A szívbe kés

...lehettünk volna ketten vízesés...

 

nem csókolt csókod a szívbe kés.
üvöltsön a csönd most, ha a szó kevés.

 

a szívbe sajdul, ott mennydörög,
de hiába zakatol, és hiába dübörög.

 

fáj most a csended, vágyakba hajszol,
elhagyatott estén álmokat rajzol.

 

éj lebbenti gyengén a tegnap fátyolát,
múlt szerelmünket a mának adja át.

 

hallgat a szerelem, és újra előtör,
szeretlek igazán, először.

 

aztán a fájdalom a szívemre olvad,
titok már a semmi, és nagy titok a holnap.

 

az álom is fáj még. fájna, fájva-fájva,
úgy keresne téged! és talán megtalálna.

 

törött szárnyakkal veled kelne szárnyra.
és repülne újra, boldog, messzi tájra.

 

zokog a vers most, szívverés.
csontokba kúszó reszketés,
a szemed, a szemed, a szívbe kés.

 

vízcsepp maradtunk, oly' kevés,
felszárítja majd a napsütés.


...de lehettünk volna ketten vízesés...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

Az elbizakodott egérke