A tükör (1/2)

...az igaznak halála óráján is reménysége van...

 

A történet valós eseményeken alapul, a neveket a felismerhetőség elkerülése miatt megváltoztattam.


Hans mindig is ateista volt.
Nem részesült vallásos nevelésben, kételkedett Isten létezésében, ha az Istenben hívők érveit hallgatta. Ha jól körülnézett, nem a jó embereket látta gazdagnak és szerencsésnek.
A világ borzalmaira, az éhező gyermekekre gondolt. Igaztalan balsikereire, amiket úgy vélt, nem érdemelt meg. A gyerekkorára, ami gondokkal volt terhelt. Pedig akkoriban még bűntelen volt.
Ha hinni ennyire bonyolult, inkább nem is próbálkozott megérteni ezt. Egyre inkább elmélyült benne a gondolat, jónak, becsületesnek lenni manapság nem kifizetődő.
Az övé volt a választás, hát döntött. Jó emberré válni soha nem volt a célja. Így hát rossz emberré vált.


Borotvahabot kent az arcára. Könnyedén siklott a penge, és a saját szemébe nézett. Frissen borotváltan, kedvére való volt a látvány. Szeretett a tükörbe nézni. Elégedett volt a látvánnyal. Volt háza, autója. És csak ez számított.
Arra nem is gondolt, hogy igazán, talán csak az anyja szerette utoljára. Persze az sem teljesen biztos. Problémás gyerek volt, sok gondja akadt vele.
A házassága is régen megromlott. De nem érzett miatta bűntudatot. Az ifjúkori szerelem, ami közte és Mary között szövődött, mára a múlté volt. Különbözőek voltak. Az asszony mélyen vallásos. Hans viszont önfeladó, aki félvállról vette, sőt kigúnyolta az értékkövetést.
Mary sokáig fájlalta ezt. Aztán már nem érdekelte. Elhidegültek egymástól. Több volt ez az asszony részéről, mint szimpla közöny. Szánalom. Talán megvetés.
A szegénységre, Hans mindennapi sikertelenségére is a feledés fátyla borult. Ez volt a régmúlt.
Ismerte jól a pénztelenséget és a nyomort. De gondolni sem akart a régi időkre. Amikor még a régi szövetkezetben dolgozott állatgondozóként. Haszonállat-gondozóként. Pontosabban lapátolta a disznók alól a végterméket.
Azután sikeres lett. És elindult felfelé, vagy inkább lefelé egy úton.


Mindig is érdekelték az okkult dolgok, sündörögve kereste az ehhez értők társaságát. Még ők sem fogadták szívesen a rossz légkört árasztó, sunyi embert, pedig Hans elhatározta, hogy mindent felad egy jobb életért. Akár az ördöggel is lepaktál.
Vonzódott a sötét oldalhoz, látensen, gátlásai mögé bújva élt, és fejlődött benne a rossz.
Életének meghatározó élménye volt az a szeánsz, amikor az összegyűltek kezeinek széttárt ujjai összeértek az asztalon, és meglebbentek a függönyök a letakart tükrökön.
Egyértelműen megmozdult az asztal. Libabőrös lett a karja. A lélegzetét is visszatartotta.
- Itt van!
Örömmel töltötte el az érzés.
Jelt kapott a Gonosz létezéséről. Fel sem ötlött benne, hogy a fény és árnyék logikájából kiindulva, ez is csak Isten létezését igazolja.
Ha megtapasztalhatóan van árnyék, fénynek is kell lennie. Nem, erre valahogyan nem gondolt.


Évek óta egy teherfuvarozó cégnél dolgozott. Normálisan megéltek belőle. Cipelte a más bútorait, fájlalta a derekát, de érezte, hogy egyszer majd ez másképpen lesz.
Kis ember volt, elcsukló, vékony kamaszhanggal, nem túl férfias külsővel. Barátai sem nagyon akadtak.
De volt családja, két gyerekkel, akikkel vasárnaponként körbeülték a terített asztalt, várva, hogy Mary felszolgálja az ebédet.
A meghittségnek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Csak egy hangulat volt, mint amikor keresztülszalad az ebédlőn az ablakon beszökő langymeleg szellő.
Nagyra törő terveket szőtt. Öltönyöket vásárolt. Nyakkendőket.
Titkon fekete mágiával foglalkozó könyveket olvasott, és lassacskán minden gondolata ez lett. Cikáztak a fejében a varázslattal bíró mondatok. Hitt bennük, és ez a várakozás reményekkel töltötte el. Eluralta valami különös önbizalom. A kiválasztottság hangulata. Talán ezért indult a titkos választáson a vezetői székért a cégnél, ahol dolgozott. Iskolázatlan volt, de úgy érezte, hogy ez sikerülhet. A culágerből igazgató lehet.
Mindig is maguk közül választottak a fuvarozók cégvezetőt, aki saját bőrén megtapasztalta, és ismeri a problémáikat. Ő is egy magukfajta volt.
Szolid embernek tűnt, aki majd az emberek hasznára válik.
Kristálygömbje pedig senkinek sem volt, hogy lássa a jövőt. És sikerült!
Megválasztották igazgatónak.

Más emberek sorsával zsonglőrködni. Tetszett neki a lehetőség. Élvezte a hatalmat.
Mindig is egy szürke, rendkívüli képességeket nélkülöző, jelentéktelen ember volt. Senkit nem érdekelt igazán. Nem voltak iskolái, tiszteletreméltó képességei. Most mégis végre a figyelem középpontjába került. Sokan keresni kezdték a társaságát. Vonzotta a hozzá hasonlókat.
Nem zavarta, egy cseppet sem érdekelte ezeknek az embereknek a minősége. Szerette a besúgást, az alkalmakat, amikor büntethet. Ok nélkül, gyűlöletből, vagy akár kisstílű irigységből.
És elnézhet komoly fegyelmi baklövéseket is a kegyenceinek, kémeinek, vagy nevezzük egyszerűen csak a nevükön őket, a spiclijeinek.
A céges morál érezhetően felhígult.
Volt, aki, ha kellőképpen nyalta a talpát Hans-nak, bármit megtehetett, ez feljogosította a dolgozót még arra is, hogy szalonképtelenül, ittasan álljon munkába.
És voltak, akikre "vadászott". Listákat készített azokról, akik nem nézték jó szemmel a vezetése során kialakult erkölcsi állapotokat, és a cég tönkremenetelét vizionálták.
A vezetése alatt két csapatra váltak a dolgozók, a Hans-hoz hasonlókra, és azokra, akik még őriztek magukban valami igazságérzetet.
Ez utóbbiakra azonban ráhullott egy nyomasztóan súlyos paplan, elnyomva tiltakozó szavukat, és megakadályozva bármiféle összefogást. Amit úgy hívnak: egzisztenciális félelem.
Egyéni magányt éltek át, az összefogást csírájában eltaposta az árulás, amit aztán megtorlás követett.

Hans képmutató ember volt. Igyekezett a külvilág felé jó ember benyomását kelteni, de rövidesen körvonalazódott, hogy ez nem egészen így van. A cégen belül eluralkodott az általános rossz közérzet. Nem a bőrüket féltették a dolgozók, hanem a szeretteik sorsát. Talán a férfi önérzetüket is csorbította volna, ha nem bírják eltartani a családjukat.
Férfiak lévén, többségüktől távol állt a talpnyalás, a hízelkedés, így sok ember soha többé nem volt biztonságban.
Időnként hírek kaptak szárnyra arról, ki került Hans listájának az elejére. Akit hamarosan mondvacsinált rágalmakkal behívnak majd az igazgatói irodába, fegyelmi tárgyalásra.
Az asztalfőn ott ül majd Hans, körbevéve magát a kegyenceivel, akik, mint etikai bizottság, kioktatják az áldozatukat erkölcstanból, és ítélkeznek a sorsa, az élete felett.
Nagy szavak ezek, de egy negyvenöt, ötven éves teherfuvarozónak a munkaerőpiaci esélyei a nullához közeliek. Pereskedésre sincsen sok esély fél év munkáról eltiltás után, amikor a kiszolgáltatott ember már felélte minden tartalékát. Ha volt félretett pénze egyáltalán.
Persze mindig az volt a bizottság "ítélete", hogy a cég "jó hírével" összeegyeztethetetlen értékrendet képvisel a "bűnös". Így hát szabták a szankciókat. Boldog szadizmussal, ami a jelentéktelen emberekre jellemző, ha valami oknál fogva hatalmat kapnak.
Hetente bocsájtottak el így embereket.
Az általános igazságérzet persze lázadt, hiszen senki sem tervezhette meg a jövőjét, máról holnapra lehet, hogy röpült.
Az állandó létbizonytalanság idegeket őrlő tudata tükröződött a fáradt férfiarcokon. A rágalmazástól való félelem, a család iránt érzett felelősségtudat mindenkit meghunyászkodásra ösztönzött.
Senki nem mert szólni semmit, még Hans távollétében sem, mert nem tudták, ki lehet közöttük a besúgó, aki kollégája kirúgatása révén készít elő magának kegyenci pozíciót.
Hans később ráérzett, hogy még cifrázni is tudja ezt a pszichológiai kegyetlenkedést, és új fogalmat vezetett be, a felfüggesztést.
Ez nagyjából azt jelentette, hogy a szerencsétlen fuvaros, (mindegyik családos ember volt) le volt tiltva a munkáról. Hosszú hónapokig nem dolgozhatott.
Egyszerűen Hans megtiltotta. Legfeljebb reménykedhetett abban, hogy egyszer lejár a kínzó nyomor, és talán fél év után újra lesz munkája. És azon a várva várt napon, amikor lejárt a büntetés, kirúgta a felfüggesztettet.
Ez súlyos emberi tragédiáknak adott táptalajt.
De Hans minél nagyobb csapást tudott mérni családok életére, annál erősebbnek érezte magát.

Megrészegítette a tönkretett sorsok látványa. Az esdeklő tekinteteké. Szerette látni a szemekben éledő reményt, de kihunyni is látta ezeket a fényeket. Reményvesztettség. Pofára esés. Megfogalmazhatatlan látvány. A hatalom tudata.
Asszonyok, és gyerekek sorsa múlt rajta. De soha nem érintette meg az együttérzés.
A kegyencei értékelték ezt a fajta hajthatatlan könyörtelenséget. Minden egyes kirúgott ember egy morzsányival több munkát jelentett.
Egy falattal többet, az éheseknek.

Amikor Mary beteg lett, Hans-nak furcsán jó érzése támadt.
Úgy vélte, egy második lehetőséget kapott az élettől, hogy most már gazdagon, igazgatói pozícióban újrakezdhesse az életét. Maryt nem érte váratlanul, hogy Hans nem áll mellette. Azt is sejteni vélte, mi jár a férje fejében.
Hans gyakran eljátszott a gondolattal, hogyha Mary meghal, akkor újranősül. Csak egy új szerelem hiányzik a boldogságához.
Hatalomtól ittasan elképzelte a boldogságot. Mert boldog lesz biztosan. Legalábbis ezt hitte.
Nem szerette a feleségét, aki nem volt már szép és fiatal, olyan, mint amikor elvette.
Szétnőttek, mint a fa ágai, és egyre távolodtak egymástól.
Gyűlölte Mary hitét, gondolatait, és minden szavát, de leginkább a tekintetéből áradó sajnálatot gyűlölte.
- Most hol van a te Istened? - mondta nejének, és Mary egyre betegebb lett.
Hans a betegágyán fekvő asszonyra nézett, és a jövőre gondolt. A jövőre Mary nélkül.

 

 

 

 

Folyt. köv... (12.12-től)


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
ariadne
#11. 2012. december 15. 08:20
Köszi szépen drága Mara a figyelmet!
puszillak:ariadne
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. december 14. 20:39
Mara
#10. 2012. december 14. 20:39
Én most olvastam el , és szeretettel gratulálok: Mara
ariadne
#9. 2012. december 12. 18:00
Néha úgy gondolom, az a célja, hogy ismerjek "Hans"-féléket, hogy meg tudjam írni a történetüket:)
puszillak:ariadne
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. december 12. 17:12
Eliza Beth
#8. 2012. december 12. 17:12
Én arra tippelek, hogy Mary visszajön....
Most megkeresem a 2. részt, mert kíváncsi vagyok.
Ariadne, remélem, nem személyes ismerősöd Hans figurája, mert igencsak kellemetlen ember lehet.
ariadne
#7. 2012. december 12. 09:32
Köszi szépen a figyelmeteket:)
ölelés:ariadne :)
Csilla
#6. 2012. december 11. 19:56
A munkahelyi pszichoterror szinte összes lehetséges formája testet ölt Hans megnyilvánulásaiban.
Biztos vagyok benne, hogy végül majd megbűnhődik, és felelnie kell tetteiért.
ariadne
#5. 2012. december 11. 08:43
Egyértelműen negatív az értékítéletem az ehhez hasonló emberekről. Talán a második, befejező részben jobban körvonalazódik Hans jelleme, és a számodra is negatív lesz.
Az okkultizmus pedig az én szóhasználatomban a fekete mágiával kapcsolatos, tudom maga a mágia szó sem mindig az ördöggel, hanem angyalokkal is használatos, mégis, ha a szót hallom, valami ördögi jut eszembe.
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. december 11. 07:58
Fer-Kai
#4. 2012. december 11. 07:58
„Mindig is érdekelték az okkult dolgok, sündörögve kereste az ehhez értők társaságát. Még ők sem fogadták szívesen a rossz légkört árasztó, sunyi embert (...)”

Csak egyetlen észrevétel:

Célszerűbb lenne itt „okkult” helyett „spiritiszta” dolgokról írni.
Az okkult kifejezés eredeti értelme: rejtett, titkos, titokzatos – és ebben semmi negatív nincs (Krishna, Buddha, Jézus és más isteni küldöttek kristálytiszta, spirituális tanításaira is teljesen ráillik). Márpedig a „Még ők sem fogadták szívesen a rossz légkört árasztó, sunyi embert” tagmondatból negatív értékítélet árad.
Juhász Kató
#3. 2012. december 10. 15:52
Kedves ariadne!
Érdeklődéssel olvastam írásodat. Ismertem én is ilyen embereket, mint Hans.
Talán miattuk olyan romlott a világ, amilyen.
Answer
#2. 2012. december 10. 15:19
Úgy érzem a Gonoszról írsz.
A történelemből ismerünk párat, de előfordulhat a környezetünkben is, akár Hans.
Várom a folytatást...
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek