Agyag és kövek...

Szeretett nagymamára emlékezve...

 

 

 

Esett az eső, akkor... januárban.
Dörgött az ég.
Agyagba ragadt cipőben álltam...

 

Köröttem tömeg, s apró kis kövek...
Sírtak az esernyők,
én temettelek.
A hang... s a félelem,
mikor koporsón koppant a virág.
Plébános mondott imát...
Az ég erősen dübörgött,
s koszorúkat mosdatott.
Kövekre hajoltak a gyászszalagok...

 

Vén platán ágai közé
szorult a bánatom,
huszonegy éve őrzi
agyagban hagyott lábnyomom.

 

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Ruder - Jana
#8. 2014. szeptember 14. 10:11
Köszönöm , hogy megosztottad velem....
előzmény: Báró von Shenczky hozzászólása, 2012. március 14. 12:32
Báró von Shenczky
#7. 2012. március 14. 12:32
Mélyen érint a versed, kedves Jana. Engem is a nagymamám nevelt fel. Nála laktam. A szüleim a szomszédban laktak, de sokat dolgoztak. Alig láttam őket.
Fitó Ica
#6. 2012. március 11. 21:58
Nagyon fájó emlékezés.
Ruder - Jana
#5. 2012. január 28. 19:56
Köszönöm, hogy olvastad...
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. január 27. 18:05
Answer
#4. 2012. január 27. 18:05
Fájdalmas hangulatú vers.
Tetszett!
Ruder - Jana
#3. 2012. január 26. 06:22
Köszönöm.
előzmény: Döme Zsuzsa hozzászólása, 2012. január 25. 21:11
Döme Zsuzsa
#2. 2012. január 25. 21:11
Szép. S lám, siratta még az ég is.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek