Akció!

Egy kis betekintés a mindennapokba.


Késő este volt már amikor végre minden elcsendesedett. A ház asszonya hozzáfoghatott mindennapi esti tevékenységéhez. Odakészítette az asztalra a gondos betűkkel megírt bevásárlólistát, és az aznap érkezett reklámújságokat. Sokadszor átnézte a gyöngybetűs felsorolást, egy-két nagyon fontos dolgot felírt, de ugyanakkor a kevésbé lényegeseket kihúzta. Szükség volt erre, mert a konyhára szánt keret nagyon szűkös volt. Kezdődött az iskolai tanév, sok mindenre kellett a pénz. Ezután elővette az aznapi reklámújságokat és böngészni kezdte. Tételesen haladt végig a feljegyzésein, majd átnézte az újságokat, mi hol olcsóbb, és ezeket egy külön papíron felfektette. Ez így zajlott egész héten, míg pénteken elkészült egy végleges útvonalterv: melyik boltban mit kell majd vásárolniuk.
Szombaton reggel izgatottan ébredt az egész család, elérkezett a nagy nap. A gyerekek maguktól megmosták a fogukat, szépen felöltöztek, amit más hétköznapokon csak ímmel-ámmal hajtottak végre. A családfő átnézte a bevásárlólistát, és megsaccolta, hogy körülbelül milyen tömegű lesz a heti bevásárlás. Ennek megfelelően hátizsáktól kezdve az utolsó fellelhető szütyőig mindent begyűjtött, és felmálházta a családot. Gyalogosan indult neki a kis csapat a nagy kalandnak. Volt ugyan egy öreg autójuk, de az udvaron csak árván várta, hogy egyszer rá kerüljön a sor. Örökké éhes volt, és csak végszükség esetén, vagy nagyon ünnepi alkalomkor duruzsolhatott fel a motorja. A rangsorban még a kutyák is előbbre voltak, ők bezzeg mindig kaptak enni, még ha néha csak száraz kenyérhéjat is. Ezért volt ellenséges a farkcsóválókkal, ha tehette, gáncsot vetett nekik.
A kirándulók időközben elérték az első akadálypályát, és belevetették magukat a szombati nyüzsgésbe. Minden meghatározott forgatókönyv alapján zajlott: anya-apa páros a bevásárlókocsival és az egyes számú listával körbeszáguldozott, a gyerekek pedig nézelődtek az érdeklődésüknek megfelelően. Meghatározott időpontban a pénztárnál találkoztak, és megszabadultak nehezen szerzett kis pénzüktől, majd irány a következő kijelölt hely a turistaútvonalon. Minden helyen más arcok, más emberek, más árucikkek várták őket, így nem volt unalmas a bevásárlóturizmus. Már a negyedik állomásnál voltak, amikor egy kis homokszem került a gépezetbe: a gyerekek nem jelentek meg a megbeszélt időben. Apa a keresésükre indult. A kisebbiket a játékok birodalmában találta. Önfeledten egy hatalmas dömpert tologatott. Apa a vállára tette a kezét:
‒ Gyere nagyfiú, lassan mennünk kell - mondta.
A fiú óvatosan megfogta a termetes játékot, visszatette a helyére, majd megsimogatta, és elbúcsúzott tőle. Az apa látva a jelenetet elszorult szívvel megfogta a fia kezét, és a nagyobbik gyerek keresésére indult. Őt a műszaki osztályon találták meg, egy háromdimenziós televíziót bámult megigézve az orrára biggyesztett hozzá való szemüveg mögül. A kisebbiket is elbűvölte a látvány, miután ő is szerzett egy szemüveget. Ebből már apa sem maradhatott ki, így hármasban ámuldoztak tovább. Apa ocsúdott fel leghamarabb:
‒ Nyomás fiúk, kikapunk anyától!
Csendben visszarakták a szemüvegeket, a nagyfiú vigasztalta a többieket:
‒ Ha majd nagy leszek, és pénzt keresek, nekünk is lesz ilyen!
Az apa tehetetlennek és szomorúnak érezte magát, volt ugyan otthon egy öreg színes, de csak korlátozott időben nyithatta ki a szemét, mert sok energiát habzsolt, ami kellet a hűtőnek, meg a fényt-adóknak.
Meg is kapták rendesen a beosztásukat, hogy hol a csudában voltak ennyi ideig, de magában mindegyik arra gondolt, megérte.
Így haladtak szépen sorban a kijelölt útvonal mentén, amíg el nem érték az utolsó állomást. Ez volt a kedvencük, ezt általában az út végére tették desszertként. Ő volt a legnagyobb, a legtágasabb. Itt rohangálhattak a gyerekek a széles sorok között, és apa is rodeózhatott a bevásárlókocsival. De mindannyiuk kedvence a bevásárlósorok között felbukkanó kis sátras kínálóhelyek voltak. Itt apró kis adagokban valamilyen új termékre hívták fel a figyelmet beöltözött, csinos, fiatal lányok. Anya itt ivott egy jó kis feketét vagy teát, és bevetette magát az utolsó rohamba. Apa itt büntetlenül évődhetett a lányokkal, miközben valamilyen új ízesítésű italféleséget kóstolgatott. Egyébként már régen nem látott a torka alkoholt, nem telt volna rá, de egyébként is úgy volt vele, hogy fiatalkorában már megitta az egész életre szóló statisztikai mennyiséget. A fiúk meg aztán mindenhonnan csippentettek egy-két falatot. De a mai nap igazán különleges volt: az egyik standon apró csokiszeletkéket láttak meg. Egymást lökdösve rohantak oda, majdnem felborítva a kínálópultot. Vettek egy-egy szeletet, illedelmesen megköszönték, és a szájukban a mennyei ízzel továbbrobogtak. Nagy ünnep volt otthon, ha csokihoz jutottak, így hát egyszer csak megint ott voltak, és vettek még egy szeletet. Az anya távolról egyre közelítve figyelte az eseményeket. Amikor harmadszor próbálkoztak volna, éppen odaért, és rájuk szólt:
‒ Hányszor megmondtam már, hogy csak egyszer vegyetek mindenből!
‒ Tessék csak hagyni őket, gyertek, vegyetek Peti és Joci - szólalt meg a kedves, mosolygós kínálólány.


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#7. 2012. november 6. 23:19
Sikerült humorba csomagolnod a nyomort. Ügyes.
Csilla
#6. 2012. november 6. 20:36
Nagyon jól bemutattad egy átlagos család nagybevásárlásának mozzanatait.
A gyerekek kénytelenek voltak hozzászokni a 'megszorításokhoz', mivel a családi költségvetés határt szab a vágyaknak.
Juhász Kató
#5. 2012. november 6. 19:47
Életszerű történet.
Gratulálok!
Answer
#4. 2012. november 6. 18:05
Íme a valóság életképe.
Pestiesen, ez van.
De szeretni nem kell!
Nagyon jó írás!
Mara
#3. 2012. november 6. 10:44
Szeretettel gratulálok.
Sajnos a pénz csak a legszükségesebbekre jut!
Balage
#2. 2012. november 5. 23:21
Nagyon jó, ugyanakkor nagyon kemény írás a hétköznapokról.

Gratulálok hozzá!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek