Amíg élek

Az öreg Málit mindenki ismerte a faluban.

Amíg élek

Az öreg Málit mindenki ismerte a faluban. Ismerték, tisztelték. Volt is miért. Túl a kilencvenen, az ő portája volt a legrendezettebb a faluban. A telkén maga nyírta a füvet, metszette a rózsabokrokat, permetezett, ásott, gyomlált.

A legszebbek azonban mégis a gyümölcsfái voltak. Öregek, mint ő, de kitartóan termést hoztak, és ami megtermett, be is érett.

Máli néni kertjének dísze, büszkesége a termetes, öreg kajszibarackfa volt. Nemhiába ügyelt rá nagyon, mivel kedvence volt a fa gyümölcse. Odavolt a lédús, mézédes, tojás nagyságú sárga barackokért. Nemcsak a fáról frissen szedettet ette, de lekvárt is csinált belőle, és a buktán meg a palacsinta tölteléken kívül, a stíriai metélthez meg a barátfüléhez is felhasználta, amely finomságokról a falubeliek némelyike nem is hallott.

A lánya nem egyszer kérlelte: anyuka, költözzön hozzánk a városba. Nem magának való már ez a megerőltető kerti munka. Vagy ha jönni nem akar, engedje meg, hogy pénzért felfogadjunk valakit, aki elvégzi a nehezebb kerti munkákat.

De az öregasszony hajthatatlan volt. Gürizett, hajolt, cipelt, térdelt a palántasorok mellett,   húzta-vonta az öntözőcső hatalmasan tekergőző gumikígyóját, és rendületlenül kergette a barackfa érlelődő gyümölcsét megdézsmálni szándékozó seregélyeket.

Aki a vitalitását ismerte, tudta: ha eljön a barackérés ideje, és csak egy seregély is megjelenik a fa ágain, Máli néni máris rohan, seprűvel a kezében zörgeti a leveles ágakat - vigyázva, hogy az érő gyümölcs meg ne sérüljön -, s karjával csapkodva, hujjogatva hessegeti az ő becses kincsét ellopni vágyó betolakodókat. Azt mondta, amíg él, a barackját megvédi, azt nem szüretelheti le más, csak ő.

Egy ilyen barackérő időszakban, az egyik falubéli, ki épp a boltban vásárolt, nem hagyhatta szó nélkül, hogy meg ne említse az ismerős eladónak: na, a Máli nénit újból elővehette a csúz, mivel a portája mellett mentemben láttam, a barackfáján megült néhány seregély. A fájó ízületei bizonyára lelassították, azért nem szaladt azonnal elkergetni a hívatlan látogatókat.

Eltelt egy hét, és a perzselő nyári nap a falu minden gyümölcsét gyors, szinte versengő  érlelődésre buzdította. Máli néni eleddig utcára virító, aranyszínű barackokkal megrakott gyümölcsfáján seregélyek egész hada telepedett meg. Madaraktól feketéllett a fa, és szinte hallani lehetett, mint csípi, vájja a gyümölcsöt, majd szürcsöli az édes nedűt a tolvajnépség.

Az utcán épp arra járó postáskisasszony - tudván, a kaput mindig zárják, bemenni nem tud - azonnal ugrasztotta a szomszédot: hívd már a Máli néni lányát. Nagy baj lehet, Máli barackfáját ellepték a seregélyek. A szomszéd telefonált, a lány pedig lóhalálában megérkezett, de Máli néni addigra már nem volt az élők sorában. Ott halt meg ültében a verandán, szemét akkor is rajta tartva szeretett barackfáján, amelyet már nem óvhatott meg.

Epilógusként muszáj elmondani, hogy a következő évben a pompás, addig derekasan helytálló öreg barackfa nem hajtott ki. Őszre egészen elszáradt, ki kellett vágni...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mester Györgyi
#3. 2017. január 25. 17:04
Kedves Gandalf!

Megtisztelsz azzal, hogy figyelemmel kíséred az írásaimat, és örülök, hogy tetszenek.

Köszönöm a hozzászólást.

Györgyi
előzmény: Gandalf hozzászólása, 2017. január 25. 15:21
Gandalf
#2. 2017. január 25. 15:21
Kedves Györgyi, nagyon tetszett ez a történeted is. Nem is irok ide több semmit, mert elég az irás. Gratulálok.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek