A zsoldos 2

A borzalmat megfékezni borzalommal lehet a leghatékonyabban.

 

Sötét és nyugtalan volt az éjszaka. Ruhástól aludt egy ágyon, a puskája mellette a földön, de a kezében a takaró alatt egy Beretta lapult szükség esetére. Megvolt az a jó szokása, hogy hihetetlenül könnyen tudott aludni, de a legkisebb neszre is azonnal éber lett. Szólt a fiúknak, hogy ne érjenek hozzá, csak halkan szóljanak, ő felébred. Egyszer valamelyik nem így tett, hanem megrázta a vállát. Azonnal éber lett és nagyon kevés választotta el attól, hogy megölje. Utolsó pillanatban kapott észbe, de azóta ezt a hibát senki nem követi el. A srácnak két napig reszketett a keze az ijedelemtől, de megtanulta a leckét.

Ebben a pillanatban valami megfoghatatlanul veszélyest érzett és levetette magát az ágyról a padlóra. Nem történt semmi, de ő fülelt és megborzongott. Finom, suhogó hangot hallott közeledni, először csak amolyan sóhajtásszerű volt, majd egyre hangosabb lett, amolyan fütyülés. Mikor már erős lett a hang, hatalmas robbanás hallatszott és ő tisztában volt a helyzettel. Aknavetővel lövik a várost a gazemberek. Nagyon dühös lett. Az ellenség jól tudta, hogy a városon belül hol helyezkednek el, ő például egy nyolcemeletes lakás negyedik emeletét használta, ami már kapott egy pár belövést. Aknavetővel botorság ezekre lőni, de nem oda, ahová a gyilkosok a gránátokat szórják. A város családi házas övezetét lőtték, ott már képes gyilkolni egy aknavető.

Óvatosan felmászott a nyolcadikra és csak a fülére hagyatkozva próbálta az irányt megállapítani, ahonnan tüzeltek. Nem volt egyedül, az őrmester is a tetőn hasalt. Mindketten infra távcsővel kezdték vizsgálni a távoli hegyoldalt, mert a fülük megsúgta, onnan lőnek. Az őrmester fedezte fel a torkolattüzet és megérintette a vállát.

- Tizenkét óra irányba, a szikla kiszögelésen túl - mondta. - Ha átnézel a két nagy fatörzs között, láthatod az egyik gazembert.

Beazonosította a tereppontokat és látott egy alakot, aki cipelt valamit. Ez hordja a ládából a gránátokat, a másik kettő takarásban volt.

Levette a puskája teleszkópjáról a borítást és az alak felé irányította a fegyvert.

- Nem lesz jó így! Messze van! - szólt az őrmester.

- Tudom - válaszolta -, de legalább ráijesztek, ne érezzék már magukat annyira biztonságban.

Finoman állította be a távolságot, megpróbálta tekintetbe venni a szélirányt, majd hosszas célzás után tüzelt. Figyelt a távcsőbe és látta, hogy a lőszerhordó mellett felporzik a föld. Az egy nagyot ugrott és így az aknavető tüzelése abbamaradt. Még tíz percig maradtak és ő odalőtt még hármat, hogy kissé fürgék legyenek. Azok ott lenn összepakoltak és sietve távoztak.

Lassan bandukoltak le a lépcsőn az őrmesterrel és fontolgatták, mit kellene tenniük.

- Ezeket innen nem tudom tűz alá venni - mondta -, és semmi biztosíték nincs rá, hogy holnap is onnan tüzelnek.

- Ne gondold! - mondta az őrmester. - A családi házakat nem lehet mindenhonnan tűz alá venni.

Másnap az őrmesterrel a tetőn hasaltak ismét, és figyelték a hegyoldalt. Próbálták beazonosítani azokat a helyeket, ahová az aknavetőt telepíthetik. Nem kellett sokat töprengniük, mert egy terepjáró az úton egy lövegpajzsot húzott fel. Egyszerre döbbentek rá, hogy ennek a fedezékéből akarnak tüzelni.

- Te, őrmi! Most, hogy tudjuk, honnan akarnak tüzelni, támadt egy ötletem.

- Nahát, nekem is! - mondta az őrmester.

Mikor mindketten elmondták, mire gondoltak, elmosolyodtak, mennyire egy rugóra jár az agyuk. A következő mosoly viszont már farkasmosoly volt és önnön gonoszságuknak szólt.

Este az őrmesterrel ketten bekenték álcázó krémmel az arcukat és nekivágtak a hegyoldalnak. Kés és pisztoly volt náluk, meg egy méretes kötél, úgy érezték, másra nem lesz szükségük. Már félúton jártak, mikor rákezdett az aknavető, pattogó pontossággal tüzelt és látták, hogy két őrszemet is állítottak, nehogy meglepjék őket. Csak összevillant a szemük és már kúsztak is kétfelé. Tíz perc múlva a két őrszem halott volt. Csak a foguk világított, ahogy egymásra vigyorogtak és megközelítették a három, aknavetővel bajlódó katonát. Előkapták a fegyverüket és tüzeltek, mire mindhárom jajgatva a fölre rogyott. Pontosan térden lőtték őket, majd átkutatták a kínban fetrengőket és minden fegyvert elvettek tőlük. A kezüket hátul erősen megkötözték és az aknavetőt vették szemügyre. Leemelték a csövet a talpról és eltávolították az ütőszeget. Az akna mikor erre ráesik, ettől indul útjára a reaktív töltet. Szépen visszahelyezték a csövet és a három sebesültet háttal a csőhöz kötözték, hogy moccanni sem tudtak. Egy aknagránátot beleejtettek a csőtorkolatba, de mivel nem volt, ami elindítsa, élesen lapult a talplemezen. A három megkötözött sebesült elborzadva figyelte, ahogy munkálkodtak. A második gránátot épp fordítva helyezték a cső fölé és egy száraz vesszővel, amit átdugtak a stabilizátoron, rögzítették. Kényes volt ez a pillanat, mert ahogy a gránát a gyújtójával ráesik a másikra, szétrobbantja a csövet és őket is széttépi.

Most szólaltak meg először és az őrmester vitte a szót.

- Gazemberek! A civileket lőttétek innen, így most példát statuálunk. Mikor megtalálják a cafatjaitokat, lesz annyi eszük, hogy a katonákat lövik és nem az asszonyokat.

Kevés olajat öntött a száraz ágra, amivel a gránátot stabilizálta, és meggyújtotta. Ezek hárman eszeveszetten kiáltoztak halálfélelmükben, de egyebet nem tudtak tenni. Messzire jártak már, mikor mögöttük iszonyú robbanás hallatszott. Megálltak és egymásra mosolyogtak, majd elkezdtek üvölteni, mint a farkasok. Akkor és ott éppen azok is voltak, és katonák, nem gyilkosok, még ha öltek is!

 

 

Első rész...

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek