A tündér keresztgyereke

...napló a Corvin-közi eseményekről


A Corvin-köz öreg bérházának bontása közben az egyik munkás egy régi hátizsákot lelt. Ócska vászon holmi volt, erős bőrszíjakkal. Megbontva a rozsdaette csatot, pár női holmi került elő: egy, már jócskán foszladozó, kockás anyagból varrt rongybaba, melynek sárga pamutból fontak varkocsot, és egy füzet. Egy fakó, kék füzet, melybe ezt írta egykor egy kéz:

 

VÖLGYI ÁGNES
NAPLÓ

 

1956. okt. 1. , Bp.
Kedves Naplóm!
Az ember életében eljönnek olyan pillanatok, mikor meg kell állni, körülnézni, kicsit ünnepelni. Anya azt mondja, ez szentimentalizmus, de mikor legyek szentimentális, ha nem a 19. születésnapomon?
Tegnap köszöntöttek, és én annak örültem a legjobban, hogy Mama is feljött, a drága, a fájós lábával. Gyönyörű, színes csokrot kaptam, a kedvenc őszirózsáimból, csoda, hogy Debrecentől idáig kibírták.
Apa későn ért haza, szegénykém holtfáradt volt, nála csak a kohászok lehettek fáradtabbak, akiknek irodalmi előadást tartott. Ákos is felszaladt Emillel, bár szeminárium után voltak, kicsit fáradtan, jó volt látni és megölelni. A bátyám azt mondja, nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen fiút kifogtam, persze nem azért, mert az ő legjobb barátja.
Az este csendesen telt, rádiót hallgattunk. Minden napnak örülni kell, amit megúszunk baj nélkül. Vacsora után Mamához bújtam, és ő, mint minden születésnapomon, most is elmesélte, hogy tulajdonképpen én kétszer születtem, és valószínű, hogy egy tündér a keresztanyám, ő vigyáz rám. Én már csak homályosan emlékszem a történtekre, de anya is sokszor elmesélte azoknak a napoknak a történetét. 1944 decemberében történt, Budapest ostrom alatt állt, mi anyával vízért indultunk a sarokra. Engem beállított egy kapu alá, hogy bajom ne essen, míg ő sorba áll. A folyamatos ágyúzás közben beálló kis csendben mindenki igyekezett mihamarabb vízhez jutni, mikor a szomszédos ház találatot kapott. Anyát, ahogy később elmesélte, földhöz vágta a detonáció, mindenfelé por és füst szállongott, síró és kiáltozó emberek botladoztak a romok között. Anya hisztérikusan a nevemet kiáltozta, mintha az az erő, ami elszakított tőle, pusztán a nevem alapján vissza is adhatna. A szomszédok fogták vissza, mert puszta kézzel esett a romoknak. Akkor éjjel megőszült az én édesanyám.
Két nap múlva találtak rám, a szomszédos ház szenes pincéje előtt ültem, kormosan és álmosan, egyik kezemben egy szelet lekváros kenyér, a másikban egy kockás rongybaba. Ő azóta is velem van, minden fontos vizsgámra magammal viszem, bár Gitta néha nevet rajtam. Azt hiszem, holnap moziba megyünk, már adják az új Latabár filmet, Civil a pályán a címe. Remélem az éjszaka nyugodtabban telik, az éjjel megint elvittek valakit a házból.
Borzasztó, ami a világban történik, és szégyenletes, hogy ebből nem értek néha semmit.

 

Október 4.
Kedves Naplóm!
Ma benn voltam a tanszéken, bár a beosztást még nem sikerült megszereznem, mert a titkárságon óriási a fejetlenség. Ákos és Emil délután gyűlésre készül, és úgy látszik, ma kétszer is mozizunk, mert délelőtt a fél évfolyamot elvitték a Csapajev filmre.
Anya aggódik apáért, mert már alig maradtak a régi kollégák közül, nem lehet tudni, kire mikor kerül sor. Emberek tűnnek el egyik pillanatról a másikra, a bizalmatlanság légköre rátelepedett az emberi kapcsolatokra, évtizedes barátságok inognak meg.
Holnapután temetik újra Rajkot és társait, mi is elmegyünk.

 

Október 5.
Reggel korán beállított Gitta, se eleven, se holt nem volt szegénykém, az éjjel elvitték a szüleit, míg ő a beteg nagymamáját őrizte! Anya teát főzött, nyugtatgattuk, de magánkívül van, ami érthető.
Apa is belesápadt a hírbe, mert több mint tíz éve már, hogy együtt tanítanak Samu bácsival, jó barátság fűzi össze a két családot.
Hajnalban jöttek, a három nyomozó átkutatta Samu bácsi íróasztalát is és találtak egy kézírásos Illyés verset. Öt percet kaptak, hogy vegyék a kabátjukat, még el sem köszönhettek.
Gitta itt lesz nálunk, míg ki nem derül, mi van a szüleivel. Apa felajánlotta, hogy megpróbál telefonon érdeklődni, de maga Gitta volt, aki lebeszélte erről, ne hozzon bajt ránk.
Tegnap apa mesélte, hogy az ünnepi irodalmi műsoron egy édes, copfos kislány csillogó szemmel elszavalt egy Zelk verset, de olyan lelkesedéssel, hogy maga Zelk is kétségbeesett.
„Te jó ég, ez a gyerek elhiszi!"- súgta oda apának. Meddig lehet hazugságban élni?!

 

Október 6.
Kedves Naplóm!
Rengeteg ember összegyűlt a Kerepesi temetőben, félelmetes volt látni, ahogy a tömeg némán, méltóságteljesen elvonul az ártatlanul kivégzettek ravatala előtt. A szónokok megújulásról beszéltek, ez mindnyájunk vágya, Szász Béla a sztálinista korszak temetéséről szónokolt. Rajk özvegyét szoros gyűrűbe fogta a sokaság, meg sem tudtuk közelíteni.
A temetés után a barátainkkal a Batthányi örökmécsesnél gyülekeztünk, ahol már több száz fős diákcsoportot próbált meg szétoszlatni az ÁVH, köztük láttuk régi „ismerősünket", Schusztert, a levitézlett DISZ elnököt. Gitta esküdni merne rá, hogy ő dobta fel a szüleit, mióta visszautasította a közeledését, folyton számított valami megtorlásra, ezek szerint nem volt üres fecsegés a fenyegetése.
Először éreztem a tömeg mámorító erejét, a hasonlóan gondolkodók végtelen energiahálóját.
Aztán a tér felöl fegyveresek közeledtek futva, és felszólítás nélkül lövöldözni kezdtek. A megriasztott tömeg kiáltozva menekült, alig tudtunk elvergődni a villamosmegállóig. Sajnos a villamosok nem jártak, de szerencsére senki nem igazoltatott minket hazáig. Itthon anyáék aggodalma már nem ismert határt, hallottak a lövöldözésről. Vacsora után leültünk megbeszélni a teendőket és bevallom, Muci néni neve is felmerült, mint lehetséges megoldás. A szüleim két part között őrlődnek, anya menne, menekülne miattunk, félti az életünket és a jövőnket. Emilnek még van egy éve az orvosin, ügyes fiú, mindenki szereti, csak egy hibája van, nagy a szája, és anya egyfolytában csak ezért aggódik, félti, hogy bajba kerül. Anyám mindkettőnket imád, de Emilre úgy néz, mint elmaradt vágyai megtestesítőjére, mert anya nem tanulhatott, és „csak" tanár lett, míg Emil... Apa szerint én még csak tücsök vagyok, első éves bölcsészhallgató, attól tart, hogy ebben a mai világban majd csak hegedűs leszek a hangyák között. Szegény apám, teljesen kiborult, mikor kiderült, kötelező lett a marxista-leninista tanszék. Hogy nevettünk Gittával, mit szólna nagyapám, ha élne, vitéz Völgyi Endre unokája marxista tanokat hallgat. Most már nincs nevethetnékünk. Ezeket az időket túl kell élni, ha lesz is váltás, nem is tudom, minek örülnék jobban, csak remélni lehet, hogy független, demokratikus kormány alakulna.

 

Október 10.
Tegnap Gittával irodalomtörténetről jöttünk kifelé, kedves Naplóm, mikor hirtelen hozzánk lépett egy fiatal, sovány, sápadt férfi, és szó nélkül belénk karolva az első kapualj felé tolt bennünket. Mint kiderült, Gitta szüleitől hozott üzenetet, mindkettőjük ellen a vád államellenes tevékenység és felbujtás. Mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent. Eleinte provokációra gondoltunk, de mikor kimondta azt a nevet, amin csak Éva néni becézte a lányát, az én barátnőm összeomlott. Eljön az iszonyatnak az a perce, mikor sírni sem tudsz, kihűl kezed-lábad, és azt érzed, megdermed a szíved. Valahogy bevonszoltam egy presszóba, és megitattam vele egy dupla feketét, a parkban kitört belőle a zokogás, mire hazaértünk, már teljes apátiába merült.
Otthon anya nyugtatgatta, nálunk meghúzhatja magát, kivárjuk, mit hoz a jövő.
Anya egyre többet emlegeti Muci nénit, a keresztanyját, aki kinn él Ausztriában, és szerinte, ha minden kötél szakad, hozzá mehetnénk, de sem apa, sem mi nem akarunk elmenni. Az én pedagógus édesapám rossz korban született. Ő igazi humanista ember, szerény (anyu szerint élhetetlen), nagy tudású, segítőkész és lovagias. Ő az, aki bármikor idézi Tacitust, minden növény latin nevét tudja, és utolsónak száll fel a buszra. A diákjai imádják, mert szigorú ugyan, de igazságos. Örök optimizmussal tekint a jövőbe, elképzelése szerint a hit, az erkölcs és a demokrácia, ami megtarthat minden civilizációt, és megállíthatja ezt a kis országot is a teljes erkölcsi és gazdasági romlás felé vezető úton.
Ákos megjárta Szegedet, a szülei jól vannak, az egyetemen is folyik a szervezkedés. Féltem őt, mert bátor, mert nagyszájú, mert olyan, mint apu. Ő a legnépszerűbb a tanszékén, jó orvos lesz belőle. Nagyon szeretem, mikor vele vagyok, hercegnőnek érzem magam, minden sóhajtásomat lesi. Szörnyű, hogy ennek a Gittának nincs senkije...

 

Október 21.
Kedves Naplóm!
Nem is tudom, hol kezdjem, sajnos olyan eseménydús időket élünk. Apa részt vett a Vasvári Kör nagygyűlésén, ahol írásban rögzítették követeléseinket. Alakuljon új kormány új pártvezetéssel, a szovjet csapatok azonnali kivonulásával. A jelenlévők, több százan voltak az ország minden részéből, aláírásukkal ellátva petíciót fognak benyújtani holnap Gerőnek. Apa nagyon bízik az ENSZ-ben, szerinte Gerő és az oroszok nem mernek konfliktust kirobbantani, tartanak a nyugat reakciójától. Anyu erre csendesen azt mondta, Amerika messze van.
Holnapra nagygyűlést hirdettek az egyetemen.

 

Október 24.
Felfokozott hangulatban gyűlt össze több ezer ember tegnap a Petőfi szobornál. Egész családok jöttek el, hétköznapi emberek, pesti srácok, munkások és egyetemisták, mind egy akaratban összeforrva. Többen táblákat tartottak, „szolidaritást a lengyel néppel" felirattal, mások fényképeztek. A szónok a Műszaki Egyetemről olvasta fel azt a 16 pontos programot, amit a Vasvári Kör tagjai jóváhagytak. Mindnyájan éreztük, hogy nagy idők tanúi vagyunk.
Aztán este 9-kor a tömeg egy része a Parlamenthez vonult, ahol Nagy Imre beszélt, míg mások a Dózsa György úton gyülekeztek, és adott jelre nekiestek a Sztálin szobornak. A gyűlölt zsarnok immár a földön feküdt, és nem volt más, csak ledöntött ércdarab. A szabadságtól megittasult tömeg a Rádió épületéhez sodort minket, anyáék elszakadtak tőlünk a nagy zűrzavarban. Ami ezután következett, azt sohasem fogom elfelejteni. Olyan volt, mint egy rémálom. Állunk a sokaságban, és egyszerre lövések hangzanak. Kerepelnek a fegyverek, mindenfelé menekülő és kiáltozó emberek, és ami a legborzasztóbb, nem tudjuk, ki lő és honnan, mert itt magyar gyilkol magyart, talán a szomszédját, talán a testvérét. Körülöttünk füst és por, a földön mindenfelé megcsonkított, vérző, drága magyar testek. Gitta a karomat szorítja, szorosan egymás mellett fekszünk egy pad alá bújva, ahová Ákos tuszkolt bennünket. A sötétben nem látok szinte semmit, árnyak kúsznak a homályban, amit látok, azt sem hiszem el, mert a testvérem a porban térdelve egy nyakon lőtt emberen próbál segíteni, akinek a vére feketén csillan a sötétben, és elkeveredik a földdel. Sikoltások váltakoznak dörrenésekkel, teljes a zűrzavar. Amott egy női hang könyörög segítségért, látom, amint Emil letépi magáról a kabátját, és a hasára nyomva próbálja elállítani a vérzést. Gitta hangosan vacog mellettem, szinte önkívületben van. Aztán lassanként elcsitul minden, már csak szórványos fegyverropogás hallatszik, és lassan hajnalodik, mire valahogy hazaérünk.
Kitört a forradalom!

 

Október 31.
Folyamatosan érkeznek a hírek eltűnt vagy meghalt barátainkról, ismerőseinkről. Példátlan az a cinizmus és az a kegyetlenség, amivel ez a rendszer egymás ellen fordítja egyazon nemzet fiait. Jó hír, hogy Mindszenty bíboros kiszabadult, és Budapestre tart.
Apáék szerint most a legfontosabb az ország függetlensége. A miniszterelnök azt nyilatkozta, a pártvezetés elfogadni látszik egyes pontokat a követelésből, talán kivonják a megszálló csapatok egy részét a fővárosból és a többpártrendszer visszaállítása is szóba került. Mindez derűlátásra ad okot, talán mégsem volt hiábavaló a vérontás.
Anya kenyérért indult, persze nehezen kapott. Azt meséli, többfelé látott szobrokra, oszlopokra akasztott emberi testeket, nyakukban tábla. A történelem és az igazság mindig utoléri a bűnösöket. Az utcára továbbra sem tanácsos kimenni, a közlekedés bizonytalan, a boltok nagy része bedeszkázva. A házmesterné mesélte, és anya is látta, hogy bevert üvegű kirakatok árukészlete érintetlenül bizonyítja, hogy ez egy szent forradalom és nem "a csőcselék ellenforradalma".
A két fiú a várost járja hírekre éhesen, anya állandóan aggódik. A város több pontján kilőtt és felrobbantott tankok hevernek. Sok orosz katona is meghalt. Többek véleménye szerint, inkább erődemonstrációra készültek a bevonulással, és nem számítottak ilyen méretű ellenállásra. Gittával benzines palackokat töltögettünk a szomszédos ház padlásán. Persze anyu tudta nélkül.

 

November 2.
Kedves Naplóm!
Határtalan örömünkre Nagy Imre tegnap kinyilvánította Magyarország kiválását a Varsói Szerződésből, és ezzel gyakorlatilag függetlenné válásunkat is megerősítette! Sosem hittem volna, hogy megérjük ezt a pillanatot! Úgy sírtunk, mint a gyerekek, összekapaszkodva, egymást támogatva. Talán végre lekerül a csizmasarok a nyakunkról, és emberhez méltó sorsot kapunk a jövendőtől!

 

November 3.
Kedves Naplóm!
Már több helyen kinyitottak az üzletek, az emberek megfényesedett arccal járják a várost, a bizakodás szemmel látható, bár tudjuk, a neheze még hátra van, sok munka vár mindnyájunkra. Délután a bátyámék kinn voltak, és segítettek a halottak összegyűjtésénél. Nagyon megviselte őket. Sokakat névtelenül temettek, hevenyészett sírokba. Hónapok, talán évek hosszú sora fog eltelni, mire fény derül mindenre, ami történt.
Schuszter Feri is eltűnt, nem lepődtem meg ezen a híren, remélem, valamelyik lámpaoszlopon lóg az a féreg.
Gitta egyre híreket vár a szüleiről, de sajnos még semmit nem tudunk felőlük.
Anya ünnepi vacsorát készített, az asztali áldásnál mindnyájan az országunkért imádkoztunk.

 

November 4.
Azt hiszem, mindennek vége.
Megszakadtak a béketárgyalások, Malétert tőrbe csalták, és lefogták. Hajnalban megindultak a tankok, és az elkeseredett harc újra fellángolt.
Nagy Imre beszédét lélegzetvisszafojtva hallgattuk, aztán a teljes bizonytalanság szakadt ránk.
Ellentmondásos híreket kapunk, anya sürgeti a menekülést. A házból állítólag már többen nekiindultak a határnak. Apa maga a nyugalom, szerinte még semmi nincs elveszve. Rendületlenül bízik a nyugati segítségben, bár ez a szuezi-válság miatt egyre kevesebb reménnyel bíztat.
Délután Emil és Ákos lement, Gitta is velük van. Én is mennék, de anyuékat nem merem egyedül hagyni, megígértem bátyámnak, hogy vigyázok rájuk. Most lehúzott redőnyök mögött ülünk, figyeljük a rádiót, és hallgatjuk a fegyverek kelepelését.

 

Este fél 11.
Nemrég megjött Ákos és Emil, mindketten a végsőkig kimerültek, és az átéltek hatása alatt vannak. Apa szótlanul hallgatta őket, amint az utcai harcokról próbáltak beszélni. A harcról, ahol ezek a drága fiúk és lányok utcáról utcára, fiatal vérük kiontása árán is, próbálják védeni a várost a beözönlő tankokkal szemben, a harcról, amit elkeseredetten vívnak az újkori hódító ellen, aki virágjukban tapossa el ezeket a fiatal életeket.
Emil beszélt a kórházban uralkodó állapotokról, nincs gyógyszer és kötszer, a sebesültek ellátatlanul fekszenek a folyosón, teljes a káosz.
Kijárási tilalom van, felszólítás nélkül lőnek mindenkire, aki este 7 után kinn tartózkodik.
Anya sírva könyörög, hogy induljunk mihamarabb, de én tudom, hogy apa és Emil soha nem hagyná el ezt a földet.
Ami a legnagyobb baj, az, hogy Gitta eltűnt, Ákos látta, amint egy kisebb csoporthoz csatlakozott, de eddig még nem jött haza.

 

November 7.
Tegnap megtalálták Gittát. A Corvin-köznél esett el. Akik látták, azt mondják, nem szenvedett. Fejlövést kapott.
Óvodás korunk óta barátnők voltunk. Velem osztotta meg minden titkát, olyan volt, mintha a testvérem lenne, néha a húgom, mikor a rengeteg szőke haját copfba fontam, és együtt vihogtunk a fiúkon, máskor a nővérem, mert neki vallottam be, hogy szerelmes vagyok Ákosba és az övé lettem. Látom magam előtt, szeplősen, hunyorog, és rám nevet kinn a strandon. És látom a piros sapkájában, piros orral, és könnybe lábadt szemekkel, mikor korcsolyázunk kinn a Ligetben. Nem tudok sírni, mert nem hiszem el, hogy nincs többé.
Gitta.

 

November 8
Kedves Naplóm!
Sebtében, a félhomályos padláson kuporogva írom ezeket a sorokat.
Hajnalban felhívott minket apa egy tanártársa. A fél tanári kart már elhurcolták, csoda, hogy mi még itt vagyunk. Ők már megszervezték a menekülést, estére jön értük a teherautó, nekünk is lesz helyünk. Azt tanácsolta, addig húzzuk meg magunkat valahol, mert itthon keresni fognak. Anya kétségbeesett, mert Ákos és a bátyám még nem ért haza, el sem tudom képzelni, hogy fogjuk értesíteni őket...
Gyorsan összedobáltuk kis batyuinkat. Csak a legszükségesebbet! - hajtogatta apám szürke arccal. Éveket öregedett pár óra alatt. Anyám a kialvatlanságtól kék karikás szemekkel egyre az ajtót figyelte. Léptektől tartott, és lépteket várt.
Némán, torkunkban dobogó szívvel léptünk ki az ajtón, mely mióta az eszemet tudom, az otthonomat jelentette. Apám szórakozott arccal fordította el a kulcsot, majd mikor megérezte a pillanat groteszkségét, elfutotta a könny a szemét. Még sosem láttam sírni apámat.
Most itt ülünk, öreg ládák és poros kacatok között, anyám imája elkeveredik a géppuskaropogással.
Csak azt nem tudom, Isten melyiket hallja meg előbb.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#8. 2012. szeptember 9. 19:58
Engem nagyon megérintett ez az írás, kedves Katuska.
Édesapám a pesti srácok egyike volt, mellette lőtték le két társát, szerencsére Rá vigyázott az őrangyala. Sokat mesél arról az időről, jobban emlékszik minden momentumra, mint arra, hogy milyen idő volt tegnap.
Hiteles és egyben szívszorító is a naplójegyzeted.
katuska
#7. 2012. szeptember 9. 19:30
Drága Mara!
Szerencsémre nem éltem át, csak lélekben...mikor olvasok, író róla...de épp elég ez is.
Köszönöm, hogy olvastál!
Szeretettel üdvözöllek, Katuska
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. szeptember 9. 13:38
katuska
#6. 2012. szeptember 9. 19:29
Örülök, hogy sikerült megborzongatnom Benneteket! Bár ne kellett volna!
Szeretettel,Katuska
Mara
#5. 2012. szeptember 9. 13:38
Gratulálok kedves Kató.
Sajnálom, hogy Te is átéltél ilyen borzalmakat.: Mara
Answer
#4. 2012. szeptember 9. 11:16
Kiváló írás!
Gratulálok, így utólag is!
Eliza Beth
#3. 2012. szeptember 8. 22:39
Azt aaaaaaaaaaaaa! Anno nem olvastam, akárhol volt... vagy anno még nem olvastam mindent, nem tudom. Jó ez a nosztalgia!
Gratulálok, Katuska, valóban hátborzongató írás.
Balage
#2. 2012. szeptember 8. 22:19
Még mindig libabőrös lettem az írástól. Le a kalappal!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek