A willendorfi Vénusz (abszurd)

másfél mázsánál kezdődik a nő

 


Imádta a kövér nőket.
Giovanni képzeletében mindig is a Willendorfi Vénusz volt az etalon. Másfél mázsánál kezdődött a nő. 
Amikor először meglátta Angélát, elakadt a lélegzete. Egy kukoricapattogtató társaságában volt, és szemtelen fantáziák pattantak elő Giovanni agyából, akár a hófehérre nyíló kukoricaszemek a papírzacskóban, amelyet átadott neki. 
A lány a mozi büféjéből. Álmai asszonya, a hatalmas Aphrodité.
Ő volt a NŐ. Csupa nagybetűvel, akiről mindig is álmodott, erotikus fantáziákat szőtt, akinek meg sem kell szólalnia, számára annyira elbűvölő.
Aztán az első randevú! 
Remegett a gyomra, végignézett magán, vézna testén, mit akar ő, kis esélytelen, a negyven kilójával. Tudta, merő nagyravágyás ez a részéről. De Angéla jött.
Már messziről észrevette, amint bevette a kanyart, és indult felé. Több volt ez, mint romantikus pillanat.
Aztán elromlott minden. Éppen az esküvő napján. 
A boldogító igen még egészen könnyen ment. A fehér, habos-fátylas költeményben pontosan olyan volt Angéla, mint egy óriási habcsók, hogy ezentúl extra méreteivel édesítse meg Giovanni rendszerint sótlan hétköznapjait.
Egy felhőkarcoló 96. emeletén vette kezdetét a balszerencse-széria. A nászéjszakán.
Az egész úgy kezdődött, hogy Angélát nem bírta átvinni a küszöbön. 
A nászutas lakosztály, pontosabban az e célból bérelt kis szoba, túl szűk volt, de valahogy csak bejutottak a baldachinos ágyig. Aztán úgy tűnt, kezdenek a dolgok jobbra fordulni.
Akármerre nyúlt, mindig asszonyba akadt a keze, és ez túl volt minden eufórián, ez maga volt a tökéletes gyönyör, amit valaha is elképzelhetett.
Órák múltak el, és Giovanni elégedett volt a teljesítményével, bár kissé elfáradt.
Ekkor váratlan dolog történt.
A kis szobában Angéla felült a nászágyon és megkérdezte:
- Giovanni drágám, hol voltál eddig? Úgy vártalak!
Visszazuhant az ágyra. Giovannit ekkor kivitte az ablakon a huzat. Szerencsére a 45. emeletre befújta a szél. 
Innen lifttel ment tovább a földszintig. Aztán egy sor lépcső következett. A lépcsőn megbotlott, megütötte a fejét és meghalt.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Bedő Csaba
#7. 2013. április 8. 14:48
Igazi abszurd. Ettől abszurdabb befejezés, már nem is lehetne:) Jót derültem rajta.

Gratulálok, minden jót!
Szente Erika
#6. 2013. április 8. 14:38
Tetszett az eleje.A részletezés nem ennek a műnek a feladata. Itt másról beszélünk, és nagyon bölcs gondolatokkal.A vége alakulhatott volna szebben is.
Gratulálok.
Szép napot.
Erika
Mara
#5. 2013. április 7. 15:39
Megmosolyogtattál.
Szeretettel: Mara
Balage
#4. 2011. március 23. 13:58
Amúgy most ugrott be, kinek a művére emlékeztetsz kicsit. Petrozsényinak volt hasonló írása. Gyorsan visszakerestem(remélem, jók az emlékeim és tényleg ez az ;o) ):
tollal.hu/mu/petrozsenyi-nagy-pal:-vasarnap-kirandulunk
előzmény: ariadne hozzászólása, 2011. március 23. 12:07
ariadne
#3. 2011. március 23. 12:07
A végére terveztem azt az érzést, amikor az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen, vagy akár értetlenül álljon az írás előtt.
Szándékom volt ez a hatás, hogy tetszett ill. nem tetszett :)))
ölellek:ariadne
Balage
#2. 2011. március 23. 10:36
Az eleje, hogy stílusos legyek, nagyon nagy! ;o)
Mi több, Angela megszólalásáig ittam szavaid. Sajnos a vége viszont nem jött be. Tudom hogy kiírtad azt, hogy abszurd, de jobban tetszett volna, ha végig az eredeti stílusnál maradsz.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek