drága András!
Őszintén örülök Neked, szeretettel gratulálok írásodhoz, kívánom, hogy legyen meg az Úr akarata, készítsd el a harmadik könyvedet, ehhez kívánok Neked jó egészséget.
Ugyanakkor még kifelejtettem azt a tényt, hogy keress nekem még egy olyan embert, aki ilyen színesen, fantáziadúsan és totálisan láttatva a lelki szemeim előtt a viszontagságos landolást az erkélyajtóig, amikor a támlás szék megadta magát. Nem fogsz találni!:-))))

Szeretettel gratulálok: Évi
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke