Alibi zene

Nézz a szemébe, ha arra jársz!

Reggelente, mikor az Örsön, az aluljáróba átverekedem magam a tömegen, a metróhoz felvezető lépcső előtt, minden nap egy fiatal férfi párnán ül és gitározik. Nem jól, nem rosszul, úgy ahogy azt hallás alapján és egyéb elfoglaltság hiányában, annak idején megtanulta. Egy erősítővel rásegít a hangerőre, ami nem tesz jót a zenének, mert a zsibongásban a bizonytalanságok a húrok fogásán elvesznek, de így minden apró hiba kihallatszik.

Fiatal kora ellenére kopaszodó fejével bólogat az ütemre és arcán ott ül a kényszeredett „adj pénzt” mosoly, míg előtte egy tábla:”Albérletre gyűjtők”. Láthatóan az aluljáróban közlekedők és közötte hallgatólagos megállapodás van, mely szerint nem gondolta komolyan ezt a kiírást, az arra járók pedig tényleg nem veszik komolyan, így pénz alig csörren előtte. Megérzi, aki meghallja, hogy ez valódi alibi zene. Silány pénzkereseti lehetőség összekötve a szórakozással, miközben Isten ujjai között lassan kifolynak a napok és minden pengetéssel közelebb kerül az utolsó akkordhoz. Tékozolni céltalanul az életet, élni a mának úgy, hogy az a merev drót, ami a tartást adja a lélekben a testnek, valahol régen kicsúszott, nekem talán vétek, de neki a mindennapok.

Ma reggel megint elmentem előtte és kerestem a tekintetét, hogy beleláthassak, mi van ott legbelül a gyenge gitárzene és a műmosoly mögött. Lassan emelte fel a fejét, rám nézett és ekkor elfordítottam a fejem. A dermedten gubbasztó semmi szemébe néztem és mivel nem bírtam a látványt, hát pénzt dobtam neki.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek